Skip to content
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • KERESÉS
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • KERESÉS
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • KERESÉS
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • KERESÉS
Pató Viktória Lilla

Az EU kapuőrré nyilvánított hat tech óriást

Így reagáltak a lépésre a digitális nagyhatalmak.

Pató Viktória Lilla 2023.09.11.
Petruska Ferenc

Állam és egyház együttműködése az ukrán hadifoglyok átszállításában

Az ügy rávilágít az állam és az egyház együttműködésének egy sajátos kiszélesedésére.

Petruska Ferenc 2023.07.29.
Marton Ádám

„Csodaszer” lenne az ipar 4.0 és a digitalizáció?

Fontos lehet a kormányzati intézkedések célzott jellege.

Marton Ádám 2023.07.14.
Nyirkos Tamás

Vallás és politika: egy kézikönyv metamorfózisai

Erőteljes szellemi intézmény marad-e a világon az egyház?

Nyirkos Tamás 2023.07.10.
Hegedüs Csilla

A digitalizáció mint EU-s irányelv

Mit is jelent valójában és miért szorgalmazza az EU?

Hegedüs Csilla 2023.05.23.
ITKI BLOG
Andok Mónika
Andok Mónika
megbízott kutató, NKE Információs Társadalom Kutatóintézet
  • 2020.04.10.
  • 2020.04.10.

Vallások és hívők a digitális térben

A koronavírus-járvány hatása a vallási életet sem kerüli el, az egyházak digitális megjelenése intenzívebbé vált. A következő hetek fontos kérdése, hogy a tradicionális vallási autoritás miként tud érvényesülni a hálózat közegében, ahol a felhasználói magatartás mintázatait leginkább a hitelesség érzete befolyásolja.

2020 tavaszán a koronavírus terjedése miatt minden társas érintkezési forma veszélyessé vált, beleértve nemcsak a munkahelyi, oktatási vagy szabadidős tevékenységeket, de a vallási, hitéletbeli közösségekhez kapcsolódó találkozásokat is. A magyarországi egyházak ezért nem tartanak nyilvános misét, istentiszteletet vagy egyéb vallási rendezvényt. A református és az evangélikus egyházak ezt március 16-án, a katolikus egyház március 17-én jelentette be, míg az egységes izraelita hitközség esetében március 20-tól él ilyen rendelkezés. Ezzel párhuzamosan a magyar közmédia bővítette a vallási témájú műsorok sugárzását, illetve az egyházak bejelentették, hogy a közösségi média felületein maguk is közvetítik szertartásaikat. Bár már a járvány előtt is számos internetes felületet használtak az egyházak, ezekre csupán mint kiegészítő lehetőségekre, platformokra tekintettek. Március 20-a után azonban megváltozott a helyzet, s a digitális tér lett az egyházak elsődleges találkozási felülete a híveikkel, követőikkel.

A digitális fordulat a vallások mediatizálásának történetében két irányból történt meg. Az egyik irány azt mutatja, hogy a történelmi egyházak miként viszonyulnak a hálózat világához, hogyan jelenítik ott meg magukat, milyen felületeken és mennyire aktívak, miként szabályozzák (szabályozzák-e egyáltalán) híveik számára az internet használatát. Ebből a szempontból azt láthatjuk, hogy a nagy történelmi egyházak már az 1990-es évek közepétől működtetik honlapjaikat, majd a közösségimédia-platformokon is megjelentek. Ferenc pápa tweetel, a Dalai Láma úgyszintén, YouTube csatornája nemcsak a Vatikánnak van, de az összes történelmi egyháznak. Élő 24 órás streamelést láthatunk a katolikus zarándokhelyről Lourdes-ból, Jeruzsálemből a Siratófal mellől, Mekkából. Mindezek mellett az egyházak (vagy vallási hátterű cégek) applikációkat is fejlesztenek híveik számára. Létezik gyónási applikáció a katolikusoknak, Mekkát iránytűvel megmutató applikáció az iszlám hívőknek, a szombat beköszöntét és elmúltát jelző az izraelitáknak, és bárki zarándokolhat a My Caminóval.

A digitális fordulat másik iránya azt mutatja meg, hogy az emberek miként használják vallásos célokra az internetet: kiket vagy miket követnek a közösségi médiában, tartoznak-e digitális vallási közösséghez, olvasnak-e vallásos blogokat, hallgatnak-e egyházi zenét, adakoznak-e? Esetleg a saját személyesen átélt vallási tapasztalataikat, élményeiket, tudásukat osztják meg másokkal? Az elmúlt évek kutatásai szerint a leggyakoribb digitális vallási tevékenységek a valláshoz kapcsolódó információkeresés, a vallással kapcsolatos szórakozás, adományozás, bevonódás az egyház, a vallási közösség életébe, a vallási meggyőződés elmélyítése, megerősítése és megosztása.[1]

Nem kerülhető meg azonban a kérdés, hogy amikor a hívő ember, spirituális kereső válogat a sok-sok digitális lehetőség között, akkor vajon mi alapján fog választani? A két irány, az egyházak digitális jelenléte és a vallásos emberek online keresései sok – de korántsem minden − esetben találkoznak. A digitális összekapcsolódás azon felhasználók esetében lesz erős, akik vallási önbesorolásuk szerint „vallásosak az egyház tanítása szerint” és egy lokális offline közösséghez is tartoznak. Az ő esetükben az offline és az online vallási környezet konvergens módon illeszkednek össze. Ám azon felhasználók, akik magukat úgy jellemzik, hogy „vallásos vagyok a magam módján”, ők jóval kisebb mértékben fogják a hagyományos egyházak digitális felületeit használni.

Hogy ez miért van így, az egyrészt a hálózat sajátosságaiból következik, másrészt a vallási autoritás digitális kiterjeszthetőségéből. Az internet felületeit mindenki a maga kedve, beállítódásai, hangulata alapján használja – egyénileg. A felhasználó ezzel perszonalizálja a médiumot, saját személyére szabottan válogat a tartalmak, alkalmazások között. Így lesz ez a vallási tartalmak esetében is, „pick and mix” módon szelektál és alakít ki hibrid hittételeket, szertartásokat és rítusokat. A jelenség persze nem új, a modernitás korának fontos jellemzője a vallás individualizálódása, de erre a folyamatra a hálózati technológia ráerősített oly módon, hogy közben globálissá szélesítette az elérhető kínálatot a vallási, spirituális „piacon”. Ugyanakkor azt, hogy a vallásos emberek mit fognak követni mindebből, már sokkal kevésbé határozza meg a hagyományos egyházak iránymutatása, mivel autoritásuk a digitális felületeken kevésbé érvényesül. Sokkal fontosabb lesz a hitelesség kérdése, hogy a felhasználó kit vagy mit tekint autentikusnak a közösségi médiában. Azt fogja követni, ahhoz csatlakozik, aki ebből a szempontból szimpatikusabb számára. Ráadásul a hitelesség konstrukciója és észlelése a hálózat érzelmi alapú nyilvánosságában történik.

Ebben a fent vázolt egyházmédia-történeti pillanatban érte a járvány hatása a vallásokat, s kezdődött meg a nyilvános hitélet – átmenetinek szánt − átcsatornázása a hálózatra. Kutatóként érdekes és érdemes azt elemezni, hogy az egyes egyházak miként határozzák meg a közvetített esemény „státuszát” az offline eseményhez, mint normatív eseményhez viszonyítva. A történelmi egyházak álláspontja szerint a valós és a közvetített helyzet semmiképp nem azonos, nem egyenértékű és nem cserélhető fel egymással.

Ugyancsak fontos az is, hogy a vallásos családok miként viszonyulnak a közvetített szertartásokhoz, eseményekhez, miként értelmezik azokat. Például miként határozzák meg saját szerepüket a szertartásba való bekapcsolódásban: szemlélőként vagy résztvevőként, követik-e a liturgia cselekvésekben is szabályozott részét vagy sem, énekelnek-e, válaszolnak-e a rítus szerint. Bár az ezzel kapcsolatos konkrét döntések a családok diskurzusaiban születnek meg, három ponton már most – alig két hét után is – látszanak a hálózati technológia hatásai. Ezen hatások a térhez – a hálózati, a mediális és a szakrális térhez – valamint a hálózati időhöz, időtlenséghez kötődnek.

A tömegkommunikáció egyik sajátossága, hogy a magánélet privát terébe hozza el, ott jeleníti meg a közélet nyilvános tereit és az ott felmerülő témákat. Különösen erős volt ez a hatás a televízió esetében, amely az otthonok nappalijába vizuálisan is befogadhatóvá tette a közélet tereit. A mostani szituáció, a vallási szertartások online közvetítése annyiban más, hogy a privát térben nem csupán nyilvános, de egyben szakrális tereket emel át. S a szakrális térben másképp viselkednek az emberek, mint a nappalijukban. A családi diskurzusok egy része erről szól: hogyan kell felöltözni a közvetítésre, maradhat-e a papucs, lehet-e közben felállni és elmenni; enni vagy inni. A válasz persze csak ritkán fekete vagy fehér, inkább egyfajta átmenetet látunk a privát tér és a szakrális tér között a családok „tér definícióiban”– ahogy ezt a vallásos Facebook-csoportok bejegyzéseiben olvashatjuk.

A térbeliséghez kapcsolódó másik hálózati hatás a geográfiai tértől való függetlenedés. Hiszen ha a emberek offline vesznek részt vallási szertartáson legyen az mise, istentisztelet, imaóra, akkor többnyire a lakóhelyükhöz közeli templomba, imaházba vagy zsinagógába mennek. Az online közvetítések között viszont személyes beállítódásaik, szimpátiájuk vagy éppen a szertartást vezető egyházi személy hitelessége alapján fognak választani. Már most láthatjuk, hogy egy-egy népszerűbb magyar pap, szerzetes, lelkész vagy rabbi esetében a YouTube több mint tízezres nézettséget mutat egy-egy szertartás esetében, különösen népszerűek a Böjte Csaba atya által celebráltak. Ez jóval meghaladja azt a létszámot, amely fizikailag jelen lehetett volna az eseményen, vagyis a hallgatóságuk a hálózat terébe geográfiai értelemben bárhonnan jöhet, bárhonnan csatlakozhat.

A harmadik hálózati kommunikációs hatás az időbeli hozzáféréshez köthető. Mert bár a vallási eseményeket élőben közvetítik az interneten, a befogadók, a résztvevő hívők koránt sem biztos, hogy élőben és nem felvételről fogják visszanézni azokat. Megint az egyén, a család döntési autonómiája, hogy valós időben követi-e az eseményeket vagy sem.

Úgy vélem, minél több időt töltenek az egyházak a digitális térben, a hálózat hatásai annál erőteljesebben fognak mutatkozni. Előttünk a legnagyobb keresztény ünnep, a Húsvét, amelyet eddig soha nem tapasztalt módon, online (is) fognak ünnepelni a keresztény egyházak. S bár a rítus más lesz, az ünnep alapüzenetét nem változtatja meg a digitalizáció.


Források:
[1] Laney, M. J. (2005). Christian Web usage: Motives and desires. In M. T. Hojsgaard & M. Warburg (Eds.), Religion and cyberspace (pp. 166–179). Abingdon, UK: Routledge. Brubaker, P. J. & Haigh, M. M. (2017) The Religious Facebook Experience: Uses and Gratifications of Faith-Based Content. In.: Social Media & Society  1–11

Témakörök: digitális tér, digitalizáció, egyház, koronavírus, technológia, vallás
nke-cimer

LUDOVIKA.hu

KAPCSOLAT

1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu

IMPRESSZUM

Ez a weboldal sütiket használ. Ha Ön ezzel egyetért, kérjük fogadja el az adatkezelési szabályzatunkat. Süti beállításokElfogad
Adatvédemi és süti beállítások

Adatvédelmi áttekintés

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary
Always Enabled
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Non-necessary
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
SAVE & ACCEPT