
Mi a biopolitika és mi köze a pandémiához?

Murádin János Kristóf „Mindent Erdélyért!” című monográfiája a reménytelinek indult, de újabb katasztrófába torkolló „kis magyar időben”, 1940–44 között működött

Móra Ferencet a magyar közvélemény leginkább (gyermek)íróként tartja számon. Jól tudjuk persze, hogy tudós-régész, múzeumigazgató és lapszerkesztő is volt. Móra

Ottlik László (1895–1945) a két világháború közötti magyar politikai gondolkodás egyik meghatározó alakja volt. Életműve nem csak a szűkebben vett

Jan Berz tanulmánya arra keresi a választ, hogy vajon a nyugat- vagy kelet-európai miniszterelnökök pozíciója erősebb-e, illetve, hogy a választókat

Az Európai Unió működése nagy mértékben alapul informális döntéseken.

Mind Szabó Dezső, mind Bajcsy-Zsilinszky előkelő helyet foglal el a két világháború közötti magyar politikai gondolkodásban. Főként abból a szempontból

Vlastimil Havlík tanulmánya a Problems of Post-Communism című folyóiratban a közép-európai demokratikus „visszacsúszás” jelenségét vizsgálja, Csehországra és az Andrej Babis cseh miniszterelnök

Az amerikaiaknak a kínaiakkal kell majd versengeniük immár nemcsak a Földön, hanem az űrben is.
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu