A dublini kül- és biztonságpolitikai konferencia tanulságai
Mariana Betsa, Ukrajna külügyminiszter-helyettese 2026. november 5-én, a dublini kastélyban, az ír EU-elnökség keretében szervezett magas rangú konferenciáján beszédet intézett a résztvevőkhöz, amelyben Európa biztonságáról szóló vitát egyetlen sürgető mondatba sűrítette: „Meg kell mentenünk az embereket. Ez a túlélésünkről szól.” A további légvédelmi- és elfogórakéták szükségességét és sürgősségét kiemelő felhívása jól összefoglalta a november 4–6. között, Dublinban megrendezett, az EU közös kül- és biztonságpolitikájáról (KKBP), valamint közös biztonsági és védelmi politikájáról (KBVP) szóló 29. parlamentközi konferencia tétjét.
A konferencia nem eredményezett új szabályozást, a meglévő keretek módosítását, katonai kötelezettségvállalásokat vagy új szankciócsomagot, hiszen nem is ez volt a célja. A konferencia ugyanakkor platformot teremtett az Ukrajnával, a Közel-Kelettel, a hibrid fenyegetésekkel és az európai védelmi készenléttel kapcsolatos kérdések magas szintű megtárgyalására. A felsorolt témák mögött azonban végső soron egy alapvető kérdés húzódik meg: képes-e az Európai Unió a 27 tagállam külpolitikáját közös, koherens cselekvéssé alakítani?
A KKBP nem helyettesíti a tagállamok külpolitikáját, hanem olyan keretet biztosít, amelyen keresztül a kormányok meghatározzák a közös érdekeket, összehangolják diplomáciai álláspontjaikat és döntést hoznak a közös fellépésről. Az Európai Unióról szóló Szerződés 24. cikke szerint a közös kül- és biztonságpolitika a politikai szolidaritáson, az általános érdekű kérdések azonosításán és a nemzeti politikák egyre nagyobb mértékű közeledésén alapul. A gyakorlatban ez magában foglalja a közös diplomáciai álláspontokat, a szankciókat, a harmadik országokkal való partnerségeket, a nemzetközi válságokra adott válaszokat, valamint az EU biztonságpolitikájának politikai irányvonalát is. A KKBP mellett a KBVP e rendszer kiemelt része, ami lehetővé teszi az EU számára, hogy külföldön polgári és katonai missziókat indítson békefenntartás, konfliktusmegelőzés, tengeri biztonság, katonai kiképzés, valamint a rendőrségi, igazságszolgáltatási és közigazgatási intézmények megerősítése céljából.
A KBVP természetesen nem európai hadsereg, és nem is célja, hogy helyettesítse a NATO-t sem. A KBVP jelentős hozzáadott értéke, hogy az EU képes ötvözni a diplomáciai, gazdasági, polgári és katonai eszközöket. Miközben a NATO kollektív elrettentést biztosít, az EU szankciókat is bevezethet, finanszírozhat újjáépítési projekteket, rendőröket képezhet, támogathatja a határrendészetet, védheti a tengeri útvonalakat, valamint fejlesztési és kereskedelempolitikai eszközökkel is biztonsági célokat érhet el.
Az EU bár jelentős gazdasági hatalommal rendelkezik, ám ez nem jár automatikusan geopolitikai befolyással is. A KKBP tehát nem azért fontos, mert helyettesíti a nemzeti külpolitikákat, hanem azért, mert megkísérli azok együttes súlyát európai befolyássá alakítani. Azaz a KKBP azért kiemelt eszköz, mert biztosítja legalább egy részét azoknak a személyzetnek, misszióknak és képességeknek, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ezt a befolyást cselekvéssé alakítsák.
A jelenlegi biztonsági helyzet miatt ez a feladat még sürgetőbbé vált. Oroszország Ukrajna elleni háborúja visszahozta Európába a hagyományos hadviselést, és megnövelte a lőszer, a légvédelem, a drónok, a katonai mobilitás és az energetikai infrastruktúra védelme iránti keresletet. Ugyanakkor a kibertámadások, a szabotázs, a külföldi információmanipuláció egyre inkább az EU-n belüli választásokat, közintézményeket, kommunikációs hálózatokat és kritikus infrastruktúrát veszi célba. Ennek következtében egyre nehezebb meghúzni a határt a külső és a belső, valamint tradicionális és új típusú biztonság között. Egy megrongálódott tengeralatti kábel, egy kórház ellen indított kibertámadás, egy választás manipulálása vagy egy energiahálózat működésének megzavarása ugyan külföldről érkezhet, de közvetlen hatással van az európai polgárokra. A külpolitika tehát már nem korlátozódik az országok közötti diplomáciai tárgyalásokra, az sokkal inkább az európai társadalmak mindennapi működését érinti mára.
A fent leírt helyzetet tovább bonyolítja az Amerikai Egyesült Államok elnökének visszatérő kritikája a transzatlanti kapcsolatokat illetően. Bár ez nem jelenti, hogy az Egyesült Államokkal vagy a NATO-val való együttműködés kevésbé fontossá vált volna, de kétséget kizáróan növeli az európai államokra nehezedő nyomást, hogy olyan képességeket fejlesszenek ki, amelyek jelenleg hiányoznak vagy hiányosak. A 2030-as védelmi készenléti ütemterv ennek megfelelően a légi és rakétavédelemre, a drónokra, a kiber- és elektronikus hadviselésre, a katonai mobilitásra, valamint egy erősebb európai védelmi ipari bázisra összpontosít.
A KKBP legnagyobb korlátja azonban továbbra is politikai jellegű. A döntések meghozatalához egyhangúságra van szükség, ami tükrözi a kül- és védelmi politika érzékenységét, valamint a tagállamok azon szándékát, hogy megőrizzék a nemzeti ellenőrzést. Az egyhangúság jelentős legitimitást kölcsönöz a közös döntéseknek, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy egyetlen kormány is késleltesse vagy megakadályozza az európai fellépést. A KKBP hatékonysága ezért kevésbé függ az intézmények létezésétől, mint attól, hogy a kormányok valóban közösnek tekintik-e stratégiai érdekeiket.
Éppen ezért fontosak a dublinihoz hasonló, magas szintű konferenciák. A Parlamentközi Konferencia összehozza a nemzeti parlamenti képviselőket és az Európai Parlament tagjait, hogy párbeszédet folytassanak és megvizsgálják azokat a politikákat, amelyek továbbra is nagyrészt kormányközi jellegűek. A dublini konferencia a jelenlegi főbb kihívásokat konkrét programba foglalta. November 4-én este az elnökségi parlamenti trojka ülése zajlott, majd fogadás volt. November 5-én a megbeszélések a KKBP és a KBVP stratégiai prioritásaival kezdődtek, ideértve a Stratégiai Iránytűt, az európai védelmi készenlétet, a nemzetközi partnerségeket és a külső fellépésekre rendelkezésre álló forrásokat. Az első nap további kiemelt témája volt Ukrajna, amelynek kapcsán Mariana Betsa a fentebb említett beszédet tartotta, és további légvédelmi rendszerek, elfogórakéták, transzformátorok és áramfejlesztők biztosítását kérte, valamint arra figyelmeztetett, hogy az orosz támadások a polgári és energetikai infrastruktúra ellen különösen veszélyessé teszik a közelgő telet. Ukrajna mellett külön figyelmet kapott a gázai, a ciszjordániai, a libanoni, a szíriai és az iráni biztonság is. A záró ülésen, november 6-án a kibertámadások, a dezinformáció, a kritikus infrastruktúra és a társadalmi reziliencia állt a konferencia középpontjában.
A konferencia végén közös nyilatkozatot adtak ki, amely azt szorgalmazta, hogy az Ukrajnának nyújtott támogatást kiszámítható, többéves alapon kell biztosítani. A közös nyilatkozat emellett támogatta az Oroszországra gyakorolt folyamatos nyomásgyakorlás megtartását, a szankciók kijátszása elleni fellépést, valamint a befagyasztott orosz állami vagyon újjáépítésre való felhasználását. Mindezek mellett a dokumentum az EU bővítését a biztonságba történő stratégiai befektetésként jellemezte és összehangolt európai válaszlépést sürgetett a hibrid támadásokkal szemben. Végül pedig a közös nyilatkozat elismerte az egyes tagállamok sajátos biztonsági és védelmi hagyományait, és megerősítette a NATO központi szerepét tagjai számára.
Bár az esemény nem kapott hasonlóan kiemelt figyelmet, mint az EU minisztereinek vagy külügyminisztereinek csúcstalálkozói, a hasonló konferenciák a kutatóknak fontos forrásként szolgálnak, mert megmutatják a közös napirenden lévő témákat és tematikát.
Nyitókép forrása: ifeelstock / depositphotos.com
