Kutasi Gábor – Marton Ádám
A 2008-ban indult pénzügyi és világgazdasági válság egy, a meggyőződésében doktriner módon a Milton Friedman nevével fémjelzett stabilitási célokat valló nemzetközi gazdasági és pénzügyi szervezeti intézményrendszert állított kihívások elé. Ebbe az intézményi körbe sorolhatók a gazdaságpolitikai ajánlásokat tevő OECD, IMF és Világbank. Nem csoda, hogy tíz évvel ezelőtt ezek a szervezetek és az ajánlásaikból táplálkozó nemzeti szintű gazdaságpolitikák a monetarista típusú uralkodó áramlat szerint sok esetben megszorító intézkedéseket foganatosítottak. A válságkezelés során azonban e globális jelentőségű kör intézményei is rákényszerültek olyan megoldásokra, amelyek „békeidőben” eretnekségnek vagy feleslegesnek számítottak volna, mint például a jegybankok nagy volumenű államkötvény vásárlása vagy egyéb nem konvencionális monetáris eszközök alkalmazása.
Túl a 2010-es évek többhullámos mennyiségi könnyítésén, az államkötvénypiac jegybanki finanszírozása tilalmának elengedésén, valamint két nagy, fiskális forrásból finanszírozott gazdaságélénkítésen, illetve az ezeket 2020-tól kikényszerítő pénzügyi-, adósság- és karanténválságon, napjainkban már máshogy gondolkodnak a vezető közgazdászok a monetáris lazításról vagy az eladósodást növelő fiskális élénkítésről. (Természetesen nem állítjuk azt, hogy a későbbiekben nem lesz igény az egyensúlyhoz való visszatérésre. A lényeg azonban, hogy 2020-ban már nem idegenkedett a makrogazdasági szakma az élénkítés azonnali alkalmazásától.)
Egy 2020 októberi konferencián a Világbank vezető közgazdásza, a fiskális megszorítás és fenntarthatóság apostola, Carmen M. Reinhart a masszív eladósodást javasolja minden országnak addig, amíg a vírus okozta korlátozás miatt tart a gazdasági válság. Ezt az álláspontot erősített az IMF vezérigazgatója, Kristalina Georgieva, aki a költekezésre és a megszorítások elhalasztására szólította fel az országokat.
Ezzel egybecseng az IMF másik vezető közgazdásza, Gita Gopinath nyilatkozata, amely szerint „mind a monetáris, mind a fiskális politika megfelelően és agresszíven reagált erre a világjárvány által vezérelt válságra. A monetáris politika intézkedései – a monetáris lazítás, az eszközvásárlás, a likviditási infúziók/támogatások – mind elengedhetetlenek voltak a pénzügyi katasztrófa és a túlzott csődök megelőzéséhez.” Illetve „A pénzügyi válság után levont fontos tanulság, hogy a fiskális politika alapvető szerepet játszik a fellendülésben. Az adósság növekedése nem minden esetben veti el a »pusztítás magvát«.” Georgieva annyiban árnyalja mindezt egy interjúban, hogy a fiskális és monetáris élénkítést munkahelyteremtési és digitalizálási céllal tartja mindenképpen szükségesnek.
Nem maradt ki a pénzszórásra való felhívásból az OECD jelenlegi vezető közgazdásza, Laurence Boone sem. 2021 januári nyilatkozatában kifejezetten óv attól, hogy a kormányok megszorításokba kezdjenek, illetve adót emeljenek. Furcsamód éppen azzal érvel, amely indokkal a megszorítások mellett volt szokás korábban érvelni: A fiskális hitelesség fenntartása miatt szükséges tovább költekezni és az adókat alacsonyan tartani, hiszen a gazdaságélénkítő csomagokat a kormányok korábban már beígérték. Érvelése alapján az állam „adóssága akkor tartható fenn, ha az emberek bíznak intézményeiben, és a politikai döntéshozók teljesítik, amit ígértek”.
A teljes cikk olvasható a Portfolio.hu oldalon.
