Félelem, politika, generációk és a konzervativizmus
A magyar jobboldal belső evolúcióját alapvetően határozzák meg a generációs törésvonalak: míg a hatvanasok alapélménye a diktatúra, a 70-es évek Fidelitas-kohorsza már pragmatikus karrieristaként tagozódott be a pártgépezetbe. A 80-as évek szülöttjeinek egy része a fősodorból kiszorulva radikalizálódott, a 90-es nemzedék pedig csapdába került, mert a konzervativizmust a NER-rel azonosítja. A szerves, originális jobboldali fordulatot nem az elöregedés hozza el, hanem a szellemi tisztaságú 80-as és a digitális 90-es generációk párbeszéde.
A Fidelitas-kohorsz: pragmatizmus és történelmi alapélmény
Az 1990-es évek közepén a Fidesz fordulatával mesterségesen kialakított térben szerveződött meg a zömmel az 1970-es években született első Fidelitas-generáció (alapítva: 1996), amelynek politikai beidegződései gyökeresen eltértek a hatvanas években született jobboldaliak alapélményétől. A hatvanas évek nemzedéke számára a politika még az elnyomással, a kockázattal és a történelmi traumákkal volt egyenlő, egyfajta belső emigrációban éltek. Ezzel szemben a Fidelitas-kohorsz már az egyre puhulóbb diktatúrában és a 90-es évek közepének stabilizálódott demokráciájában szocializálódott. Számukra a politikai pálya már nem egzisztenciális veszélyt, hanem professzionális karrierutat és intézményesült érvényesülési mintát jelentett. A politikai beidegződéseik alapja a szigorú hierarchia, a központi pártakaratnak való feltétlen lojalitás és a politikai marketing szempontja lett. Ők nem a klasszikus konzervatív klubok vitáiban, hanem egy professzionális kampánygépezetben tanultak meg politizálni.
A hetvenes évek végén születettek alternatívái és az originális jobboldal elszívása
A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek legelején születettek – akik a 2000-es évek elejére váltak aktívvá – komoly válaszút elé kerültek. Előttük lényegében két fő alternatíva állt. A pragmatikusabb, karrierorientált réteg betagozódott a Fidesz gépezetébe, elfogadva a központi narratívát. Azok viszont, akik az originális jobboldali politikát preferálták – amely nemzeti eszméjére, antikommunizmusra és liberális szélsőségek elvetésére épült –, egyszeriben a politikai fősodron kívül, a szélsőség skatulyájában találták magukat. Ez a nemzedék politikai eszmélése idején, az 1990-es évek közepén közvetlen tanúja volt annak, ahogy a Fidesz – mint egykori balliberális párt – szisztematikusan magába olvasztotta vagy elsorvasztotta az originálisan jobboldali pártokat (MDF, FKGP, KDNP). Ez a folyamat katasztrofális következményekkel járt a választási lehetőségeket illetően. Azok a fiatalok, akik hangsúlyozottan nemzeti politikát akartak képviselni, szembesültek azzal, hogy a Fidesz még csupán a „polgári Magyarországról” beszélt, ami ráadásul – ahogy azt G. Fodor Gábor politológus később nyíltan elismerte – csupán egy politikai termék volt, egy jól felépített hívószó a hatalom megszerzésére, nem pedig mély ideológiai meggyőződés. Ebből a generációs frusztrációból, a fősodorból való kiszorítottságból fakadt később a Jobbik megalakulása és a nemzeti szubkultúrák radikalizálódása.
A kilencvenes generáció csapdája: az anorganikus jobboldaliság
A legsúlyosabb strukturális torzulással a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején született generáció szembesült, amikor a 2010-es évekre elérte a felnőttkort. Számukra a politikai realitás a jobboldalon már szinte kizárólag a Nemzeti Együttműködés Rendszere (NER) volt. Ez a generáció a jobboldaliságot és a konzervativizmust azonosnak látta az idő közben magát már nemzeti pártként meghatározó Fidesszel.
Ez a Fidesz már nem a 90-es évek polgári közepe volt: a 2002-es vereség után, majd 2010-et követően a párt nyílt stratégiai céljává vált a MIÉP szavazótáborának és az egykori radikális jobboldal retorikájának bekebelezése. A nemzeti jelzők kisajátításával és az államhatalom centralizációjával bekövetkezett az, hogy e generáció számára a konzervativizmus egyet jelent magával a Nemzeti Együttműködés Rendszerével. Ennek következtében a rendszerből kiábrándult kilencvenes születésű fiatalok tömegei nem a jobboldalon belül kerestek alternatívát, hanem sokan magát a konzervatív és nemzeti gondolatot vetették el mint a NER szinonimáját.
Új lehetőség?
Ahhoz, hogy Magyarországon egy szerves, originális konzervatív alternatíva alakulhasson ki, a Fidesz alapító generációjának (a hatvanas évek szülöttjeinek) biológiai és politikai elöregedése csupán egy lehetőség, de nem elégséges feltétel. A valódi megújulás több strukturális pilléren nyugszik. Ezek közül a legfontosabb talán az, hogy érdemi párbeszéd alakuljon ki a félelem nélkül felnőtt két új nemzedék, a nyolcvanas évek körül születettek – akik még rendelkeznek a doktriner konzervativizmus szellemi emlékeivel és intellektuális tisztaságával – és a kilencvenes illetve a kétezres évek szülöttjei között, akik birtokolják a modern nyelvezetet, a digitális hálózatosodás technikáit, ám akik közül egyelőre még sokan tesznek egyenlőségjelet a konzervativizmus és az anorganikus, konstruált jobboldaliság közé.
A sorozat további részei
Nyitókép forrása: Vsuaphoto / depositphotos.com
