
Tőzsdei jóslatok
A 2021-es kedvező hazai és nemzetközi növekedési előrejelzések ismertek, de ezek a korábbi negyedévek alakulásának és 2020-as makrogazdasági elemzői információknak

A 2021-es kedvező hazai és nemzetközi növekedési előrejelzések ismertek, de ezek a korábbi negyedévek alakulásának és 2020-as makrogazdasági elemzői információknak

Az Európai Bizottság első stratégiai előrejelzési jelentésében négy területen fogalmaz meg új irányvonalakat, melyekkel az Unió felkészültebbé válhat a jövőbeli

A bejrúti robbanás tovább mélyítette Libanonban a politikai, gazdasági és társadalmi válságot. Az Európai Unió segítséget ígért partnerországának az újjáépítéshez,

Panelbeszélgetés Csutak Zsolt kutatóval és Stanely Ward professzorral Még öt hónap van hátra a következő elnökválasztásig az Egyesült Államokban, azonban

Szlovákiában először 2020. március 6-án regisztrálták az első megbetegedést. Május 28-ig közel 1520 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, akik közül 1332-en gyógyultak

Az amerikaiaknak a kínaiakkal kell majd versengeniük immár nemcsak a Földön, hanem az űrben is.

A koronavírus-járvány kitörését megelőző időszak repertoárját egyértelműen az egyre fenyegetőbbé váló klímaváltozás kérdése uralta – csak két jellemző momentumot emelve

Az Európai Bizottság elnöke a múlt héten szerdán mutatta be az Európai Parlamentben a Bizottság gazdaságélénkítő csomagjának elemeit. Eurókötvényről nincs

Norvégiában az ország nagy részét március 12-én állították le, a határok lezárására pedig március 16-án került sor. Ugyanezen a napon
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu