
A politika informális világa az Európai Unióban
Az Európai Unió működése nagy mértékben alapul informális döntéseken.

Az Európai Unió működése nagy mértékben alapul informális döntéseken.

Mind Szabó Dezső, mind Bajcsy-Zsilinszky előkelő helyet foglal el a két világháború közötti magyar politikai gondolkodásban. Főként abból a szempontból

A növekvő populizmus része a hagyományos pártpolitika hanyatlásának.

Az amerikaiaknak a kínaiakkal kell majd versengeniük immár nemcsak a Földön, hanem az űrben is.

A koronavírus-járvány kitörését megelőző időszak repertoárját egyértelműen az egyre fenyegetőbbé váló klímaváltozás kérdése uralta – csak két jellemző momentumot emelve

Az elmúlt időszakban egymáshoz időben egészen közel jelent meg két könyv, amelyek Montesquieu úgynevezett „klímaelméletét” vizsgálják meg (modernebb terminussal a

James Fitzjames Stephen Szabadság, Egyenlőség Testvériség című műve először időszakos kiadványként jelent meg (Pall Mall Gazette 1872 novemberétől 1873 januárjáig),

Bánffy Miklós 1939 elején lett a Romániai Magyar Népközösség elnöke. 1940. július végén a második bécsi döntés utáni helyzetben a

Kisfaludy Sándor (1772–1844), a 19. század első harmadának termékeny és különösen a dunántúli literátus birtokos nemesség körében népszerű költője, drámaírója
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu