Északi Áramlat kontra európai szabályok
Másodfokon is alaptalannak találta az Európai Bíróság az Északi Áramlat 2-t üzemeltető cég keresetét, amelyben azt sérelmezték, hogy miért terjednek ki az uniós (energia)jog szabályai erre a gázvezetékre (is). A panasz középpontjában az az érv állt, hogy az Északi Áramlat 2 egy uniós tagállam és egy harmadik állam közötti vezeték, amely ilyen formán kivételt kellene, hogy képezzen az uniós jog hatálya alól. A luxemburgi ítélkező testület azonban máshogy gondolta – aki az Uniós piacon részt vesz, annak az Unió szabályait be kell tartania.
Kevés olyan nemzetközi energetikai, kőolaj vagy földgázvezeték van, amelynek az indokoltságáról, szükségességéről, áráról, kivitelezéséről ne lennének évekig tartó, hosszú viták – elég csak a Nabucco, a Déli Áramlat vagy Amerikában a Keystone XL vezetékekre gondolni. Mégis, az elmúlt évtizedben nem telik el úgy hét jóformán, hogy ne jönne valamilyen újabb hír – politikai, bűnügyi vagy biztonságpolitikai – az Északi Áramlat 2 földgázvezeték kapcsán. Ebben a hírfolyamban az elmúlt napokban a jogi természetű hírek kívánkoztak az első sorba, az Európai Bíróság ugyanis – a Nord Stream 2 AG fellebbezését elutasítva – helybenhagyta a Törvényszék a földgázvezetékre irányadó uniós jogi szabályokkal kapcsolatos elsőfokú ítéletét, és megállapította, hogy az európai uniós energiajog megfelelő szabályai bizony irányadók, mi több, alkalmazandók az Északi-Áramlat 2 vezetékre is.
Az európai uniós energiajog útvesztőiben van néhány messzire látszó, egyértelmű „tájékozódási pont”. Egyik ilyen tájékozódási pont, hogy az uniós területen lévő nemzetközi földgáz vezetékekre alkalmazandóak az ún. „harmadik feles hozzáférés” szabályai („third party access”). Ezek a szabályok egyfelől kötelezik az ilyen vezetéket üzemeltetőket, hogy biztosítsanak hozzáférést harmadik, érdeklődő felek számára, másrészt utóbbiak számára peresíthető módon biztosítja is ezt a jogosultságot. A jelen ügyben a kérdés úgy merült fel, hogy az Oroszországot Németországgal összekötő, tehát az EU-n kívülről, harmadik országból induló, részben a Balti-tenger alatt futó földgázvezeték speciális szabályozás alá esik-e, vagy ez a projekt bármilyen indokkal mentességet kaphat-e?
Az ügy hosszú múltra tekint vissza, egészen 2019-ig. Ekkor ugyanis az uniós jogalkotó a földgáz belső piacára vonatkozó szabályozást kiterjesztette minden, az Uniót harmadik országgal összekötő vezetékre is. A vonatkozó uniós jogszabályok célja strukturális értelemben a lehető legteljesebb, szabad verseny biztosítása a belső piacon: ennek kapcsán az ún. „unbundling” (szétválasztás) szabályai hivatottak biztosítani, hogy a termelési tevékenység és a szállítási infrastruktúra ne koncentrálódjon egyetlen entitásnál, a TPA („third party access”) szabályai azt, hogy a szállítóvezetékhez egyenlő feltételek mellett mindenki hozzáférjen (és ne csak az inkumbens vállalat), s mindehhez jelentős és szigorú átláthatósági és árazási szabályok kapcsolódnak.
Nos, mindezek jelentős érdeksérelmet jelentettek a Nord Stream 2 (és tulajdonosa az orosz Gazprom) számára, ezért 2019-ben úgy döntöttek, hogy ún. semmisségi keresettel támadják meg a földgázpiac szabályainak alkalmazási körét kiterjesztő uniós jogszabályt. A felperes keresetét arra alapította, hogy míg ugyan biztosított kivételi lehetőséget a jogszabály bizonyos, alapvetően már elkészült projektek számára, az Északi-Áramlatra sem a kivételi, sem a derogációs lehetőségek nem terjedtek ki. Az uniós igazságszolgáltatás rendjében az ilyen típusú keresetek elbírálása a Törvényszék hatáskörébe tartozik, amely első körben, 2020 tavaszán visszautasította a Nord Stream 2 AG keresetlevelét, mondván, hogy a felperes nem rendelkezik az uniós esetjogi gyakorlat (ld. mindenekelőtt: Plaumann-ügy, és az annak alapján kialakított Plaumann-teszt) szerint megkívánt ügyféli jogállással (kereshetőségi joggal).
A Törvényszéknek ezt a döntését az Európai Bíróság részben hatályon kívüli helyezte, a kereshetőségi jogot a konkrét ügyben megállapította, és a Törvényszéket az eljárás lefolytatására kötelezte. Tette ezt mindezt azon az alapon, hogy megállapította, hogy a Nord Stream 2 AG személyesen és közvetlenül érintett a jogszabály által, ugyanis a ’19-es módosítás elfogadásakor ő volt az egyetlen olyan entitás, amelyre ez a módosítás jogi hatást gyakorolt.
A felperes keresetét a jogbiztonság elvének sérelmére, valamint a bizalomvédelem elvének („principle of legitimate expectations”) sérelmére alapította, tulajdonképpen azt állítva, hogy az uniós földgázpiaci szabályok hatályának az Északi Áramlat 2 vezetékre való kiterjesztésével nem kellett előre számolnia, illetve a kivételi lehetőségek uniós jogalkotó általi történt meghatározása vele szemben diszkriminatív, illetve önkényes. A Törvényszék teljes egészében elutasította a keresetet. A döntéssel szemben 2025-ben a felperes az Európai Bírósághoz fellebbezett.
Erről a fellebbezésről a luxemburgi testület most hozta meg döntését, s abban a Törvényszék elutasító ítéletét teljes egészében helybenhagyta. Azon felperesi érvet, miszerint az uniós jogalkotó megsértette az egyenlő bánásmód követelményét azáltal, hogy mentességet az uniós földgázpiaci szabályok alól csak a 2019. május 23-a előtt teljes egészében befejezett gázvezetéket esetében biztosított, azzal utasította vissza, hogy a jogalkotónak szabadságában áll egy ilyen időbeli pont kijelölése. Az a tény, hogy a különböző projektek, a készültségi foktól függően nem azonos jogi szabályozás alá esnek, nem jelenti az egyenlő bánásmód sérelmét.
A Nord Stream 2 AG második, jogi szempontból talán legizgalmasabb érvét a bizalomvédelem elvére alapítva terjesztette elő, azt állítva, hogy egy ilyen nagyságrendű projektnél, ahol több milliárd dollár értékű vagyoni döntéseket hoznak a beruházók, meg kell, hogy illesse az ilyen entitást egy méltányos átmeneti időszak vagy valami mértékű kompenzáció. Könnyű ebben felismerni a klasszikus befektetővédelmi logikát és érvelést, s nem is csoda, hogy a vállalat indított is külön ilyen eljárást az UNCITRAL szabályai szerint. Ez az igényérvényesítés azonban egyelőre még függőben van. Nagyban segített volna ugyanakkor a felperes e másik eljárásbeli pozícióját, ha az EUB megállapítja a jogsértést, ám más tartalmú ítélet született: a Bíróság szerint a bizalomvédelem elvére önmagában azon az alapon, hogy egy nagy értékű beruházásról van szó, nem lehet hivatkozni. Az érvelés sikeréhez az szükséges, hogy bizonyítsa, hogy az uniós jogalkotó hosszabb időn át világos és egyértelmű üzenetet közvetítsen arra nézve, hogy a beruházó számolhat a szabályozás változatlansáságával. A jelen ügyben éppen ennek az ellenkezője történt: az uniós politikában hosszú ideje éppen arról van szó, hogy az uniós energiapiacon a szabályozást szigorítani szükséges. Ezért – állapította meg a Bíróság – a felperesnek éppen azzal kellett (volna) számolnia, hogy a verseny szabályait mind jobban ki fogja terjeszteni az uniós jogalkotó.
Végül, a Nord Stream 2 AG megpróbálkozott azzal az érvvel is, hogy mivel a vezeték a Balti-tenger fenekén fekszik, fizikailag is lehetetlen, de legalábbis igen valószínűtlen, hogy harmadik fél, a harmadik feles hozzáférés szabályai („third party access”, TPA) alapján hozzáférést kérjen a vezetékhez és ott kapacitást kössön le. A Bíróság ezzel a meglehetősen gyakorlati megközelítésű érvvel szemben – véleményem szerint igen helyesen – jogi alapra helyezkedett és rögzítette, hogy önmagában az, hogy a harmadik feles hozzáférés a vezeték elhelyezkedésére tekintettel jelenleg kevésbé valószínű, semmit nem jelent a tekintetben, hogy az infrastruktúra az uniós energiajogi rezsim hatálya alá tartozik – következésképpen az uniós szabályozás egyik legfontosabb „vívmányát” mindenképpen biztosítani kell az Északi-Áramlat vezeték tekintetében.
A döntés jelentős mérföldkő az uniós jogfejlődésben: egyrészt világossá tette benne az Európai Bíróság, hogy az uniós szabályok hatálya alól nem képeznek kivételt a mélytengeri energetikai vezetékek sem, s az ítélkezés konzekvens jogi alapokon nyugszik. Megerősítette továbbá, hogy az uniós közös piac, és különösen az energiaunió szabad versenyt erősítő szabályai olyan jelentőségűek, amelyek érvényesülésének mindenképpen érvényt fog szerezni, s ezen harmadik országok beruházóinak, még nagyon nagy volumenű pénzügyi döntései sem változtathatnak.
Nyitókép forrása: Ale_MI / depositphotos.com
