Egy leendő tanár számára szép és hasznos dolog lehet a tanteremben, a könyvtárban vagy éppen a világháló segítségével egy-egy közismereti tárgyat „megtanulni”, s abból akár kitűnőre vizsgázni, de legtöbbjüknél – s különösképpen a földrajz vagy a biológia esetében – az igazi vizsga akkor zajlik, amikor a „terepen” kell kiteljesedni.
A 12–13 éves gyerekek még alapvetően mindenre nyitottak, így fontos szerepet játszhat, hogy milyen első benyomást szereznek egy adott tudományterületről. Tanárként ez a „mi időnk”, hogy elvarázsoljuk őket Európa (azon belül is a Kárpát-medence), Afrika, Ausztrália és a többi kontinens érdekességeinek taglalásával, hogy bevezessük őket a vulkánok, a tavak, a barlangok, az ásványok és a kőzetek, az izgalmas időjárási jelenségek, a népek és a kultúrák világába. Ha sikerül itt „megnyerni” diákjainkat, jó eséllyel a jövőben is kitartanak az általunk tanított témakör mellett. Egy tanteremben is lehet kisebb csodákat tenni, de véleményem szerint egy földrajztanár igazán akkor tud kiteljesedni, ha „szobán kívül” is helytáll. Ezért fontos, hogy ne csak beszéljünk a bennünket körülvevő világról, hanem ismerjük meg és ismertessük meg minél alaposabban tanítványainkkal is. Ehhez viszont utazni kell!
Tudatos tervezéssel számtalan úticél elérhető, nem szükséges a „világ végére” elindulni: hazai, közeli tájakat is érdemes meglátogatni, és érdemes ezt tanulmányúttal összekötni. Ez természetesen akár egy osztálykirándulás keretében is megvalósulhat, de az igazi az, amikor az érdeklődőkkel – Vámbéry Ármin szavaival élve – „ésszel járjuk be a Földet”.
Diákjaimmal rendszeresen járjuk az országot: a mecseki téli túra már hagyománnyá vált, de az ország más helyeire is szívesen ellátogatunk, például a Balaton-felvidékre, a Vértesbe vagy a Velencei-hegységbe. A nyár eleji – s az utóbbi bő két évtizedben rendszeressé váló – erdélyi tanulmányutat minden tanév megkoronázásának tekintjük diákjaimmal együtt. A nyári szünetben külföldi tanulmányutakat is szervezünk, például Ausztriába, Korzikára, Olaszországba, Törökországba vagy Izlandra, de az is előfordult, hogy elbuszoztunk és kompoztunk Marokkóba. Ezeken az utakon számtalan információval gazdagodhatnak tanítványaink a látnivalókról, például az Alpok gleccsereiről, Olaszország és Izland vulkánjairól, a tenger felszínformáló tevékenységéről vagy éppen a muszlim kultúráról, az európai gótikáról vagy reneszánszról, a települések formáiról és infrastruktúrájáról, a demográfiai jellemzőkről, a fejlett és kevésbé fejlett világ aktuális problémáiról, a globális világproblémák lokális kapcsolódásairól.
Két évtizede szervezek és vezetek diákjaim számára hazai és nemzetközi tanulmányutakat. Egy-egy ilyen út nem csupán a tanítványok lexikális tudását gyarapítja, de jelentős szerepet játszik önállósulásukban, illetve későbbi „túlélési stratégiájukban” is.
Egy tanár számára az egyik legnagyobb élmény, amikor élményszerűen, s a helyszínen taníthat. Hatalmas munka, és nagy odafigyelést igényel, de megéri a befektetett energiát. Rengeteget tanultam arról, hogy mit hogyan kell (s hogyan nem szabad) csinálni.
Ha már a szülő és diák pénzt áldoz ezekre az utakra, nem lehet csupán a „nyaralás” a célunk. Töltsük meg tartalommal a „felfedezőutakat”! Fontosnak tartom, hogy ha egy idegen országot, ismeretlen tájakat és kultúrákat látogatunk meg, akkor tanuljanak róla a tanítványok. Éppen ezért a helyszíneken az élményszerű oktatás eszközéhez folyamodunk. Egy tengerparton süttetheti bárki a hasát. Lehet, hogy a mi útjaink nem „all inclusive”-ok, de a gyermek megtanul sátrat állítani, főzni (na, jó, főzőcskézni), túrázni, természetbarát módon élni, s nem utolsósorban: UTAZNI, a Földet ésszel bejárni.
Nyitókép forrása: Flickr
