Világszerte félmillió példányban jelent meg, mégsem tudott jelentős olvasótábort teremteni a Béke és Szocializmus a hidegháború évtizedei alatt. A világ kommunista pártjainak hírmondójaként megjelenő folyóirat prágai szerkesztőségében volt, hogy 400 elvtárs dolgozott azon, hogy a pártvezetők, teoretikusok írásai eljussanak a világ legtávolabbi szegletébe. Legalábbis oda, ahol kommunista párt létezett: 70 különböző helyi kiadásban, 41 nyelven lehetett olvasni a folyóiratot. Szinte érthetetlen, hogy egy ilyen nagyságú apparátus fizetése és a kiadási költségek mellett miért érte meg mégis a kommunista pártoknak fenntartani a folyóiratot.

A nemzetközi kommunista mozgalom, amelynek eszmei és szervezeti központja mindig Moszkva volt, már 1919-től rendelkezett saját folyóirattal. Ez volt a Kommunista Internacionálé, amely az azonos nevű szervezet folyóirata volt és az említett év május elsején jelent meg először Petrográdban, Grigorij Zinovjev szerkesztésében. Oldalain a kiáltványok, üdvözlések mellett a proletariátus helyzetéről, a világforradalom esélyeiről, a különböző forradalmi eseményekről és kommunista mozgalmakról számolt be, természetesen a Komintern szervezeti hírei és munkája mellett. Maga a főszerkesztő írta a legtöbb cikket a folyóiratba, de többször publikált itt Lenin is. A folyóirat második számában a bolsevik forradalom vezetője üdvözölte a magyar munkásságot, de itt jelent meg Lenin és Kun Béla levelezése. 1921-től a Komintern szervezeti értesítőjeként létrehozták az Inprekorrt, vagyis az Internationale Presse-Korrespondenze-t, a Kommunista Internacionálé pedig elméleti folyóiratként jelent meg a továbbiakban. Az Inprekorr németországi (Berlin) központtal és mellette a francia kiadással kezdte meg működését. A lap főszervezője a magyar Alpári Gyula volt, aki mellett a szintén magyar költő, Komját Aladár is nagy szerepet vállalt.
A kommunista mozgalom üldöztetésével, a helyi szerkesztősége megszűnésével e folyóiratok kiadásának helyzete kilátástalanná vált a harmincas évek közepétől. A Komintern 1943-as feloszlatásával pedig értelemszerűen megszűntek a hírmondónak szánt folyóiratai is. A második világháború után a kommunista mozgalom világlapja az újabb szovjet vezetésű világszervezet, a Kominform (Kommunista és Munkáspártok Információs Irodája) megalapításával tért vissza 1947-ben. Erre a folyóirat címe is utal, amely a Kominform alapító nyilatkozatát idézte: A tartós békéért, a népi demokráciáért. A kéthetenként megjelenő lap szoros irányítás alatt a szervezet szócsöveként működött: az elméleti igényű cikkeket már kevésbé, dogmatikus és propagandisztikus írásokat azonban annál többet találhatunk oldalain. A Kominform lapjának 1947 és 1956 közötti számai a kezdetektől fogva megjelentek magyar nyelvű kiadásban is. 1948 júliusáig a lapot Belgrádban szerkeszttette a Kominform megbízott szerkesztőbizottsága. Sztálin Titoval való szakítása után a lap központja átkerült Bukarestbe és ettől kezdve nem jelent meg szerbhorvátul, csak a többi 11 (orosz, francia, angol, német, olasz, román, lengyel, magyar, cseh, bolgár, albán) nyelven. A nyelvi paletta később tovább bővült, egyrészt az új kommunista államok nyelveivel (kínai, koreai), illetve a tagokban gyarapodó kommunista pártok (japán, spanyol, svéd, holland, arab) nyelvén. Végül az SZKP XX. kongresszusa pontot tett a sztálinista szervezet és folyóirata történetének végére. Az utolsó számok még ugyan méltatták a XX. kongresszust és a hruscsovi politikát, míg az 1956. április 17-i szám be nem jelentette, a Kominform tájékoztató közleményével a szervezet feloszlatását és a lap megszüntetését.
A kommunista pártok új folyóirata elindításának ötletét Hruscsov vetette fel az Olasz Kommunista Párt delegációjával való moszkvai tárgyaláson 1957 elején, azzal a tervvel együtt, hogy hívjanak össze egy konferenciát, amely a hatalmon lévő kommunista pártok számára tartandó fórumot jelenthet majd a kommunizmus világméretű harcának összehangolására a magyar forradalom sokkja után. Nem új Komintern vagy Kominform felállítását tervezte a szovjet főtitkár, hanem egy annál lazább szerveződésű, de rendszeresített találkozót. Az első ilyen konferenciát Moszkvában tartották 1957. november 14. és 16. között, ahol a „szocialista tábor” pártjainak delegáltjai közös nyilatkozatot tettek a követendő politikai célokról. Ennek szellemében került kialakításra a kommunista pártok nemzetközi folyóiratának koncepciója. A folyóirat szerkesztőségét Prágában állították fel, mintegy 200 munkatárssal. A folyóirat főszerkesztője a szovjet Alekszej Rumjancev közgazdász-professzor lett, aki korábban az SZKP KB ideológiai ügyekkel foglalkozó bizottság vezetője, majd a Kommunyiszt című folyóirat főszerkesztője volt. Kialakult szabály szerint a főszerkesztő mellett két főszerkesztő-helyettes állt; a trojka egyik tagja szintén szovjet, míg a másik a csehszlovák kommunisták közül került ki. A Béke és a Szocializmus problémái című folyóirat első száma 1958 szeptemberében jelent meg, tíz ív terjedelemben, tizenhat nyelven (orosz, kínai, angol, francia, spanyol, német, olasz, svéd, cseh, lengyel, román, bolgár, koreai, albán, vietnami és magyar). A folyóirat angol nyelven World Marxist Review-ként vált ismertté.
A magyar változatot, ahogy a többi pártfolyóiratot is, a Kossuth adta ki; a fordítást a kiadón belüli szerkesztőség fordíttatta orosz nyelvből. 1958 végén a magyar nyelvű folyóirat 24 ezres példányszámmal jelent meg, amely az érdeklődés súlyos túlbecsülését jelentette a későbbi leszállított példányszám tanulsága szerint. A hazai kiadásért és a magyar cikkek szervezéséért Szirmai István, az MSZMP KB Agitáció és Propaganda Osztályának vezetője és Lakos Sándor közgazdász voltak a felelősek. A Béke és Szocializmus szerkezetileg többnyire változatlan képet mutatott a következő évtizedekben. A folyóirat felét a nemzetközi és egyes kommunista pártok helyzetét elemző cikkek tették ki, amelyeket pártvezetők vagy adott terület szakértőinek számító kommunisták írtak. Ezt követte, általában harminc oldalon keresztül, egy-egy előzetes kérdés kapcsán folytatott eszmecsere, amelynek szerzői felkért hozzászólók voltak és gondolataikat rövid terjedelmű cikkekben fejtették ki. Az első évfolyamban ilyen vitatémát jelentett a gazdasági válság és a munkásosztály helyzete, illetve az atomkorszak jellemzése, amelyekhez az USA-tól Izraelig, Argentínától Ausztráliáig érkeztek 1-2 oldalas hozzászólások.
A hatvanas évek folyamán a Béke és Szocializmus hazai fogadtatása nem javult, példányszáma legjobb esetben is stagnált. Lakos Sándor 1960-ban tett beszámolója szerint nem is a példányszám, hanem az ismeretség a probléma: a XIII. kerületben agitprop titkárok részvételével rendeztek ankétot, ahol nem is ismerték a lapot, „ott látták először” és felvetették, hogy a folyóirat konkurens a Nemzetközi Szemlével, ezért talán meg is lehetne szüntetni. A nem agitációs vonalon dolgozók esetében pedig még rosszabb a helyzet: „Kaptunk levelet egyszerű parasztoktól, akik elmondják, nem értik, ami a lapban van.” 1964-ben már csak 15 500 példányban jelent meg, magas előfizetői aránnyal, amelynek többsége feltehetően közületi előfizetés volt. Az évtized végén a közületi előfizetők száma csökkent, a termelőszövetkezeti átszervezéseknek és cégösszevonásoknak köszönhetően. A Béke és Szocializmus példányszáma és előfizetőinek tábora tovább csökkent: 1967-ben 12 300 példányra 7500 előfizető jutott, 1970 nyarán már csak 10 800 példány jelent meg 7100 előfizetőre. Ennek ellenére az Agitációs és Propaganda Osztály beszámolója bizakodó hangnemet ütött meg 1971 szeptemberében. Erre az adott okot, hogy megállt a folyóirat példányszámának gyors csökkenése, egyes számoknál akár 2-3000-es növekedés is tapasztalható volt. Célt érni látszottak az előfizető-toborzó kampányok, hirdetések, amelyeket a kiadó eszközölt és a magyar nyelvű kiadásra mutatkozó kereslet növelését várta tőle. A feladat a példányszám növelése és ezzel együtt a közületi és egyéni előfizetők további toborzása volt. Ennek érdekében kívánatosnak tartották a folyóirat bevonását a politikai oktatásba, a propagandista-képzésbe. A jövőben még intenzívebb sajtó- és rádiókampányra, népszerűsítő plakátok kihelyezésére és a mozgalmi munkában előfizető-gyűjtésre volt szükség a tervek szerint. Ha másként nem megy a KB Pártgazdasági Osztálya javasolja a pártbizottságoknak, a Művelődésügyi Minisztérium pedig a könyvtáraknak, kultúrházaknak és egyéb kulturális intézményeknek, hogy fizessenek elő a folyóiratra.
Minden szándék ellenére a nemzetközi folyóirat magyar kiadását a hetvenes-nyolcvanas években sem olvasták többen, ezen pedig nem segített a hivatalos ráhatás sem. Valójában a Béke és Szocializmus a kommunista blokk presztízskiadványa volt, amely egyrészt az elméleti felkészültségről, másrészt a kommunista nemzetköziség működéséről kívánt számot adni. A fenntartott nagyszámú apparátus, az egyre távolabbi vidékeken való terjesztés elsősorban az SZKP KB költségvetését terhelte, de az anyagi terhek viseléséből kivették a részüket a testvérpártok, így az MSZMP is. 1990-ben, a folyóirat megszűnésekor a The New York Times nem véletlenül nevezte a Béke és Szocializmust „a világ egyik legszélesebb körben terjesztett olvasatlan folyóiratának”.
Levéltári források:
Információ a Béke és Szocializmus c. folyóirat szerkesztőségének munkájáról., MSZMP PB, 1958. október7. (MNL OL M-KS 288. f. 5/98. őe. 229-233.)
Feljegyzés a „Béke és Szocializmus kérdései” című lap munkájáról, MSZMP KB PB, 1960 április 5. (MNL OL M-KS 288. f. 5/177 őe. 34-43.)
A folyóirat terjesztésének és előfizetésének terjesztéséről. Pártélet szerkesztőség, 1970 június. (MNL OL M-KS 288 f. 44/3. őe.)
A Béke és Szocializmus folyóirat magyarországi terjesztése, javaslat a folyóirat számára cikkek témáira és szerzőire. MSZMP APB 1971. szeptember 28. ülés (HU-MOL M-KS 288-41/166. őe. 21-32.)
Irodalom:
Peter Huber: Structure of the Moscow apparatus of the Comintern and decision-making. In: International communism and the Communist International, 1919-1943. Ed.: Tim Rees, Andres Thorpe. Manchester U.P., Manchester, 1998, 41-64
Henry Kamm: Evolution in Europe; With Nonreaders Gone, Marxism’s Journal Fails. The New York Times, 1990, July 3, 12.
Komját Irén: A kommunista mozgalom világlapja. Az Inprekorr története. Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 1977
Silvio Pons: The Global Revolution: A History of International Communism, 1917-1991. OUP, Oxford, 2014.
Nyitókép: filmhiradokonline.hu