„Az autokráciák között az egypárti diktatúrák a legstabilabbak” – hangzott el többek között a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Eötvös József Kutatóközpont Molnár Tamás Kutatóintézetének (MTKI) április 11-i rendezvényén. A hibrid formában megrendezett eseményen Pap Milán, a NKE MTKI tudományos munkatársa osztotta meg most induló, a Kádár-korszak intézményeire vonatkozó kutatásának kulisszatitkait.
Pap Milán előadását azzal kezdte, azért fontosak számára az intézet a maihoz hasonló témabemutató műhelybeszélgetései, mert mindig nagyon kíváncsi munkatársainak visszajelzéseire. A kutató kifejtette, őt a politikai rezsimek vizsgálatán belül elsősorban az autokráciák érdeklik. Az autoriter rendszerek lehetnek egyszemélyi, katonai vagy éppen egypárti diktatúrák. Az összes közül utóbbi a legstabilabb autokrácia. Ennek magyarázata talán az lehet, hogy a hatalommegosztás ilyen rendszere be tud csatornázni olyan jelenségeket is a vezetésbe, amelyeket az egyszemélyi vagy katonai nem képes. A párt emellett nagyon nagy kontrollt képes gyakorolni a társadalom és a politikai élet felett. Pap Milán idézte Aczél György miniszterhelyettes mondását: „Nem baj, ha az emberek passzívak, az a lényeges, hogy mellettünk legyenek passzívak”.
Úttörő kutatási irány
A Kádár-korszakot feltáró történeti irodalom jelentős része hagyományosan a politikai rendszer jellegét és annak módosulásait igyekszik bemutatni. A rendszerproblematikán túl a korszak politikai vezetésének néhány tagjáról is részletes biográfiák állnak ma már a rendelkezésünkre. Ugyanakkor a Kádár-kori intézmények működésének vizsgálatára kevesebb figyelem jutott eddig. Pap Milán előadása egy ilyen, hosszabb távú kutatás első lépéseit és a felmerülő dilemmákat mutatta be. E kutatás alapvető kérdése, hogy hogyan működött a kádári kollektív vezetés, különös tekintettel a főtitkár szerepére és a vezetés egyes tagjaihoz való (például Aczél György, Biszku Béla) viszonyára.
Inspirációk, források
A kutatás módszereiben elsősorban a politikai vezetéselmélet neo-institucionalista és antropológiai irányzatait és részben a történeti biográfia eljárásait kívánja hasznosítani. Ezen kutatási irányhoz az inspirációt a szovjet kollektív vezetés angol nyelvű irodalma (A. Brown, S. Fitzpatrick, Y. Gorlizki, G. Gill) és a német intézménytörténeti-intézményszociológiai irodalom (J. Gieseke, R. Bergien) nyújtja. A kutatás alapvető forrása az említett vezető testületek levéltári anyaga, a hozzá kapcsolódó eljárási szabályzatok, illetve a vezető testületek tagjainak fennmaradt hagyatéka. Szintén a kutatás kérdése, hogy hogyan tudta ez a rendszer évtizedekig úgy rendezni az ország ügyeit, hogy közben folyamatosan hatalmon maradjon. Azért is lenne fontos megvizsgálni a Kádár-kor szervezeteinek működését, hiszen ez a rendszer egy olyan pártot működtetett, amely a pályája csúcsán 820 ezer tagot számlált.
Hogyan döntöttek?
A párt legfőbb döntéshozó testülete hivatalosan a Kongresszus volt, amelyet a Központi Bizottság képviselt az ülések között. A napi működés alapvető döntéshozó szerve azonban egyértelműen a Politikai Bizottság, amelynek vezetője a párt főtitkára, Kádár János volt. Pap Milán a nép írók megnyerésének folyamatán keresztül mutatta be az ideológiai döntések előkészítésének és megvalósításának menetét. Az ideológia kapcsán egyszerűnek tűnik azt válaszolni, hogy a bizottság a marxizmus-leninizmus alapján működött. Ám a helyzet ennél bonyolultabb. A népi írók kapcsán például Aczél György, a „művelődési miniszter első felettese” kérte fel az előkészítő anyagok megírására a kor három legfontosabb irodalomtörténészét, Király Istvánt, Pándi Pált és Szabolcsi Miklóst. Az óriási gépelt anyagot Benke Valéria művelődési miniszter kapja meg, de meglepő módon a határozatot elküldik az érintetteknek is, Illyés Gyulának és Tamási Áronnak is például. A vélemények beérkezése után tárgyalja a kimunkált határozatot a Politikai Bizottság, ahol Kádár János hozza meg a döntést: a határozatot egyszerűsíteni szükséges, hogy az emberek is megértsék. Ennek fényében végül az anyagot jelentősen meghúzzák.
A kutatás irányai
Pap Milán elmondta, a kutatás első része az MSZMP Politikai Bizottságának (PB) 1956–1965 között hozott döntéseit vizsgálná. A kutató első feladatként említette, hogy meg kell alaposan ismerni a bizottság tagjainak életrajzát a bizottság tanulmányozásához. E biográfiák egy része már elkészült, más része még feldolgozásra vár. Itt a legfontosabb feladat feltárni a személyek közötti formális és informális kapcsolatokat. A következő feladat: a döntéshozatal alapvető összefüggéseinek feltárása a PB-ben. Itt a személyi összetétel és eljárásrend, a főtitkár pozíciója és helyettesítésének rendje, valamint a döntéselőkészítés folyamata a legfőbb kutatási kérdés.
Szintén fontos feladat az intézményi viszonyok kutatása. Milyen volt a PB kapcsolata a párt további szerveivel, minisztertanáccsal és a minisztériumokkal, a társadalmi és tömegszervezetekkel, valamint a politikai sajtóval? A kutatásnak kontextuális elemzésekre is ki kell térnie, azaz meg kell vizsgálni a párthoz kapcsolódó értelmiség, mint például Lukács György szerepét a döntéshozatalban, illetőleg a viszonyulást a keleti blokk testvérpártjaihoz. Mindezeket megkoronázza majd az interpretatív elemzés, ahol a reprezentatív szereplők munkáját lehet alaposabban elemezni, illetve azt vizsgálni, hogyan jelentek meg a hivatalos nyilvánosságban a legfontosabb ideológiai és politikai döntések.
Az esemény végén a résztvevők is hozzászólhattak az előadáshoz, ebben a szekcióban az NKE MTKI munkatársai tisztázó kérdésekkel és új felvetésekkel segítették Pap Milán induló kutatását.
Nyitókép: Fortepan / Album059
