Larry Randall Wray professzor (Bard College) volt a héten az NKE konferenciájának vendége. Őt tekinthetjük a Modern Monetáris Elmélet (MMT) egyik alapító atyjának. Ez az elmélet vált uralkodóvá már a 2009-es amerikai pénzügyi válság kezelésekor is az USA-ban.
Ismerősen hangozhat sokaknak például a helikopter pénz kifejezés. A mostani Biden-féle antiinflációs stratégia kapcsán is sokat hivatkozott. A vele folytatott beszélgetések központi eleme a Magyarországot fokozottan sújtó infláció és az ezzel párhuzamosan zajló lassulás volt, összefoglaló néven a stagfláció. A stagfláció kockázatának jelenlétét jelzi, hogy habár az előrejelzések lassuló növekedést vetítenek a következő másfél évre, de ezeket negyedévenként inkább lefelé módosítják.
Lesz-e komoly pénzügyi válság, és ha igen, mi okozza azt? A közgazdaságtani komfortzónánkból kizökkentő következtetésekre jut az MMT. Az elmélet paradigmája, hogy alapvető tévedés azt hinni, hogy a jegybanki kamatemelés az infláció letörését eredményezi, szembe helyezkedve mindazzal, amit eddig gondoltunk a monetáris politikáról. Ha a béremelés, a bérleti díjak és a nyersanyagár-emelkedés hatásáról azt feltételezzük, hogy a termelési költségek emelésén keresztül árdráguláshoz vezet, akkor miért gondoljuk az ellenkezőjét a tőkeköltséget, hitelkamatokat növelő jegybanki kamatemelésről mint az inflációs várakozások letörését eredményező lépés? Az MMT értelmezésében az emelkedő jegybanki kamat nem azzal mérsékli az inflációt, hogy a várakozásokat befolyásolják, hanem azáltal, hogy gazdasági válságot okoznak. Utóbbi következtében aztán tényleg visszaesik a fogyasztás, a foglalkoztatás, a beruházás és így ezek ára is. A Fed elnöke nem is rejti véka alá, hogy „fájdalomra” van szükség az infláció letöréséhez.
Mit mond ezzel szemben az MMT?
1. Az infláció – főleg a mostani – nem keresleti eredetű, hanem kínálati okok miatt magas. Azaz a megemelkedő olajár 2022-ben, majd az ebből tovagyűrűző élelmiszerár-emelkedés 2023-ban, mindez kiegészülve az USA-ban a lakás- és irodabérleti díjak megugrásával okozza az inflációt, nem a túlkereslet. És hogy hogyan állapítható meg ez? Az amerikai aktivitási ráta újra növekvő pályán van azután, hogy a Covid átmenetileg eltántorította az amerikaikat a munkakereséstől.
2. Nem a pénzmennyiség számít, hanem, hogy mennyit akarnak ebből elkölteni a gazdasági szereplők. Ha megtakarítunk, abból a pénzből nem lesz infláció. Ha viszont hitelbe, illetve hosszú fizetési határidőkkel vásárolhatunk, abból pénz nélkül is infláció lesz.
3. A jegybank nem azért emel kamatot, mert ez letöri az inflációt, hanem, mert ezt várják tőle a pénzpiacok, akik nagyon idegesen reagálnának az árfolyamokat megrángatva, ha nem történne meg az emelés.
4. Nem a válságot eredményező jegybanki kamatemelés a leghatásosabb megoldás a pénzköltés szabályozására, hanem az államháztartás adóbevételi és kiadási elmeivel lehet leginkább szabályozni. Infláció esetén hagyni kell, hogy azok az adóbevételek emelkedjenek, amelyek viszonylag széles háztartási és vállalati csoportokat érintenek, akiknek a fogyasztása, beszerzése vagy beruházása érzékeny a jövedelmük, illetve nyereségük változására. Például a növekvő fogyasztás mellett növekvő fogyasztási adóbevételek automatikusan elszívják a pénzt a költekezés elől. Az antiinflációs fiskális politika eszközeivel frissen megjelent Külgazdaság cikkünk részletesen foglalkozik.
A fenti megállapítások az amerikai gazdaság működésnek megfigyelésén alapulnak. A felzárkózó, kis, nyitott gazdaságok esetében, mint Magyarország, a valutaárfolyam, a hitelminősítők hatása az államkötvénykamatokra, a társadalom által megszokott inflációs mérték és annak politikai következményei az amerikaitól eltérő mozgásteret eredményeznek a jegybank és a fiskális kormányzat számára.
