Bár időről időre felmerül, hogy a járványveszélyre figyelemmel el kellene halasztani a novemberi elnökválasztást az Egyesült Államokban, a többszintű és szigorú szabályozás miatt erre kevés esély mutatkozik. Ennek köszönhető az is, hogy az elnökválasztás időpontjának megváltoztatására ezidáig még nem volt példa. Igaz ugyanakkor, hogy a válságok egy-egy elnökség legnagyobb próbatételét jelentik.
Az elmúlt hónapok történéseinek fényében biztosan kijelenthető, hogy Donald Trump elnöksége a fordulatokban egyik leggazdagabb amerikai elnökségként fog bevonulni a történelemkönyvekbe. A politika világán kívülről érkezőként nyert elnökválasztást, rendhagyó módon mindkét párt ortodoxiáját elutasítva. Elnöksége több fontos kérdésben, így többek között a kereskedelempolitika, a védelmi politika és bevándorlás tekintetében is szakítást jelent a több évtizedes republikánus (vagy akár demokrata) dogmákkal. Felfogásával kiváltotta a Kongresszus demokrata többségének ellenállását, ami 2019 telén az ország történelmének leghosszabb ideig tartó kormányzati leállásához vezetett. Alig egy évvel később vele szemben indították meg Amerika történelmében harmadszor az alkotmányjogi felelősségre vonási, vagyis az úgynevezett „impeachment” eljárást. Az elnökválasztási évre pedig – egy évszázada nem látott – járványból fakadó válság nyomja rá bélyegét. Emiatt egyre inkább úgy tűnik tehát, hogy a közeledő elnökválasztás válságos időszakban találja majd Amerikát. A tengerentúl enyhülni nem akaró járvány miatt annak a gondolata is felvetődött, hogy az elnökválasztást el kellene halasztani. Ezt az álláspontot képviselik azok is, akik a személyes jelenlétet kiváltó szavazási módokban a visszaélések veszélyét látják. Amerika történetében elnökválasztás elhalasztására még nem volt példa, a választásokat még a polgárháború, illetve a háborús időszakok során is rendre megtartották. De vajon mit is mondanak minderről az amerikai alkotmányos rendelkezések?
Elhalasztható-e az amerikai elnökválasztás?
Tulajdonképpen már tavasz óta időről időre felmerül annak a kérdése, hogy vajon megtartható lesz-e a novemberi elnökválasztás, és ha igen, úgy ez hogyan befolyásolja a választások tisztaságát vagy tisztességességét. Néhány amerikai államában, mint például Louisianában a járvány terjedése, illetve a járvánnyal szembeni védekezés szükségessége miatt az előválasztásokat el kellett halasztani. A novemberi elnökválasztás elhalasztása azonban közel sem ilyen egyszerű kérdés. Részben azért, mert az Egyesült Államok elnökét nem egyetlen, szövetségi szinten szervezett egyszeri választással, hanem az 50 tagállamban, illetve a fővárosban, Washington DC-ben külön-külön megválasztott elnökválasztó testület (ún. elektori kollégium) útján választják meg. Ez a sajátos, mind a közvetlen, mind a Kongresszus által történő elnökválasztást elvető választási rendszer a tagállamok közjogi szerepét őrzi, és jelentőségüket juttatja kifejezésre a szövetségi államban. Az amerikai elnökválasztás ennek megfelelően valójában egy három lépésből álló, mintegy két hónapig tartó folyamat, amelyet többszintű szabályozás jellemez: részben a szövetségi alkotmány és a szövetségi törvények, de jelentős részben a tagállami jogszabályok szabályozzák.
A választási folyamatban az első lépést a tagállamokban szervezett úgynevezett előválasztások jelentik, amelyek során kiválasztják a nagy politikai pártok elnökjelöltjeit. A második szakasz az elektorok megválasztása. A szövetségi alkotmány 2. cikke a tagállamok (és a főváros) törvényhozására bízza, hogy az általuk küldött elnökválasztó elektorok kiválasztásának módját meghatározzák. Ez azt is jelenti, hogy egy tagállam törvényhozása dönthet arról, hogy az elektorokat nem demokratikus választás útján, hanem más módon jelöli ki. Valójában az 1800-as évek közepéig ez bevett szokás volt, és elméletileg semmi nem zárja ki, hogy a közegészségügyi válságra tekintettel a tagállamok ne demokratikus választással, hanem más módon jelöljék ki az elektorokat. Emellett elsődlegesen a tagállamok jogosultak dönteni arról is, hogy a járványra figyelemmel biztosítják-e a személyes szavazás olyan alternatíváit, mint például a levélben történő szavazás vagy a szavazatok leadása a választás napját megelőzően. Ezek a választási szabályok azonban megtámadhatók a washingtoni Legfelsőbb Bíróság előtt a szövetségi alkotmány – jórészt az esélyegyenlőséget és tisztességes eljárást megfogalmazó – rendelkezései alapján. Ettől eltérően az elektorok kiválasztásának időpontját az alkotmány értelmében egyedül a Kongresszus határozhatja meg. 1845 óta pedig hagyománnyá vált, hogy ez az időpont november első hétfőjét követő kedd, 2020-ban november 3. napja. Ennek megfelelően az elektorok kiválasztásában a tagállamok és a Kongresszus játszik szerepet, az elnöknek még rendkívüli állapot esetén sincsen beleszólása. Az elektorok a választási folyamat harmadik szakaszában választják meg az elnököt, amelyben szintén a Kongresszus játszik kulcsszerepet, ugyanis ő állapítja meg a szavazás időpontját, ami rendszerint december második szerdáját követő első hétfő, 2020-ban december 14. napja. A választási folyamat lezárásaként az elektori szavazatokat a január 6. napján délután 1 órakor a Képviselőház és a Szenátus együttes ülésén számlálják össze. Ha bármilyen oknál fogva – akár azért, mert például az elektorok egy jelentős része a járványhelyzet miatt nem tudja leadni szavazatát – egyik elnökaspiráns sem tud többséget szerezni, akkor az alkotmány 12. kiegészítése értelmében a Képviselőház rendhagyó szabályok szerint választ elnököt. És ha bármilyen oknál fogva a képviselők nem tudnak elnököt választani, akkor a Szenátus megválasztja az alelnököt, aki elnöki jogkörben jár el.
Ebből látható, hogy az elnökválasztás elhalasztásához a tagállamok és a Kongresszus együttes intézkedéseire lenne szükség. Az alkotmány ugyanakkor még ebben az esetben sem ad nagy mozgásteret. A 20. alkotmány-kiegészítés ugyanis kategorikusan rendelkezik arról, hogy az elnök és az alelnök hivatali megbízatása a választásokat követő év január 20. napján délben megszűnik. Az alkotmány még rendkívüli állapot vagy szükséghelyzet esetén sem ad lehetőséget ennek a határidőnek a kitolására. Ha pedig a 12. alkotmány-kiegészítés rendelkezései alapján nem lehetett elnököt választani, akkor a Képviselőház elnöke látja el az elnöki feladatokat, ennek hiányában pedig a Szenátus. Az elnökválasztás elhalasztásának további akadályát képezi, hogy az alkotmány rendelkezései értelmében a Képviselőház tagjait kétévente, a szenátorokat pedig – rotációs alapon – hat évente kell választani. A többszintű szabályozásnak és a szigorú alkotmányjogi előírásoknak köszönhető, hogy az elnökválasztás időpontjának megváltoztatására az amerikai történelemben ezidáig még nem volt példa. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lettek volna az elnökválasztok éveiben korábban válságok. Ezek a válságok pedig bizonyára befolyásolták az elnökválasztások kimenetelét, az ország sorsának alakulását.
Elnökválasztások krízisekben – „The Buck Stops Here”
A válsághelyzetekben fokozott igény mutatkozik a kiutat mutató vezetői képességre és tudásra. Történelmi tapasztalat, hogy amerikai elnökök buktak vagy erősödtek attól függően, hogyan teljesítettek ezen a próbatételen. Az egyik legemlékezetesebb bukás Herbert Hoover elnökhöz kapcsolódik, aki az 1929-33-as gazdasági világválság közepette is a régi gazdaságszabályozási doktrínákhoz és elméletekhez ragaszkodva képtelennek bizonyult új és innovatív válságkezelő megoldásokat keresni. Ennek lett meg az ára az 1932-es elnökválasztáson: az 531 elektori szavazatból Hoover elnöknek mindösszesen 59-et sikerült megszereznie. Hozzá hasonlóan Lyndon Johnson elnök helyzetét is a belpolitikai válságba fulladó vietnámi háború pecsételte meg 1968-ban. A megnyerhetetlen háborúból kiutat nem lelő elnök attól is elzárkózott, hogy a választásokon induljon az elnökség megtartáséért. Jimmy Carter elnök szintén nem tudott úrrá lenni a belpolitikai krízisbe átcsapó csúfos teheráni túszdrámán, ami aztán jelentős mértékben hozzájárult Ronald Reagan és az általa képviselt karakteres külpolitika nagyarányú győzelméhez.
A válságkezelési kudarcok mellett a vezetői képesség talentumából jól vizsgázó elnökökre is bőven akad példa. Közülük elsőként azt a Franklin D. Roosevelt-et szükséges megemlíteni, aki az 1933-as beiktatási beszédében elhangzott szavai szerint olyan felhatalmazást kért a gazdasági válsággal szembeni háború megvívásához, mintha az országot ellenség szállta volna meg. A válság bontakoztatta ki a vezetői képességét, a válságkezeléssel járó felelősség felvállalásából kovácsolt sikert. „Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az maga a félelem” – fogalmazott a ’33-as beiktatási beszédében. Nem a hibátlan vagy tökéletes megoldások, sokkal inkább a bizonytalanság eloszlatásának képessége emelte jó válságkezelővé, amelynek kiváló példái voltak a rádióban sugárzott híres, kandalló melletti beszélgetései, az úgynevezett fireside chats. A 2001. szeptember 11-ei terrortámadást követően hasonló attitűdöt tanúsított George W. Bush elnök is, akinek empatikus magatartását jól jelképezik a támadás áldozatául esett ikertornyok romjain rögtönzött beszédében elhangzott e szavak: „I can hear you! I can hear you! The rest of the world hears you”. Bár a terrortámadásra adott katonai válaszlépések megítélését vita övezi, nem fér kétség ahhoz, hogy Bush elnök sikerrel lett úrrá a támadásokból fakadó félelmen, és sikerrel erősítette meg az amerikaiak önbizalmát és nem mellesleges saját – voltaképpen a Legfelső Bíróság döntésének köszönhető – elnökségének legitimációját is a vészterhes időkben. Ennek fényében történelmi igazságot fejez ki a Harry S. Truman elnök íróasztalán tartott kis táblácska, amelyen az a kártyanyelvből vett szólás állt, hogy „The Buck Stops Here”, vagyis a felelősséget már nem lehet tovább hárítani. Egy ország vezetőjének a felelősséget vállalnia és viselnie kell. Így a válságos idők mindenképpen a vezetői képesség próbatételét jelenti