Az Osztrák–Magyar Monarchiában született Kuehnelt-Leddihn legfőbb törekvése a „felvilágosodottak felvilágosítása” volt, azaz a világos, de hamis gondolatok kritikája. Ezeket szerinte a tömegek könnyebben vállalják, mint a valóság sokszor bonyolult struktúráival való szembenézést. Az osztrák politológus és filozófus munkásságát a Ludovika Egyetemi Kiadó gondozásában megjelent új kötet tárja fel.
Pető Zoltán könyve Erik Maria Ritter von Kuehnelt-Leddihn alakját hozza közelebb az érdeklődő olvasókhoz. Kuehnelt-Leddihn katolikus politikai gondolkodó volt – I. Ferenc József császár és király alattvalójaként látta meg a napvilágot 1909-ben. Egészen 1999-ben bekövetkezett haláláig hű próbált maradni az Osztrák–Magyar Monarchiát jellemző eszmékhez: a régi vágású klasszikus liberalizmushoz és a királyság intézményéhez. A „Harmadik Felvilágosodáson”, azaz a magukat felvilágosultnak hívők felvilágosításán dolgozott. Kortársai szerint enciklopédikus ismeretekkel rendelkezett a humán tudományokban, nyolc nyelven beszélt és tizenhét nyelven olvasott.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézetének tudományos munkatársa a kötet bevezetőjében úgy fogalmaz, érdemes néha elgondolkoznunk azon, hogy jelen idő szerint mit is szokás érteni demokrácián és liberalizmuson, szabadságon és egyenlőségen, hogyan vélekedünk a kettő viszonyáról és összefüggéseiről, miként gondolkozunk jobboldaliságról és baloldaliságról, konzervativizmusról, a totalitarizmusok mibenlétéről, a tömegről és az elitről, a népről és annak szuverenitásáról. Kuehnelt-Leddihn munkássága, a kötetben elemezett tudományos írásai pedig alkalmasak arra, hogy a szerző bemutassa a politikai filozófia (ezen belül a XX. századi politikai filozófia) legfontosabb eszméire és fogalmaira irányuló kérdéseket és válaszokat.
Kuehnelt-Leddihn saját politikai krédóját egy 1943-as írásában így foglalta össze: „Nem habozok magamat reakciósnak nevezni. Nagyon is büszke vagyok erre a tényre. Nem látok több erényt az ismeretlen jövő iránti vágyakozásban, mint az ismert és kipróbált értékekre való nosztalgikus visszatekintésben. […] Mint reakciós, elvetem és opponálom annak a korszaknak a szellemét és irányulásait, amelyben élni vagyok kénytelen, és azt a szellemet szeretném magamban helyreállítani, amely legtökéletesebb kifejeződését a régmúlt korokban nyerte el…”
Nyitókép: Abhi Sharma / Wikipédia
