Az államszocialista korszakban visszatérő problémaként merült fel a párttagok tájékozatlansága a nemzetközi politika terén. A kommunista pártok számára nem pusztán az jelentette a kihívást, hogy felkeltsék az érdeklődést egyes távoli tájak történéseivel kapcsolatban, hanem az is, hogy az eseményeket és folyamatokat megfelelő ideológiai kontextusban értelmezve kellett átadni a párt tagjainak. A Kádár-korszakban a nemzetközi szerkesztésű, de magyarra is lefordított Béke és Szocializmus, illetve a kommunista mozgalom folyóirataiból szemlézett és fordított írásokat megjelentető Nemzetközi Szemle érthető módon nem keltette fel a párttagok érdeklődését. Az említett folyóiratok kiadása veszteséges volt, az alapszervezetek sem tartottak igényt a kinyomtatott számokra. Ebből a szempontból sem tipikus pártfolyóirat volt azonban az 1956-os forradalmat követő év elején megjelenő Világesemények Dióhéjban (VD), amely a következő másfél évtized során nagy sikert ért el az olvasottság terén.
A lapot a pártfolyóiratokkal együtt a Kossuth adta ki, a kiadón belüli szerkesztőség szerkesztette. A lap három ív terjedelemben, A5-ös mérteben sok képpel és térképpel jelent meg. Ahogy a címe is utal rá, a havonta megjelenő lap nemzetközi kérdésekkel foglalkozott: röviden és érthetően próbálta körül járni a hidegháború eseményeit, a tudományos és technológiai fejlődés újabb eredményeit, az osztályharc jelenségeit a kapitalista államokban és a polgárháborúk, felszabadító harcok történéseit, összefüggéseit a volt gyarmati területeken. A folyóirat cikkeit külpolitikai újságírók írták.
1957 első négy száma, kisalakban, egyszerű borítóval és glóbuszos logóval került ki, ekkor még két és fél ív terjedelemben. Az egyes cikkekhez térképek, néha folyamatábrák tartoztak, a tárgyalt államok és területek főbb adatait – kormányzatáról, államfőjéről-miniszterelnökéről, gazdasági életéről, közoktatásáról és honvédelméről szóló – keretes írások összegezték. A kezdeti kiadásban a VD 25 ezer példányban jelent meg, amelyet néhány éven belül több mint kétszeresére növeltek. Az első számok cikkeit olyan külpolitikai újságírók jegyezték, mint Biró Gerd, Csatár Imre, Fenyő Béla és Makai György.
1957 májusától nagyobb, a később megszokott A5-ös alakban jelent meg a folyóirat, immár 3 ív terjedelemben. Az év folyamán 32 ezer, majd, 40 200 példányban jött ki a nyomdából, míg az év végére eljutottak a 55 200 megjelenési példányig. Az új formátum borítóján az aktuális vezércikkhez tartozó fotóval és rövid, figyelemfelkeltő címmel már nem is folyóirat, hanem külpolitikai magazin benyomását kelti a lap. A cikkekhez tartozó térképek és keretes írások megmaradtak, kiegészülve táblázatos adatsorokkal, statisztikákkal. Egyre több és nagyobb méretű képpel tették „színesebbé” a folyóiratot, esetenként karikatúrákat közöltek az „imperialista országok” vezetőiről, politikusairól vagy valamely botrányhőséről. Ezzel szemben a szocialista vagy a felszabaduló gyarmati országokból agitatív plakátok kerültek a lapba.
Népszerű jellegét tovább növelte a VD azzal, hogy a hatodik számtól a hátoldalon keresztrejtvény jelent meg a nemzetközi politikára irányuló kérdésekkel. 1958 októberétől 10 oldalas képes krónika, Hónapról hónapra címmel tűnt fel összefoglalva az elmúlt hónap eseményeit. 1960 márciusától pedig kétoldalas kvízt tesznek közzé az egyes számokban, Külpolitikai fejtörő címmel.
1961-ben már hosszabb cikkek jelentek meg egy-egy területről, ami azt jelenti, hogy kevesebb írás fért el a folyóiratban. Ezekben a cikkekben a szerzők igyekeztek alaposabban körül járni a tárgyalt kérdéseket. A cikkeket a hatvanas évek elején Makai György, Fenyő Béla, Csatár Imre és Kiss Csaba írták. Ekkor, a rendelkezésünkre álló utolsó adat szerint, a folyóirat újabb csúcsot döntött 67 ezres megjelenési példányszámával. A Kossuth Kiadó egyértelmű sikerként és rentábilis vállalkozásként jelentett a VD népszerűségéről. Tulajdonképpen erre volt is oka a kiadónak és a folyóirat szerkesztőinek, szerzőinek, ha tekintetbe vesszük, hogy a Világesemények Dióhéjban olvasói nem előfizetéstoborzással felduzzasztott tábort jelentettek. A lapra ugyanis nem lehetett előfizetni – közületeknek sem. Az alapszervezetekbe, üzemekbe és tsz-ekbe eljuttatott bizományi terjesztés mellett a példányok kisebb része utcai árusításban kelt el. A kiadó beszámolója szerint falun és az üzemekben az olvasók többsége pártonkívüli dolgozó, akiket érdekel a világpolitika. 1962-ben a kiadó úgy vélte, egyetlen dolog visszás a VD-vel kapcsolatban, mégpedig az, hogy arányaiban Budapesten kevesebb számot vásárolnak, mint ami elvárható, szám szerint 15 ezret. Ezért növelni kell a budapesti terjesztést, ám a megyei adatokkal meg lehetnek elégedve. (Feljegyzés a párt-folyóiratok terjesztéséről és felhasználásáról. Kimutatás. MSZMP KB APO, 1962. április 9. – MNL OL M-KS 288 f. 22/1962/9. őe. 112.)
A VD népszerűségét mutatja az is, hogy 1957-től a jelentek meg darabjai a Világesemények Dióhéjban kiskönyvtárának, amelyben 50–100 oldalon, közérthetően tárgyaltak olyan kérdéseket a folyóiratba is gyakran publikáló újságírók, mint a Franco-diktatúra helyzete, a nyugat-német vagy brit belpolitika, Rhodézia, az arab világ vagy Indokína felszabadító mozgalmai, az atomfegyverkezés kérdése és az agrárforradalom mibenléte. 1958 végén pedig a folyóirat Nemzetközi Almanachot adott ki 900 oldalon a világ országainak részletes adataival.
1962-től új rovat indult, Akár hiszi, akár nem címmel, amelyben mínuszos hír terjedelmű kis írásokban számoltak be a technológia és a termelés fejleményeiről a szocialista országokban, míg kínos vagy botrányos eseményeket hoztak a kapitalista világ társadalmaiból. A hidegháborús mentalitást és a külpolitikai újságírás ideológiavezérelt voltát jól mutatja ez a kettősség.
Az előbbire, tehát az emberiséget előbbre vivő szocialista felfedezésekre álljon itt két példa:
„Csehszlovákiában cigarettapapírnál is vékonyabb acélt készítettek – írja az Izvesztyija. Csehszlovák mérnökök két különleges kis hengersort konstruáltak, amelyeknek segítségével hét mikronvastagságú acéllemezt lehet előállítani. A cigarettapapírnál is vékonyabb acélt a villamosságban használják fel.” (Világesemények Dióhéjban, 1962, 6. évf. 5. sz., 47.)
„[…] hárommillió atmoszférás nyomást sikerült előállítaniuk a szovjet tudósoknak egy kísérleti berendezéssel – közli a Novosztyi hírügynökség. – Ez a gigantikus nyomás meghaladja a Földünk középpontjában uralkodó nyomást. Ilyen nyomás közepette a folyadékok és a gázok szilárdakká válnak, mint a fém, s szigetelőkből vezetők lesznek, a fekete korom pedig csillogó gyémánttá válik.” (Világesemények Dióhéjban, 1962, 6. évf. 6. sz., 31.)
Miközben az Egyesült Államokból és Angliából a következő, szarkasztikus stílusú rövidhírek érkeztek:
„[…] az amerikai képviselőház egyik albizottsága azzal a kérdéssel foglalkozott, hogy milyen megtakarításokat eszközölhetnek az amerikai hadseregnél. A jelentés szerint – közli az AP –, 666000 dollárt takarítanak meg azzal, hogy a katonai egyenruhák nadrágjába nem varrnak órazsebet.” (Világesemények Dióhéjban, 1962, 6. évf. 6. sz., 31.)
„Manchester városa különös előkészületeket tesz Erzsébet királynő május 24-i látogatására – tudósítja az UPI. A város nyomornegyedében a száz éve elhanyagolt házakat sürgősen átfestik, hogy festékréteggel takarják el a düledező falakat, a rothadó ajtókat és a házakat összetartó vastraverzeket. Az egyik épületre még álablakokat is festettek. Az álablakban most álfüggöny virít, és a környék lakossága nem tudja, nevessen-e vagy felháborodjék ezen a »nyomorenyhítő akción«.” (Világesemények Dióhéjban, 1962, 6. évf. 4. sz., 47.)
A hatvanas években a folyóirat megőrizte népszerűségét és formátumát. Tovább folytatódott a kiskönyvtár darabjainak kiadása is. Csatár és Makai mellett olyan új külpolitikai újságírók vettek részt a folyóirat elkészítésében, mint Várkonyi Tibor, Zala Tamás, Pozsgai József. A folyóirat további rovatokkal gyarapodott, mint A „Világesemények dióhéjban” hírmagyarázata, A „Világesemények dióhéjban” arcképcsarnoka, A „Világesemények dióhéjban” kislexikona, amelyek a tárgyi tudás növelésére voltak alkalmasak, illetve A hónap emberei vagy Portrék a hónap embereiről címmel közölt rövid éltrajzok a legfontosabb nemzetközi politikai szereplőkről.
A Világesemények Dióhéjban politikai újság volt, elsősorban párttag olvasóknak szólt. A hidegháború logikája mentén magyarázta a külpolitikai eseményeket, erősítette a „szocialista tábor” felsőbbrendűségébe vetett hitet, igazolta a Szovjetunió és a kommunista blokk politikai lépéseit. Mára már csak a korszakról szóló forrásértéke miatt tarthatjuk fontosnak a folyóiratot. Nem volt ez így a Kádár-korszakban, amit az is jelez, hogy a rendszer első megrendülésééig, 1988-ig működött a Kossuth Kiadó folyóirataként a Világesemények Dióhéjban.
