
Mesterséges intelligencia – veszélyek a lehetőségek peremén
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fogalma John McCarthy stanfordi professzor nevéhez kötődik. A paradigma túlmutat az információtechnológiai iparágon

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás fogalma John McCarthy stanfordi professzor nevéhez kötődik. A paradigma túlmutat az információtechnológiai iparágon

Bányász Péter, Krasznay Csaba, Laska Pál Jelen blogposzt egy publikálás előtt álló közlemény rövid bemutatása. A kutatás előzményeként szerzőtársunk, Laska

Perez (2002) megközelítése szerint – aki a korábbi posztban ismertetett öt ipari forradalmat különbözteti meg – a technológiai-gazdasági paradigmák, vagyis

Az innováció mint újdonság fogalmának meghatározása rendkívül sokrétű, az idők folyamán ugyanis folyamatosan formálódott. Úgy tűnik, hogy napjainkban a jelentősége

Az internetes platformok eddig is feltartóztathatatlannak tűntek, de a koronavírus-járvány, úgy tűnik, még jobban felgyorsította előretörésüket. Egyrészt a jelenlegi helyzet

Az információs és kommunikációs technológia vívmányainak, valamint a szélessávú internet hozzáférésének elterjedésével a fogyasztói és vásárlási szokások is jelentősen átalakultak

A koronavírus-járvány hatása a vallási életet sem kerüli el, az egyházak digitális megjelenése intenzívebbé vált. A következő hetek fontos kérdése,

A digitális kultúráról szóló cikksorozatunk első fejezete a digitális kultúra valódi mélyrétegi változásairól szól, arról, hogy mi a szerepe és

A magyar szakemberek készen állnak arra, hogy akár egy kiberháborús helyzetben is bizonyítsanak. Interjú Muha Lajossal, a Magyar Államkincstár informatikai biztonsági vezetőjével.
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu