Kutasi Gábor – Marton Ádám A 2008-ban indult pénzügyi és világgazdasági válság egy, a meggyőződésében doktriner módon a Milton Friedman nevével fémjelzett stabilitási célokat valló nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezeti intézményrendszert állított kihívások elé. Ebbe az intézményi körbe sorolhatók a...
2019-es év végén és 2020-as év elején számos előrejelzés, szcenárió született az évre és az új évtizedre vonatkozóan a gazdasági élet különböző szereplőinek várakozásait tükrözve. E prognózisok másfél-két hónapig ugyan részben vagy teljesen tartották magukat, mindazonáltal márciusban a Covid-19 járvány...
Latin-Amerika egyetlen fejlett országa (2019-ig egyetlen dél-amerikai OECD-tagország) esetében is csak az a gazdaságpolitikai recept működik a jelek szerint, amelyet Európában már tanulmányoztunk. Az első COVID-19 által fertőzött esetet 2020. március 3-án azonosították Chilében. A korlátozó intézkedések bevezetése több szakaszban...
Ausztriában és Németországban is nagyon korán már 2020. január végén megjelent a Covid–19-járvány. A két ország esetében ugyanakkor jelenleg már a gazdasági leállást követő fokozatos újranyitásról beszélhetünk, hiszen a korlátozások lassú, ütemes lazítása már április végén megindult. Május 24-ig a...
Lengyelországban 2020. március 4-én igazolták egészségügyi tesztek során az első koronavírus által érintett esetet. Az első korlátozó intézkedések bevezetésére gyorsan, már március 12-én sor került. A gazdasági leállást követő fokozatos újranyitás ugyanakkor április 20-án kezdődött meg. A korlátozó intézkedések feloldása...
Az információs és kommunikációs technológiák elterjedésének megkezdődése óta, vagyis az 1990-es évektől kezdve foglalkoztatja a társadalom tagjait, hogy az egyes technológiai újdonságok elveszik-e a munkahelyüket. Az elmúlt években végbement technológiai fejlődés ezt a társadalmi attitűdöt csak tovább erősítette. Elég csak...
Ez a weboldal sütiket használ. Ha Ön ezzel egyetért, kérjük fogadja el az adatkezelési szabályzatunkat. Süti beállításokElfogad
Adatvédemi és süti beállítások
Adatvédelmi áttekintés
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.