Bányász Péter, Krasznay Csaba, Laska Pál
Jelen blogposzt egy publikálás előtt álló közlemény rövid bemutatása. A kutatás előzményeként szerzőtársunk, Laska Pál tudományos diákköri dolgozata szolgált, aki forgatókönyvíróként is dolgozik. Oktatóként hisszük, úgy lehet sikeresen vezetni a hallgatókat a kutatásukban, ha megtaláljuk azt a témát, amit utána nem kötelességként, hanem hobbiként, élvezettel végeznek. Az említett forgatókönyvírói foglalkozás, illetve a filmek szeretete egyenesen vezetett a poszt címében szereplő kutatáshoz. Az elkészült dolgozat 2018 őszén az Intézményi Tudományos Diákköri Konferencián második helyezést ért el, illetve továbbjutott a 2019 tavaszán megrendezett Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. A dolgozatban elért eredmények arra sarkalltak bennünket, hogy kísérleti jelleggel építsük be az oktatásba, és egy kiberbiztonsággal foglalkozó kurzus esetén egy szemeszteren keresztül mérjük a változásokat.
A TDK-dolgozat tudományos problémáját egyszerűen meg lehet fogalmazni: az infokommunikációs technológiák elterjedésével alapvetően változtak meg a biztonsági kockázatok (ráadásul gyakran új típusúak jelennek meg), amelyek az állami szféra esetében különösen relevánsak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói e tekintetben speciális helyzetben vannak, hiszen a diploma megszerzését követően jellemzően a közigazgatási, rendvédelmi, honvédelmi, nemzetbiztonsági szervezeteknél fognak elhelyezkedni – vagy már levelező képzésben levő hallgatóink ezen szervezetek valamelyikében dolgoznak. Ebből következően az oktatásra rendkívül nagy felelősség hárul, hogy a hallgatók elsajátítsák a szükséges adat- és információbiztonsági tudatosságot. Az oktatásban azonban számos változás következett be, illetve témától függetlenül bizonyos hasonló kihívásokkal szembesülünk oktatóként. Úgy kell átadni az ismeretanyagot, hogy a hallgatók figyelmét sokszor rendkívül nehéz lekötni, hiszen az okosmobileszközök segítségével hamar elkalandozhatnak. Súlyosbítja a helyzetet, ha a kurzus este van, hiszen a hallgatók jellemzően egész nap órákon ülnek, és addigra már meglehetősen fáradtak. Így ha meg is van az érdeklődés a téma iránt, a leterheltség nehezíti, hogy megfelelően összpontosítsanak az órán elhangzottakra. Természetesen olyan is előfordul, hogy a hallgatót egyáltalán nem érdekli a kurzus tartalma, de diplomát szeretne, amihez kell a kredit, illetve el kell végeznie a felvett tárgyat.
Mindezekből következően a TDK-dolgozat, illetve a kísérletünk főbb kutatási kérdései a következők voltak: növelhető-e az adat- és információbiztonsági tudatosság a filmek által, valamint ennek hatására tudunk-e változtatni a viselkedésünkön?
A TDK-dolgozatban a megfogalmazott hipotéziseket Laska Pál különböző kutatási módszertanok alkalmazásával vizsgálta. Ennek részét képezte egy tudománymetriai elemzés a Scopus adatbázis kutatási témával kapcsolatos közleményeit alapul véve, illetve egy kulcsszóanalízis a világ legnagyobb filmes adatbázisának, az IMDB kiberbiztonsággal kapcsolatos filmjei esetében. Az egyes filmes alkotások közti kapcsolatokat hálózatelemzés segítségével vizsgálta. A dolgozat ezen felül kérdőíves kutatást, illetve strukturált interjúkat is tartalmazott. A kérdőíves felmérést egy filmekkel kapcsolatos blog olvasói körében, az interjúkat pedig a tudomány, a forgatókönyvírás, valamint az oktatásfejlesztés körében végezte.
A két kutatás alapját az úgynevezett „Cinemeducation” modell jelentette, amit eredetileg az orvosképzésben használták fel, 1994-ben kiemelt videórészletek, kis terjedelmű videók alkalmazását jelentette, azonban Nuttha és szerzőtársai (2009) ezt kiterjesztették a mozira, televíziós sorozatok egyes epizódjaira is. A filmművészet azért is alkalmas a különböző kiberviselkedési formák bemutatására, mert az összetett problémákat közérthetően fogalmazza meg, többféle megoldási lehetőséget nyújt, így egyfajta esettanulmányként is felfogható, amely a hallgatókat segíti felkészülni egy esetlegesen bekövetkező valódi szituációra. A „Cinemeducation” hatékony és szórakoztató módszernek bizonyult a professzionalitás megítélése szempontjából is, de sokat segített a kritikus gondolkodás kifejlesztésében és az erkölcsi érés elősegítésében. A filmes illusztrációk használata az oktatásban meglehetősen elterjedt – a történelem, a filozófia, a politikatudomány területén kipróbált módszernek számítanak. A téma ilyetén feldolgozása esetén lehetőség nyílik egy adott jelenség több szemszögből történő megvitatására – a közszolgálatban nemcsak az átlag felhasználó érdekeit kell figyelembe venni, hanem az adott állam védelmi mechanizmusait, sőt az esetlegesen felmerülő jogi szabályozásának hátterét is.
Az általunk végzett kísérlet egy mesterszakon felvehető szabadon választható kurzusra, Jogok, kötelezettségek és a biztonság a virtuális térben nevet viselő tárgyra esett, amit Krasznay Csabával közösen jegyzünk. A kísérletben résztvevő hallgatók másodéves, végzős hallgatók voltak, akik elmondásuk szerint többségében azért vették fel a tárgyat, mert a diplomához egy szabadon választható tárgyra volt szükségük, csupán kis százalékuk érdeklődött a téma iránt. A kurzus hétfőnként 18:00 órakor kezdődött, ami azért is fontos, mert a hallgatók motivációját determinálta, ahogy a fentebb írt problémákat megfogalmaztuk. A kísérlet 11 fő részvételével zajlott, akik az előző félévében Adatvédelem és kiberbiztonság a közigazgatásban nevet viselő kötelező tárgyból vizsgáztak, illetve egy kötelezően választható gyakorlat is tartozott a kurzushoz. A 15 hetes kurzuson többek között kiberhadviseléssel, kiberbűnözéssel, kiberterrorizusmussal, hacktivizmussal, megfigyeléssel, mesterséges intelligenciával, fake news-sal, social engineering-gel kapcsolatos témákat dolgoztunk fel kapcsolódó filmrészletekkel, sorozatokkal (például Black Mirror különböző részei, Die Hard 4.0, Mr Robot, Matrix, Különvélemény stb.).
A kurzus első óráján fókuszcsoportos felmérést alkalmazva megvizsgáltuk a hallgatók információbiztonsági tudatosságát a viselkedés, attitűd, tudás, normatív szabályozással kapcsolatos ismeretek és elkötelezettség aspektusából. Az eredmények finoman szólva is meglepők voltak, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a várakozásainknak megfeleltek. Annak ellenére, hogy az előző félévben kollokváltak egy hasonló témákkal foglalkozó tárggyal, nem tudtak olyan jogszabályokat nevesíteni, amelyek adatvédelemmel, kiberbiztonsággal foglalkoznak, mi több, nem emlékeztek arra sem, hogy hallgattak-e a témával kapcsolatos kurzust az egyetemi éveik során (vagyis az eddig teljesített legalább 8 szemeszter alatt). A biztonságtudatossággal kapcsolatos attitűdjük jellemzően a megszokott „én nem vagyok érdekes, hogy célpont legyek”, „nem érdekel a téma”, „nem vagyok műszaki érdeklődésű, így nem foglalkozok a témával” válaszok köré csoportosultak.
A szemeszter abszolválásának egyik feltétele az volt, hogy az utolsó hétre egy beadandó dolgozattal értékeljék a kurzus lezajlását, azaz, hogy miket tanultak, mennyire érzik hasznosnak ezt a fajta módszertant, és így tovább. Az egyéni fejlődést minden órán mértük a Kahoot nevű, gémifikációalapú alkalmazás segítségével. Az óra elején egy, a témával kapcsolatos, ámbár általános tudásra vonatkozó kvízeket készítettünk, felmérve az általános tudásukat, míg az óra végén olyan, más speciális kérdésekből állítottuk össze a kvízt, amely az órán elhangzott ismeretanyagokra kérdezett vissza. Ennek a célja értelemszerűen az volt, hogy lássuk, mennyire figyelnek az órán.
Röviden az eredményekről: óráról órára igazolódott, hogy ezzel az újszerű megközelítéssel, még ha fáradtak is a reggeltől estig tartó órákon való részvételtől, folyamatosan sikerült fenntartani a hallgatók érdeklődését és figyelmét. Bár az óra eleji általános Kahoot teszten változatos eredményeket értek el a hallgatók, a speciális, órán elhangzott ismeretekre nagy számban helyes válaszokat adtak. A hallgatói visszajelzések a kurzus végén alátámasztották hipotéziseinket: nem csak a tudatosságuk mértéke növekedett, de a viselkedésük is több esetben változott, ahogy egy gyakori módon hivatkoztak: „azóta letakarom a webkamerát”.
Összegzésként elmondhatjuk, a „Cinemeducation” modell nagyban hozzájárul az oktatás hatékonyságának növeléséhez. Bár a mi vizsgálatunk a kiberbiztonsággal kapcsolatban készült, de értelemszerűen más témakörök esetében is adoptálható a módszertan.
Felhasznált irodalom:
Harper F.M., Konstan J.A. – The movielens datasets: History and context (2016) ACM Transactions on Interactive Intelligent Systems (TiiS) – Regular Articles and Special issue on New Directions in Eye Gaze for Interactive Intelligent Systems, Volume 5 Issue 4, January 2016
Laptev I., Marszałek M., Schmid C., Rozenfeld B.: Learning realistic human actions from movies. (2008)26th IEEE Conference on Computer Vision and Pattern Recognition, CVPR
Lumlertgul Nuttha, Kijpaisalratana Naruchorn, Pityaratstian Nuttorn & Wangsaturaka Danai: Cinemeducation: A pilot student project using movies to help students learn medical professionalism. (2009) Medical Teacher
Hogan M., Bar-on M., Beard L., Corrigan S., Gedissman A., Palumbo F., Rich M., Shifrin D., Roberts M., Villani S., Holroyd J., Sherry N.S., Strasburger V.(1999): Media Education, Pediatrics Journal
Rovner B.W., Ganguli M. (1998): Depression and disability associated with impaired vision: The moVIES project, Journal of the American Geriatrics Society
