A 2020-as év a Covid-19 járvány egészségügyi és gazdasági válságkezelésével fogja magát beírni a gazdaságtörténeti könyvekbe. A 2019-ben tapasztalt konjunktúraciklus, s kedvező világgazdasági környezet hamar megváltozott a „lockdown” tavaszi időszakával. A járvány második hulláma már jelentősen befolyásolja mindennapjainkat és a gazdasági környezetet, kilátásokat is – ahogy azzal november 12-i konferenciánk is foglalkozik majd, – mindazonáltal a gazdasági károk elkerülése érdekében az egyes államok próbálják elkerülni a tavaszihoz hasonló korlátozások bevezetését. A vakcina bevethetőségére viszont még csak hosszabb távon számíthatunk. A korlátozó intézkedések negatív gazdasági következményeinek enyhítése érdekében már eddig is sokrétű gazdaságpolitikai intézkedések kerültek bevezetésre, amelyek kiterjedtek fogyasztói és vállalati hitelezés könnyítésére; az adósságkötelezettségek ideiglenes felfüggesztésére; a kurzarbeit különböző módozataira; iparági és vállalati támogatásokra, valamint az állami garancia programokra. Emellett szinte minden országban a monetáris politika is aktív szereplőként lépett fel a krízis hatásainak enyhítése érdekében. Paul Krugman emelte ki, hogy az első hullám válságkezelésének vannak ugyan hagyományos fiskális ösztönző elemei is, mindazonáltal a katasztrófa elhárítása (azaz a munkájukat, s a rendszeres jövedelmüket elveszítők nehézségeinek enyhítése) sokkal súlyosabb szerepet tölt be a programok kidolgozásában.
Az expanzív fiskális politikai intézkedések 2020. II. negyedévében számottevő költségvetési deficitet generáltak a világ országaiban. Az Eurostat adatai alapján a szezonális és naptári hatásokkal kiigazított költségvetési egyenleg (a GDP %-ában) az Európai Unióban 11,4%, míg az euróövezetben 11,8% volt. Az elérhető adatok alapján tagállami szinten a deficit 3,5% és 15,8% közötti intervallumon mozgott. A fiskális stimulus tehát negatív hatást gyakorolt az államadóssági ráta alakulására. Mindeközben a nevező hatáson keresztül a gazdasági visszaesés is éreztette számottevő negatív hatását.
A legtöbb országban a kedvező világgazdasági környezetnek és a konjunktúra-ciklusnak is köszönhetően az államadóssági ráták 2019 végéig folyamatos mérséklődést mutattak. E tendencia azonban már 2020. I. negyedévében megszakadt, mindazonáltal a koronavírus-járvány okozta gazdasági költségek eredményeként a II. és III. negyedévben az adósságráta növekedésnek indult. Az Eurostat adatai alapján az Európai Unió aggregált szintjén ezen emelkedés mértéke 10,2 százalékpont volt 2019Q4-ről 2020Q2-re, míg az euróövezet országaiban 8,8 százalékpontra tehető ennek mértéke. A trend pedig tovább folytatódik a harmadik negyedévben, valamint a második hullám okozta gazdasági károk, s fiskális ösztönző intézkedések további nyomás alá helyezhetik az egyes államok adósságpozícióit.
Jelenleg az államadósság finanszírozását elősegíti a kedvező nemzetközi befektetői környezet, s a tartósan alacsony kamatlábak szintje. A pandémia időszakában a magánmegtakarítások nem a magánberuházások és vásárlások irányába mozdulnak el, így elősegítve az állami hitelfelvételt. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a jelenlegi fenntarthatóság mellett a makroközgazdászok között sincs egyetértés abban, hogy a koronavírus-járványt követően (legyen szó rövid, közép vagy hosszú távról) a megnövekedett államadóssági szintek okoznak-e túlcsordulási és fenntarthatósági problémákat az egyes gazdaságokban. Krugman kiemeli, hogy a reálkamatlábak a növekedési ütem szintje alatt helyezkednek el, amelynek eredményeként a hólabda hatás nem érvényesül. Véleménye szerint ez csupán némi inflációs nyomást eredményezhet az állami vagyonnövekedés és a felhagyott kormányzati kereslet révén. Ennek hatása ugyanakkor a szekuláris stagnálás időszakában nem jelenthet problémát. Mindazonáltal hangsúlyozni kell azt is, hogy a jelenlegi adósságszintek számos gazdaságban magasabbak még a 2008-as krízist követő szintekhez képest is. Emellett Kenneth Rogoff kiemeli a hazai adósság és az implicit adósság szerepét is az adósságkezelésben, s annak fenntarthatósági kérdésében. Az implicit adósság ugyanis az idősödő társadalom révén számos tagállamban jelentős költségvetési nyomással jelentkezhet. Az idősödő társadalom hatásai pedig fiskális és növekedési oldalról is jelentkezhetnek. Rogoff leszögezi, hogy a válságok során a felhalmozódó magánadósság gyakran állami adóssággá alakul át, s a fejlődő és feltörekvő piacok korlátozottabb fiskális mozgástérrel és adósságátstrukturálási képességekkel bírnak, mint a fejlett gazdaságok. Ebből kifolyólag hangsúlyozza, hogy a szükséges és elengedhetetlen válságkezelés ellenére az adósság-felhalmozódás nem marad következmények és gazdasági költségek nélkül. A fejlődő országokra gyakorolt hosszú távú hatást (különösen az adósságszolgálat vonatkozásában) számos elemző kiemeli, s annak fontosságát, hogy megfelelő válaszokat szükséges adni e hosszú távú kihívásokra. A megnövekedett államadósság okozta kockázatok azonban jelentősen negatívan befolyásolhatják a jövőbeni növekedési kilátásokat, akár még középtávon is. Az adósságráták mérséklődése azonban a pandémiát követő gazdaság helyreállási időszakban beinduló gazdasági növekedés hatására a nevező hatáson keresztül is végbemehet. E folyamat volt megfigyelhető a 2014-2016 közötti kilábalás időszakában is, ahol a legtöbb európai gazdaságban az adósságráta a gazdasági növekedés eredményeként mutatott csökkenést.
