A XXI. század második évtizede, úgy tűnik, a posztmodern, hibrid (aszimmetrikus és konvencionális) háborúk korának is tekinthető, ahol pusztító regionális fegyveres konfliktusok bontakoznak ki megújult erővel. Újra a híroldalak címlapjaira kerültek olyan civilizációs és vallásos gyökerű háborúk, mint a közel-keleti törésvonalon a hagyományos zsidó–palesztin (arab) szembenállás, vagy épp a Kaukázusban az azeri(–török)–örmény úgyszintén évszázados konfliktus szintén jelentős vallásos színezettel.
Természetesen nem mellőzhető Oroszország és a Nyugat proxy háborújának említése Ukrajnában, amely a Kelet–Nyugat tengely mentén úgyszintén hordoz jelentős vallásos, kulturális szembenállásra utaló jegyeket a geopolitika primátusa mögött. Ez utóbbi háború groteszkül ellentmondásos, posztmodern jellegének beszédes megnyilvánulása, amint a „harmadik Róma” és az ortodox kereszténység védelmezője szerepkörében is tetszelgő moszkvai politikai és egyházi vezetés épp a testvéri, de már autokefál, avagy Moszkva egyházi primátusától elszakadt és önállósult ortodox ukránok ellen visel kvázi „népnevelő, felszabadító és helyes útra visszatérítő keresztes háborút”. Dimitrij Medvegyev volt orosz elnök a tőle megszokott kendőzetlen szókimondással kifejtette, hogy mit gondol az orosz vezetés a testvérkonfliktusról, amelyben a „drogos náci ukrán vezetés az aberrált, hanyatló Nyugat zsoldjába állt, megtagadva igaz ortodox hitét és örökségét, ezért Oroszországnak tulajdonképpen a megtestesült Sátán ellen kell harcot vívnia.”
Az alábbiakban röviden megvizsgáljuk a konfliktusok mögül felsejlő vallásos elemeket, különös tekintettel az amerikai külpolitikai gondolkodás vallásos eszmei beágyazottságaira a két nagy, kormányképes gyűjtőpárt, a Republikánus és a Demokrata Párt mögött fellelhető meghatározó lobbicsoportok eszmei nyomvonalainak megnyilvánulásai mentén.
Reinhold Niebuhr, a XX. századi amerikai keresztény (protestáns) politikai realizmus fő alakjának meglátása szerint az emberiség története örökös tragédiák sorozata ahol a problémák egyik fő okozójának, a politikumnak a szomorú feladata igazságot (és békét) hozni egy velejéig bűnös világba. E megállapítás érvényessége egyaránt kimutatható az úgynevezett ábrahámi vallások társadalmi, politikai rendszereiben, úgy a zsidó–keresztény, mint a muszlim kultúrkörben, kisebb-nagyobb intenzitással és sajátos teológiai küldetéstudattal felruházva.
Niebuhr fenti megállapításai a hidegháború első évtizedében keletkeztek, amikor a szabad világ szuperhatalmi képviselője, az Egyesült Államok megkezdte fél évszázados harcát az embertelen, vallás- és egyházüldöző kommunista ateista nagyhatalom, a Szovjetunió ellen. Történt mindez olyan vallási és politikai események korában Amerikában, amely ma már elképzelhetetlen és teljességgel elfogadhatatlan lenne a posztmodern progresszív (woke) tanok utópikus vízióiban vergődő nyugati liberális elit számára. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a frissen megválasztott republikánus amerikai elnök, Dwight D. Eisenhower, a világháborús amerikai európai haderő egykori legendás főparancsnoka rögtön elnöki beiktatása után, 1953 február 1-jén megkeresztelkedett a Fehér Házban, történelmileg azóta is egyedülálló módon. Majd egy évvel később a Kongresszus belegyezésével még ráíratta sokatmondóan a dollár bankjegyekre az új amerikai jelmondatot: Istenben a Bizodalmunk (In God We Trust) mintegy jelképesen is megerősítve a hívő (keresztény) Amerika szellemi irányvonalát az ateista kommunista métely ellen. Eme nagypolitikai kvázi hiteles, megélt keresztény vallásosság végigvonult a hidegháborús amerikai elnökök többségén, a republikánus Nixon és Reagan elnöktől a Demokrata párti katolikus Kennedy és az újkeresztény Carter elnökön keresztül egészen ifjabb Bush elnök neokonzervatív, neoprotestáns hevületéig, annak minden előnyével és hátrányával egyetemben.
Az eisenhoweri vallásos hevület némileg torz megnyilvánulásaként ifjabb Bush elnök adminisztrációja alatt a vallásosság tulajdonképpen átlényegült posztmodern kereszteshadjárattá a szeptember 11-i terrortámadás kapcsán indított afganisztáni és iraki háború kvázi értelmetlen vérontása idején. Ifjabb Bush elnök mély meggyőződésű újkeresztény hitét Billy Graham prédikátor közbenjárása révén szerezte, aki kigyógyította az ifjú George W. Busht akkut alkoholizmusából és saját bevallása szerint is radikálisan átformálta egész életét, sőt jelentős mértékben meghatározta későbbi politikai krédóját is.
A közel 100 millió főt számláló amerikai jobboldali konzervatív (többnyire republikánus) választóréteg és a politikai elit vallásossága és vallásos politikai determináltsága többféle eszmei forrásból táplálkozik. Eszmetörténeti halmazában meglelhető a John Winthrop XVII. századi puritán küldetéstudata (a „fénylő Város a Hegyen” doktrína) akárcsak a hitbéli megújulási mozgalmak (awakenings) karizmatikus keresztény millenarizmusának teleologikus hittételei. Ezen elképzelések szintézise szerint az Új Világ (Amerika) mint „Új Sion”, az ígéret földjének tökéletlen földi megvalósulásaként is értelmet nyer, amelynek kötelessége támogatni az óvilág zsidó–keresztény államait és szervezeteit. E sajátos eszmetörténeti kontextusba illően sokat idézik John Adams, a híres bostoni puritán patrícius ügyvédnek, illetve második amerikai elnöknek tulajdonított politikai bölcsességet, miszerint az amerikai alkotmányos rend csak erkölcsös, istenfélő polgárok révén képes működni. E fontos amerikai tételnek számos jelét és tanúbizonyságát láthattuk az újkori amerikai történelem során, amire Aléxis de Tocqueville francia és Bölöni Farkas Sándor magyar utazó egyaránt felfigyelt a XIX. század első felében. Sajnálatos módon e több évszázados politikai vallásos rendszer megroppanását szemlélhetjük a XXI. században kibontakozni az újbaloldali progresszív, woke mozgalmak ideológiai hátterében, akik radikálisan ellentétes szándékkal éppen lebontani, dekonstruálni szándékoznak az amerikai európai civilizációs örökséget.
A mérvadó amerikai protestáns egyházak és mozgalmak mellett nem feledkezhetünk meg a több mint 50 millió hívőt számláló amerikai katolikus egyházról, amelyet ugyanakkor jelentős mértékben megtépáztak a sorozatos gyerekzaklatási botrányok az utóbbi évtizedek során. Továbbá a BLM mozgalom és az abortusztámogató (pro choice) szervezetek célkeresztjébe is elsősorban a különféle katolikus szervezetek és politikai döntéshozók kerültek, amely több tucat katolikus templom felgyújtását, megszentségtelenítését és fizikai erőszakba torkolló katolikusellenes atrocitást is eredményezett Amerika-szerte. E mozgalmak szimpatizánsai és képviselői az utóbbi évtizedekben jelentős mértékű befolyást szereztek és jelen vannak az amerikai Demokrata Párt vezetői körében, amely nem elhanyagolható jelentőségű politikai jelenség és számos látszólag ellentmondásos amerikai nagypolitikai döntésre magyarázatként szolgálnak.
Nyilvánvalóan az amerikai jobboldalra jellemző komplex vallásos politikai filozófia és a több milliós választótömeg jelentős mértékben képes befolyásolni az amerikai tagállamok és szövetségi állam működését is, akárcsak a konzervatív politikai erők külpolitikai irányultságát, különösképpen Izrael, a Szentföld tekintetében. Általános közvélekedés szerint, az amerikai neoprotestáns (baptista, evangéliumi) nagyegyházak politikai képviseletére 1979-ben létrehozott keresztény-konzervatív fundamentalista Erkölcsös Többség (Moral Majority) nevű szervezet és a Falwell prédikátorcsalád támogatása nélkül tulajdonképpen senkiből nem lehet jobboldali (republikánus) elnök az Egyesült Államokban, amint történt az Ronald Reagan, majd a Bush család, illetve Donald Trump elnök esetében egyaránt az utóbbi fél évszázad során.
A protestáns amerikaiak egyik fontos teológiai alapozású tétele a puritán hagyomány újraértelmezése mentén, az óvilági Szentföld, az 1948-ban létrejött Izrael állam feltétlen támogatása a felettébb ellenséges muszlim államok gyűrűjében. A 2006-ban létrejött, ifjabb Bush elnök által is támogatott Christians United for Israel nevű érdekvédő szervezetnek több mint 10 millió tagja és aktív támogatója van az Egyesült Államokban, amely elsősorban a neoprotestáns felekezetek híveiből tevődik össze. Összességében a CUI még a befolyásos, de politikailag megosztott amerikai zsidó szervezeteknél is hatékonyabb érzékenyítő és érdekérvényesítő lobbitevékenységet végez Izrael érdekében Amerikában és a világban.
A közel-keleti helyzettel ellentétben az amerikai keresztény–konzervatív jobboldal tanácstalansággal vegyes zavarodottsággal tekint az ukrajnai háborúra, az ortodox hitű szláv testvérnépek konfliktusára, akárcsak a kaukázusi örmény–török–azeri háborúra. Utóbbi esetében a világ egyik legősibb keresztény nemzete jelentős emberi és területi veszteségeket kénytelen elszenvedni a hagyományosan ellenséges muszlim szomszédjaitól kvázi teljességgel magára maradva a konfliktusban. Visszás módon a több millió főt számláló, befolyásos amerikai örmény diaszpóra és lobbiszervezeteik sem voltak képesek az üldözött örmény keresztények ügyére irányítani az amerikai kormányzat döntéshozóinak figyelmét, a kulcsfontosságú NATO-tagállam Törökország érdekei ellenében. Nem elhanyagolható fejlemény, hogy a keleti keresztények védő hatalmi szerepében is álságosan tetszelgő Oroszország Örményország hagyományos szövetségeseként sem volt képes megakadályozni az elmúlt hónapokban az elsöprő azeri offenzívát és az örmények veszteségeit a vitatott jogállású hegyi-karabahi háborús térségben. A regionális hatalmi átrendeződés és érdekérvényesítés ilyetén átalakulása számos kérdést felvethet úgy Jerevánban, mint más politikai központokban, stratégiai felülvizsgálatra kényszerítve a feleket.
A tengerentúlon az amerikai jobboldali republikánusokkal éles ellentétben az amerikai demokraták ultra-liberális progresszív csoportjai körében igencsak népszerűek a marxista gyökerű faji, nemi, etnikai vagy vallási identitású érdekvédelmi mozgalmak és témáik. Hasonlóan moralizáló és indoktrinált eszmei alapállásból kiindulva, bár nem kevésbé ellentmondásosan, a Hamász palesztin (terror)szervezet támogatása egyáltalán nem áll messze az amerikai woke mozgalom, csoportok képviselőitől. Nemrég e narratíva mentén nem kis megbotránkozást keltett Judith Butler baloldali filozófusprofesszor kijelentése a zsidó–palesztin háború kapcsán. Butler, aki magyar zsidó felmenőkkel is rendelkezik, híres-hírhedt radikális feminista gondolkodó, a transz queer-elmélet szellemi megalapozója, elfogadhatónak és igazolhatónak vélte a palesztin fegyveres ellenállását az izraeli haderő által elkövetett vélt népirtás ellen. Butler egyetért a Hamásszal, akiket a „globális baloldal” (Global Left) radikális, de jogszerű regionális muszlim képviselőinek nevezett. Az amerikai Demokrata Pártban felettébb botrányosan politizáló minnessottai muszlim képviselőnő Ilhan Omar ugyancsak Izrael állam elítélésére szólította fel a Biden kormányzatot, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsát is.
Sajátosan paradox, mondhatnánk posztmodern jelenségnek is tekinthető az érzékelhető ellentmondásos rokonszenv a nyugati progresszív újbaloldali politikai erők és szellemi irányzatok, illetve a muszlim érdekvédők között. Utóbbiak, mint például kurd és palesztin szervezetek (lásd az egykori Palesztin Felszabadítási Szervezet, Kurd Munkáspárt, illetve Fatah, Hamász) is látszólag szimpatizáltak bizonyos kicsavart marxista tanokkal és társadalmi elképzelésekkel, ugyanakkor a szigorú muszlim jogrend, a saría követésének ügye mintha abszolút elsőbbséget élvezne, avagy átmenetileg megférnek egymás mellett az egymást kizáró antagonisztikus eszmerendszerek. Ugyanakkor, a nyugati eredetű megosztó identitáspolitikai és genderelmélet témái, amelyek kulcsfontosságúak a nyugati progresszív érdekcsoportok számára, teljes elutasításba ütköznek még a liberálisabb muszlimok körében is. Nem meglepő módon, e negatív álláspont az előbb említett vitás témakörök vonatkozásában a vallási hittételek és tanítások mentén egyfajta közös viszonyítási alapnak is tekinthető az ábrahámi vallások esetében, amiről a progresszív eszmék radikális képviselői nem hajlandóak tudomást venni. Sőt mi több, elképzeléseik szerint forradalmi társadalomátalakító kísérletük radikalizmusa folytán mindezen vallási tételeket inkább szeretnék eltörölni, felülírni egy új társadalmi és pszeudo-vallási normarendszerrel.
Az izraeli (zsidó) – palesztin (muszlim arab) konfliktus mögött a Szentföld talpalatnyi földjéért, vízéért folytatott elkeseredett küzdelem mellett a vallásos, kulturális terhelés és mozgatóerő is egyértelműen kimutatható. Izraeli részről elsősorban a harcosabb szélsőjobboldali cionista telepesek és politikai képviselői tartoznak a háborús héják közé, míg palesztin arab részről szinte az egész társadalom az Izrael-ellenes érzület és harc híve. Kiváltképp a Hamász és a libanoni Hezbollah fél-terrorista szervezetek politikai vezetése képviseli a civilizációs és vallásos harc, a kis dzsihád szükségének elvét a cionista betelepülők és keresztény hódítókkal szemben. A katari luxus-száműzetésében élő Iszmáil Haniye, a Hamász politikai vezetőjének véleménye szerint nemcsak az elnyomó Izrael állam ellen, hanem a cionista zsidók, keresztény amerikaiak és támogatóik ellen kell harcot vívni világszerte, de főképp a legközelebbi ellenséges területen: Európában. Sokatmondóan vészjóslónak is tekinthető Yunis Al-Astal, harcos Hamász prédikátor kijelentése, aki szerint a mai harcosok és utódaik szent feladata lesz beteljesíteni a nagy küldetést. Nevezetesen a Keletrómai Birodalom fővárosának, Konstantinápolynak 1453-as elfoglalása után az igazán nagy megvalósítandó szent cél immár nem lehet más, mint az eredeti, nyugati Róma és a kereszténység szellemi központjának meghódítása, illetve a térséget az iszlám szent területének, a dar al-islam részévé kell tenni, az Európában élő több milliós muszlim közösség, az ummáh kiterjesztésével. Nyilvánvalóan, az olasz hatóságok, illetve a Vatikán egyáltalán nem fogadta megértéssel a harcias imám, valamint Basem Naim, a Hamász egyik magas rangú helyettes vezetőjének hasonlóan rémisztő proklamációját.
Amint az ambíciózus politikai és fenyegető vallásos nyilatkozatokból kiderül, e radikális muszlim (arab) küldetéstudat kontextusában a hittérítő harc ügye épp olyan fontos, mint a szabad és független Palesztin Állam létrehozása a Jordán folyó és a Földközi-tenger között, azon a területen, amit 1967-es háború óta de facto az ellenséges Izrael állam birtokol és ellenőriz. A Hamász és legfőbb támogatója a síita nagyhatalom Irán totalitárius világnézetében, ugyanis Izrael államnak nincs létjogosultsága, teljességgel szent háborús területnek, dar al-harbnak tekintendő, ahol a betolakodó zsidó, keresztény hitetleneknek át kell engedniük a jelenleg megszállás alatt lévő élettereket az „őslakos” igazhitű muszlim polgárok számára (akik amúgy a késő középkori oszmán birodalmi megszállás, majd a rövid életű Brit Mandátum idején telepedtek le a vitatott területen). Önmagáért beszél a tény, hogy több évszázados jelenlét után az utóbbi évtizedekben teljesen felszámolódott a zsidó diaszpóra Gázában. Továbbá a mintegy két évezredes múltra visszatekintő, még az első században Fülöp apostol által Krisztus követésére megtérített gázai keresztény közösség is ugyancsak eltűnőfélben van, létszámuk több tízezerről kevesebb mint ezer főre apadt az utóbbi évszázad során, akik csupán két, immár romos templommal és egy lebombázott (anglikán) kórházzal rendelkeznek a gázai övezetben.
Összegzésül némi általánosítással kijelenthetjük, hogy napjaink meghatározó, globális kihatású fegyveres konfliktusai a nyilvánvaló geostratégiai és anyagi erőforrások feletti ellenőrzés érdeke mellett jelentős mértékben múltbéli sérelmek és vallási ellentétek újbóli fellángolásaiként is értelmezhetők. Míg az anyagi és geopolitikai érvek, ellenérdekek feloldhatók politikai szándékok és egyezségek révén, addig az eszmei síkon vívott kulturális, vallási jellegű szembenállás, avagy huntingtoni értelemben vett civilizációs konfliktus már jóval hosszabb árnyékkal és kihatással bír. Sajnálatos módon az ilyen jellegű vallási eredőjű konfliktusok szinte kibékíthetetlen ellenséges érzületet képesek generálni, amely nemzedékeken keresztül szedi áldozatait, valamint újrateremti groteszk hőseit. Paul Ricoeur, neves francia filozófus és hitvalló protestáns gondolkodó szerint a világvallások többsége, különösképpen a kereszténység az emberi lélekben fellehető jóság és szeretet mélyítésében és gyarapodásában érdekelt, hiszen az isteni eredetű jó sokkal jobb és erősebb tud lenni, mint a rossznak még rosszabbnak lenni. Kérdés, ugyanakkor, hogy a vallásgyakorlók melyik töltetű értéket erősítik, és valláserkölcsi normát követik életükben, illetve juttatják érvényre az általuk kreált politikai dimenzióban, ahol a háború csak az egyik, bár a legvégső, brutális hatalmi eszköz az érdekérvényesítésben…
Kép forrása: free spark adobe
