Az immár több mint egy éve tartó orosz–ukrán háború kapcsán többekben felmerülhet a kérdés: mit tesz az ENSZ a konfliktus lezárása érdekében? Egyáltalán van-e bármilyen szerepe a világszervezetnek a közel másfél éve tartó fegyveres konfliktusban?
A Biztonsági Tanács működése és megítélése
Rögtön az elején célszerű leszögezni, hogy az orosz–ukrán konfliktus egy hagyományos értelemben vett háború, államok közötti fegyveres konfliktus, amelynek erő(szak) alkalmazása szempontjából történő megítélése világos, egyértelmű. Ha viszont egy fegyveres konfliktusról beszélünk, amely az ENSZ Alapokmány 2. cikk 4. bekezdésébe ütközik (erőszak alkalmazása és erőszakkal való fenyegetés tilalma), amely ráadásul a nemzetközi jog egy feltétlen alkalmazást igénylő normája, akkor sokak tekintete az ENSZ-re szegeződik, hogy miért nem tette meg a megfelelő lépéseket a konfliktus lezárása és a polgári lakosság védelme érdekében? No, de melyek is lennének a „megfelelő lépések”, és mi akadályozza megvalósításukat?
Egy lépést visszalépve azt mondhatjuk, hogy egyfajta kettősség figyelhető meg az ENSZ és tagállamai vonatkozásában. Ha egy ügyet sikerre visznek, és például egy kulcsfontosságú nemzetközi szerződést tető alá hoznak vagy elérnek egy diplomáciai célt, akkor az államok igyekeznek azt saját érdemüknek elkönyvelni. Ha azonban valami nem úgy alakul, ahogy szeretnénk vagy, ahogy a nemzetközi közösség és az állampolgárok többsége elvárná, akkor könnyű az ENSZ-re mutogatni. Valójában az ENSZ nemzetközi béke és biztonság elérésére létrehozott főszerve, a Biztonsági Tanács csak annyira lehet hatékony, amennyire annak tagjai ezt lehetővé teszik számára. Vagyis ameddig a jelenlegi rendszerben 5 állam: Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína és az Orosz Föderáció állandó tag státusszal rendelkezik, bármilyen döntést meg tudnak akadályozni, ami érdekeikkel ellentétes. Épp ezért éri a legtöbb kritika az ENSZ-t, mivel sem az amerikai, sem az angol, sem a francia, sem a kínai, sem az orosz érdekekkel szemben nem lehetséges gazdasági, katonai vagy bármilyen egyéb szankciót elfogadni az állandó tagok vétójoga miatt. Úgyis mondhatnánk, ők az elsők az egyenlők között, akik beleegyezése vagy legalább tartózkodása nélkül a leghatásosabb intézkedések nem születhetnek meg.
Vagyis amíg az Orosz Föderáció állandó tagsággal rendelkezik az ENSZ-ben, úgy sem katonailag, sem gazdaságilag nem lehet fellépni Oroszországgal szemben vagy Ukrajnát segítve a Biztonsági Tanács szintjén. Ez persze nem jelenti azt, hogy az ENSZ más szervei által ne tudna segíteni vagy véleményt nyilvánítani, de való igaz, hogy fő feladatának ellátását jelenleg Oroszország blokkolja. Ettől függetlenül az ENSZ Közgyűlése előtt a nemzetközi közösség 2022 márciusában és októberében egyértelműen kifejezésre juttatta, hogy elítéli az orosz agressziót, és nem tartja megengedhetőnek a nemzetközi jog alapvető értékei és normái elleni támadást. A 143 igen, 5 nem szavazat, 35 tartózkodás, illetve 10 állam távolmaradása mellett elfogadott 2022 őszi határozat megmutatja, hogy a nemzetközi közösség közel háromnegyede elítéli az Orosz Föderáció általi fegyveres támadást. Mindemellett sokat elárul az is, hogy számos afrikai és ázsiai állam ugyanakkor tartózkodott a szavazások során, ahogy azt tette Kína és India is, amelyek továbbra is aktív kereskedelmi tevékenységet folytatnak az Orosz Föderációval például haditechnika terén. Több állandó képviselő is feltette a kérdést, hogy miért kellene véleményt nyilvánítaniuk egy számukra regionális fegyveres konfliktusban, amikor a „nyugati” államokat sem igazán mozgatták meg az afrikai kontinensen dúló fegyveres összecsapások.
Mit tesz az ENSZ a konfliktusban?
Valóban, 1945-ben azzal az elsődleges céllal jött létre a szervezet, hogy biztosítsa a nemzetközi békét és biztonságot. Tevékenységére lehet úgy is tekinteni, hogy egy kifejezetten sikeres nemzetközi szervezet, mivel a legfontosabb célt, a két világháborúhoz hasonló pusztítást az elmúlt több mint 70 évben sikerült elkerülni, ha viszont magasabbra emeljük a lécet a fegyveres konfliktusok számát és intenzitását nézve, akkor van még hova fejlődni. Az ENSZ több esetben képes volt fegyveresen is fellépni: gondoljunk itt az 1950–53-as koreai háborúra, az 1990–91-es első öbölháborúra vagy a 2011-es líbiai eseményekre, ahol a tagállamok fegyveres ereje révén igyekezett megakadályozni a nemzetközi közösség alapvető normáinak megsértését. Szintén említést érdemel a békefenntartás intézménye, amely jelenleg is 12 misszión keresztül, több mint 90 ezer békefenntartó részvételével segít azokban a helyzetekben, ahova más szervezet vagy akár állam nem merészkedne. Az orosz–ukrán háborúban – ha nem is fegyverrel –, de jelen van az ENSZ. Szakosított intézményei, programjai és önkéntesei segítenek a legkülönbözőbb humanitárius tevékenységekben a menekültek ellátásától kezdve az egészségügyi és ételszállítmányok eljuttatásán keresztül a nukleáris létesítmények szakszerű működésének megfigyeléséig. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Lengyelországon át gyógyszert, kötszert, oltóanyagot szállít a háború sújtotta területre, és önkéntes orvoscsapatok, valamint civil szervezetek segítségével nyújt segítséget. A Világélelmezési Program (WFP) pedig már közel 3 millió ember ellátásában segédkezik több tízezer tonna élelmet osztva a rászorulóknak. Ugyanakkor az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) tiszta ivóvíz ellátását és oktatását igyekszik biztosítani, a Menekültügyi Főbiztos Hivatalával (UNHCR) együtt pedig a lakhelyüket elhagyni kényszerült gyermekek elhelyezéséért küzdenek napi szinten. Ebben mutatkozik meg a szervezet ereje, hogy képes volt egy olyan intézményrendszert kialakítani, amelynél még ha a legfontosabb szerv tevékenységét egy állam blokkolja is, a többiek együttműködése révén a fogaskerekek nem állnak le és az emberiség érdekében végzik tovább feladatukat.
Kitekintés – reformok nyomában
Az ENSZ reformja papíron nem egy ördöngös feladat. „Csupán” a Közgyűlésben részt vevő 193 tagállam kétharmada, valamint a Biztonsági Tanács 5 állandó tagjának támogatása szükséges hozzá. Reformtervekből nincs is hiány. Csak a 90-es évek óta Boutros-Boutros Ghali és Kofi Annan, akkori ENSZ főtitkároktól kiindulva több tucat ötlet látott napvilágot. Abban szinte minden állam egyetért, hogy reformokra szükség van, hiszen jelentős politikai, gazdasági és demográfiai átrendeződés ment végbe a világban 1945 óta. A világ vezető gazdasági hatalmai közül Japán és Németország következetesen szeretnének állandó tagságot szerezni a Biztonsági Tanácsban (több más, hasonló ambíciókkal rendelkező állam mellett), míg mások azt fájlalják, hogy sem Afrika, sem Latin-Amerika nem rendelkezik egy állandó taggal sem, vagy hogy a világ lakosságának 60%-át adó Ázsia csupán a szavazatok 40%-ával bír. Ebben a helyzetben az állandó tagok felteszik a kezüket, és azt mondják: ha egyik ötlet mögött sincs kétharmados többség, akkor nekünk nincs mit támogatni. Megjegyzendő, a jelenlegi állandó tagok számára az állandó tagság bővítése vagy vétójoguk korlátozása húsbavágó kérdés, így érdekükben áll a jelenlegi rendszer fenntartása. Ezért is izgalmas például Joe Biden amerikai elnök kijelentése, amikor az ENSZ Közgyűlés 2022 szeptemberi ülésén támogatását hangoztatta a Biztonsági Tanács átfogó reformjával kapcsolatban. Ugyanebben a beszédben hitet tett Brazília, India, Japán és Németország állandó tagsága, valamint a nem állandó tagok számának növelése mellett. Érdekes volna látni, mennyiben válthatók készpénzre az ígéretek, azonban addig, amíg a nemzetközi közösség nem zár össze egy ötlet mögött, ez elméleti kérdés marad. A rendkívül eltérő érdekekkel rendelkező államok miatt pedig egy ENSZ-reformra nem sok esély látszik, noha az ENSZ Közgyűlés jelenlegi, magyar elnöke, Kőrösi Csaba is ennek elengedhetetlenségére hívta fel a figyelmet az elmúlt hónapok során.
Kép forrása: Manuel Elías / United Nations Photo (UNIS Vienna)
