Az innováció mint újdonság fogalmának meghatározása rendkívül sokrétű, az idők folyamán ugyanis folyamatosan formálódott. Úgy tűnik, hogy napjainkban a jelentősége is felértékelődött, mind a tőle várt vállalkozási és üzleti sikerben játszott szereppel, mind a tudás-, illetve tanulásalapú gazdaság, társadalom megteremtésével összefüggésben. A fogalom azonban az utóbbi időben olyan hívószóvá vált, amellyel mindenki igyekezett eladhatóbbá tenni az ötletét, termékét, szolgáltatását – figyelmen kívül hagyva, hogy az ténylegesen innovatív volt-e vagy sem –, így annyira beleivódott a mindennapjainkba, hogy már-már elcsépeltnek tűnhet a használata – pedig korántsem az.
A laikus szemlélőnek is ismerős lehet Joseph Schumpeter osztrák közgazdász, szociológus 20. század első felében végzett munkássága. Megközelítése szerint a gazdasági fejlődés motorja az innováció, emellett a monopóliumok technológiai fölényét hirdette, a vállalkozóban pedig „a kapitalizmus hősét látta, »az intellektus és az akarat kiemelkedő képességeivel megáldott« személyt, akit a győzelem vágya és az alkotás öröme motivál” (Nordhaus–Samuelson, 2016). Az innováció alapjának az új szereplők által bevezetett új kombinációkat tekinti, amelyek, ha sikeresen átveszik a piacon a vezető szerepet, az a teljes piaci struktúra átrendezésével járhat, amelyből egyes szereplők nyertesen, míg mások vesztesként kerülnek ki. Ezért is nevezi ezt a folyamatot teremtő (alkotó) rombolásnak (creative destruction), ahol – nagyon lecsupaszítva a gondolat tartalmát – „valami elpusztul, és valami keletkezik” (Bőgel, 2008, 344.).
A műszaki fejlődés és az innováció fejlődési irányai és dinamikája azonban a hozzájuk kapcsolódó bizonytalansági tényező miatt nehezen előre jelezhetők. Az 1960-as évektől mind a főáramú közgazdaságtan, mind a – Schumpeter munkásságára épülő – alternatív közgazdaságtani iskolák vizsgálni kezdték a területet. Kiemelten fontos ezek közül az evolúciós közgazdaságtan, ami a gazdaságot folyamatosan változónak feltételezi, és a változások ütemének időbeli eltérései miatt ciklikus fejlődést ír le, amelynek „hátterében a gazdasági növekedés motorjának tekinthető műszaki fejlődés és innováció ciklikussága áll” (Szanyi, 2018, 4.). Az evolúciós elmélet tehát – amely a biológiai szelekcióhoz hasonló folyamatot feltételez a piacon – a ciklikusság okait és reálgazdasági hatásait tanulmányozza. Feltételezi, hogy az újdonságok keresése és megtalálása egy tudatos cselekvés eredménye, a szelekció alapja itt a versengő megoldások közötti piaci visszajelzés, ahol sikeres és sikertelen megoldási alternatívák váltakoznak. Ez a folyamat összességében mind az iparágak és a piacok, mind a nemzetgazdaság folyamatait irányítja.
Ahogy az innováció definiálására nem alakult ki átfogó konszenzus, a különböző ipari forradalomhoz kötődő kategóriák és fogalomkészlet között is nehéz eligazodni. Az alábbiakban Carlota Perez munkásságára támaszkodom, aki szerint nemzetgazdasági szinten műszaki-gazdasági paradigmákról (ismertebb nevén technológiai forradalmakról) beszélhetünk.
Forrás: Perez (2002, 11.), fordította: Szanyi (2018)
Ekkor új, fokozatosan előretörő és dinamikusan fejlődő iparágak jönnek létre, amelyek megváltoztatják a gazdaság szerkezetét, ezzel valamennyi kapcsolódó iparágat forradalmasítanak, így azok képesek újfent ösztönözni a gazdaság fejlődését, de megváltoztatják a teljes piacot és a társadalmat is (Szanyi, 2018, 14-15.). Az egyes technológiai forradalmakat – szimbolikusan – egy felfedezés, szabadalom időpontjához és helyszínéhez kötjük, azonban a valóságban ilyen szigorú megkötés nem lehetséges, a forradalmak nem elszigetelten alakulnak ki, az átmenet fokozatos, egymáshoz kapcsolódó áttörések sorozataként értelmezhető (Perez, 2009, 8.). Csak a korszakhatárok jellemzése miatt szükséges kiemelni ezeket a jelentős innovációkat a fejlődésüket biztosító innovációs klaszterükből. Fontos megjegyeznünk, hogy az egyes új paradigmák elemei a megelőző paradigma szétterülési fázisában már megfigyelhetők – emiatt olyan nehéz a soron következő paradigma előrejelzése is, hiszen nem egyértelmű, hogy a ma meghatározónak tűnő technológiai változások közül végül melyik fog kiemelkedni, „lerombolva” a mai kereteket. Perez csoportosítása szerint ma az ötödik ipari forradalom fordulópontjánál járunk (lásd 1. és 2. táblázat).
Forrás: Perez (2002, 14.), fordította: Szanyi (2018)
A különböző paradigmaváltások mindig új biztonsági kockázatot is hordoztak magukban. Már a jelenlegi, ötödik ipari forradalomban is kulcsfontosságúvá vált az IT- és kiberbiztonság kérdése. A számítógépek elterjedésétől eljutottunk a dolgok internete (Internet of Things) összekötött eszközökre épülő szemléletéhez, ahol az okosotthonunk, a beépített orvosi műszerünk vagy a városunk tömegközlekedése fölött is átvehetővé válik az irányítás, „meghekkelhetővé” pedig akár a rendszer egésze. A jelenlegi tudásunk alapján ez azonban még csak a kezdet, az egyes eszközök és rendszerek mellett az egyének, szervezetek és közösségek egyaránt érintetté válnak a virtuális térben megjelenő fenyegetéseknek.
Források:
Bőgel G. (2008) ‘A schumpeteri „teremtő rombolás” módjai az infokommunikációs iparban’, Közgazdasági Szemle, LV. évf.
Nordhaus, W. D. and Samuelson, P. A. (2016) Közgazdaságtan [Digitális kiadás.]. Budapest: Akadémiai Kiadó. doi: 10.1556/9789630597814.
Perez, C. (2002) Technical revolutions and financial capital: The dynamics of bubbles and golden ages. Cheltenham, U.K. and Northampton, Mass.
Szanyi, M. (2018) Műszaki fejlődés és hosszú távú gazdasági ciklusok. Budapest: MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Világgazdasági Intézet, Műhelytanulmányok, ISSN 1417-2720
