Az önértelmezés hagyományos kereteinek, a nagycsaládi, falusi, vallási közösségeknek a felbomlása után a modern politikai verseny az ortegai értelemben vett tömeg pszichéjére torzító hatást gyakorolt. Carl Gustav Jung tanai alapján fel kell tételeznünk, hogy a politikai tér által kikényszerített, illetve felfokozott tudatos vonások (például cinizmus, hiúság, hiszékenység) a tudattalanban ellentétjeiket (érzelgősség, kisebbrendűségi érzés, paranoid gyanakvás) hívják életre. A sötét triád típusú vezetések a helyzetet még tovább mélyítik, a lojalitás fokozására a pszichológiából ismert double bind (kettős kötés) mechanizmusát alkalmazzák: például egyszerre követelnek autonómiát és engedelmességet.
Bevezetés
A hagyományos társadalmi struktúrákban az önértelmezés kereteit a nagycsaládi, a falu- vagy városközösségi, a stabilan állandó munkaszervezeti, valamint a vallási közösségi keretek adták. Ezek a szocializációs terek – amennyiben bizonyos társadalmi mobilizációra is lehetőség volt – többé-kevésbé mentesítették az egyént a mentális szélső értékektől. Az emberi társadalmak hierarchikus rendszerei többnyire organikusan alakultak ki, továbbá maga az emberi gondolkodás sem szelektálódott olyan működésre, amely a társadalmi környezet, társadalmi klíma tudatos és akaratlagos alakításának kedvezett volna. A demokratikus berendezkedés és a politikai verseny, ezzel pedig maga a pártosodás olyan negatív folyamatokat indított el a tömegek személyiségszerkezetében, amit a korábbi és immár megszűnt vagy végletesen meggyengült önmeghatározási keretek nem tudtak immár ellensúlyozni.
A politikai verseny hatása a tudatos gondolkodásra
A modern politikai verseny, különösen a permanens kampányüzemmód a hatalom megszerzése és megtartása érdekében, szisztematikusan átformálta a tömegek tudatos gondolkodását. A politikai logika ugyanis megköveteli a komplex társadalmi és gazdasági folyamatok végletesen leegyszerűsített interpretációját, ami a gondolkodást a felszínesség irányába tolja el. Ezen túlmenően ennek az átalakulásnak a következtében a társadalom tudatos szintjén megjelenő negatív tartalmak a mélyben, a tudattalan szinten a saját ellentétjüket hívják életre kompenzációként.
Az emberben rejlő negatív vonásokról a XVI. század elején Machiavelli bőven értekezett. Nem vitatta, hogy az embernek volnának pozitív, etikai szempontból helyeselhető tulajdonságai, csupán azt mondta, hogy utóbbiak merőben esetlegesek és változékonyak, szemben a negatív vonásokkal. Szerinte a polgárok önzők, hiszékenyek, bosszúállók, irigyek, hálátlanok és hiúak. Talán nem véletlen, hogy a modern kor hajnalának itáliai városában látta ilyennek az embert, noha a tradicionális, rurális körülmények között élő ember természete sem lehetett egészen más a reneszánsz gondolkodó által leírottaktól. A modern politikai rendszer és a városiasodás, a hagyományos leköteleződések rendszerének bomlása azonban fokozottan hozhatta előtérbe az ember negatív vonásait, esetleg továbbiakkal is kiegészítve azt.
A társadalmi olló kinyílása, az egzisztenciális frusztrációk pedig alighanem tovább növelhették a kedvezőtlen emberi tulajdonságok, a szociábilisnak aligha nevezhető attitűdök erősödését. Külön hangsúlyoznunk kell, hogy a viszonylagos jólét, és a kisebb közösségek napi szinten működő közvetlen demokráciája, a hagyományos struktúrák tartós megléte a modernizáció körülményei között, igencsak jelentős védelmet adtak ama negatív tulajdonságok mértéken felüli kifejlődésének. Jó példa erre Svájc társadalma, amely, ha nem is tekinthető ideális modellnek, a lehető világok legjobbikának, azonban megfigyelhető benne bizonyos fokú immunitás a szélsőségekre való hajlamot illetően.
A következőkben merőben példálózó jelleggel kiemelünk néhány olyan, a tudat szintjén megjelenő tulajdonságot, elsősorban érzelmet, amelyekről már Machiavelli is megemlékezett, és néhány olyat, amelyekről ő még nem értekezett, illetve azokat a szintén főleg emocionális tényezőket, amelyek a tudatos diszpozíció ellenhatásaként alakulhatnak ki a tudattalanban. Hangsúlyozzuk továbbá, hogy a versengő politikai térben torzuló személyiség kedvezőtlen átalakulása még inkább megfigyelhető, ha évtizedes frusztrációk, transzgenerációs traumák nagy mértékben halmozódnak fel a társadalomban. Kialakulhat továbbá egy olyan öngerjesztő folyamat, amelyben a társadalom saját torzultságának folytán, így a torzultság felismerésére való képtelensége következtében olyan vezetők iránt tanúsít bizalmat, akik nem a gyógyulás irányába viszik tovább a politikai és össztársadalmi mentális folyamatokat, hanem parazitákként sokkal inkább elmélyítik az amúgy is meglévő bajokat. E vonatkozásban kiemelten kerülnek előtérbe a korábban tárgyalt ’sötét triád’ elemeiből leképezett legveszélyesebb típusok.
A modern tömegdemokráciák polgárainak néhány tudatos és tudattalan vonása tehát a következő.
| Tudatos szint (A politikai verseny által formált tartalom) | Tudattalan szint (A jungi elv alapján felerősödő ellentétes érték) |
| Cinizmus | Szentimentalizmus, érzelgésre való hajlam |
| Önzés | Egalitarizmus |
| Irigység | Szeretetvágy |
| Bosszúvágy | Szégyen |
| Hiúság (indokolatlan pozitív énkép) | Kisebbrendűségi érzés |
| Hiszékenység | Paranoid gyanakvás |
| Hálátlanság | Bűntudat |
| Kognitív disszonancia helytelen feloldása | Frusztráció |
| Felszínesség-materializmus | Babonás szorongások, hajlam a hamis spiritualitásra |
| Bináris rend szerinti gondolkodás | Rettegés a világ komplexitásától |
A politikai double bind mint a lojalitásfokozás eszköze
A double bind (kettős kötés) fogalma eredetileg nem a politikatudományból, hanem a kommunikációelméletből és a klinikai pszichológiából származik. Gregory Bateson és kutatótársai az 1950-es években vezették be ezt a kifejezést a skizofrénia kialakulásának és a diszfunkcionális családi mintázatoknak a vizsgálata során. Az eredeti elmélet szerint a double bind egy olyan kommunikációs csapdahelyzet, amely egy intenzív, aszimmetrikus függőségi viszonyban (például szülő és gyermek között) valósul meg. Lényege, hogy az alárendelt fél felé egyszerre két, egymásnak teljesen ellentmondó parancs vagy elvárás fogalmazódik meg, miközben a struktúra jellegéből adódóan a helyzetből való menekülés vagy a feloldhatatlan ellentmondás nyílt kommunikációja szigorúan tilos. Az egyén ebben a csapdában bármit is tesz, elkerülhetetlenül büntetéssel vagy kudarccal szembesül, ami hosszú távon rombolja a valóságérzékelését.
A modern politikai verseny arénájában ez a mechanizmus makroszinten, a sötét triád mintázatait mutató vezetés és a manipulált tömegek viszonylatában jelenik meg, mégpedig elsősorban a lojalitás fokozásának legfőbb eszközként. A politikai környezet működése a következő módon valósítja meg a klasszikus kettős kötést a társadalom szintjén.
A hatalmi gépezet például tudatos szinten azt az elvárást közvetíti a polgár felé, hogy legyen büszke, szuverén és önállóan gondolkodó tagja a közösségnek. Ezzel egy időben azonban a rendszer struktúrája – a leegyszerűsített sémák elfogadásának és a feltétlen engedelmességnek a megkövetelése révén – valójában a kritika nélküli behódolást kényszeríti ki. Ha a választó valóságosan elkezdi gyakorolni a szuverén és kritikus gondolkodást, azonnal a csoport belső ellenségévé válhat. Ám ha vakon engedelmeskedik a bináris parancsoknak, kénytelen feladni önálló polgári mivoltát. Ugyanígy, ha például a politikai szlogen az, hogy „Független, önálló, bátor sajtóra van szükségünk.”, a felbátorodó, adott esetben szimpatizáns újságíró hamar megkaphatja a destruktív bélyeget.
Mivel a hagyományos, külső önmeghatározási keretek (nagycsalád, vallás, organikus kisközösségek) erodálódtak, így az atomizálódott egyén számára a politikai térből és a törzsi lojalitásból való kilépés a szociális és egzisztenciális magány fenyegetését hordozza magában. A csapdahelyzet nyílt megnevezése vagy kritikája szintén tilos. A rendszer „kollektív narcizmusa” minden olyan kísérletet, amely a mesterséges imázs és a valóság ütközésére mutat rá, azonnali agresszióval, megbélyegzéssel vagy karaktergyilkossággal torol meg.
A sötét triád típusú vezetésnek nem célja ennek az ellentmondásnak a feloldása, sőt, szándékosan tartja fenn azt. A double bind hálójában vergődő állampolgár ugyanis a büntetéstől való félelem és a menekülési utak hiánya miatt kénytelen folyamatosan emelni a tétet, így belső feszültségét többnyire kényszeres, egyre radikálisabb lojalitásnyilatkozatokkal igyekszik enyhíteni, teljesen kiszolgáltatva saját személyiségét a manipulatív politikai közegnek.
Folytatjuk…
Nyitókép forrása: lightsource / depositphotos.com
