Az EU–USA csúcstalálkozó 2023. október 20-án volt Washingtonban; eredményeit az Európai Parlament plenáris ülése november 9-én vitatja meg. A transzatlanti kapcsolatok alakulását az is befolyásolja, hogy egy év múlva, 2024 őszén az Európai Unióban is intézményi ciklusváltás várható, illetve az Egyesült Államokban is elnökválasztást tartanak. Mit hozott az elmúlt két és fél év az amerikai–európai kapcsolatokban, és milyen jövő elé néz a transzatlanti kapcsolat az EU és az USA vezetőinek közös nyilatkozata szerint?
Az amerikai–európai együttműködés három legfontosabb színtere a gazdasági, geopolitikai és ideológiai kooperáció (utóbbi nem csupán önmagában, de leginkább az első két színtér vonatkozásában is érvényesül). A legutóbbi EU–USA csúcstalálkozóra 2021. június 15-én került sor Brüsszelben. A vezetők akkor a transzatlanti kapcsolatok megújítását tűzték ki célul. Ez azonban nem vagy nem a kellő mértékben következett be.
Bár a kétoldalú kommunikáció jelentősen javult a felek között, miután Donald Trumpot Joe Biden váltotta a Fehér Házban, Biden elnök bizonyos értelemben folytatta a Trump által megkezdett protekcionista gazdaságpolitikát, ez pedig sok esetben sértette az európai gazdasági érdekeket. Az Egyesült Államokban továbbá 2022-ben elfogadták az infláció csökkentéséről szóló törvényt (Inflation Reduction Act, IRA), amely jelentős versenyhátrányba helyezheti Európát, ekképpen pedig a transzatlanti kapcsolatokban is feszültséget okozott.
Az orosz–ukrán háború bár újra frontvonallá változtatta Európát, és ezzel a transzatlanti együttműködés keleti határvonalát, ez amerikai szempontból emelte Európa jelentőségét: különös tekintettel arra az egységre, amit az EU Ukrajna támogatásában mutatott. Ez azonban nem hozta magával az USA és az EU közti erőviszony átalakulását. Egyrészt az orosz agresszióra adott válaszok tekintetében az Egyesült Államok fölérendelt szerepet tölt be Európához képest, a háború hatásaiból pedig az USA gazdasági érdeket tudott érvényesíteni, amíg Európát inkább sújtják a háború, illetve az arra adott szankciós intézkedések következményei. Másrészt az orosz–ukrán háború az éppen átalakuló világrendnek csupán egyik színtere, ahol az USA vitális érdekekkel rendelkezik. Kína felemelkedése továbbra is az Egyesült Államok elsőszámú problémája, amely pártpolitikai törésvonalakon átívelő egyetértést élvez a tengerentúlon, és amelyet különösen kiélez a tajvani konfliktus. Emellett a közel-keleti békefolyamatnak a Hamász Izrael elleni október 7-i terrorcselekménye következtében történő megakadása és Irán régióban vállalt szerepe szintén komoly fejtörést okoz Washingtonnak. Márpedig a távol- és a közel-keleti erőegyensúly alakításában az EU-nak meglehetősen kevés szerepe van.
A 2023-as EU–USA csúcson az együttműködési területek áttekintését követően a felek együttes nyilatkozatot fogadtak el, amely az elkövetkező évekre vonatkozóan egy ütemtervet is magában foglal a kapcsolatok megszilárdítása és további erősítése céljából. A november 9-i brüsszeli mini-plenárison az Európai Parlament is megvitatja a csúcstalálkozó eredményeit.
A közös nyilatkozat értelmében az EU és az USA közösen vezető szerepet vállalt Ukrajna támogatásában Oroszország agressziós háborújának megindulását követően. A vezetők ismét megerősítették Ukrajna melletti, többek között diplomáciai, pénzügyi és katonai támogatás révén megvalósuló hosszú távú elkötelezettségüket. Megerősítették továbbá eltökéltségüket az Oroszország teljes körű elszámoltathatóságának garantálása, a háborút anyagi eszközökkel támogató harmadik országbeli szereplők elleni fellépés és a szankciók és az exportellenőrzési intézkedések együttes érvényre juttatása mellett.
A vezetők megvitatták a közel-keleti helyzetet, és a lehető leghatározottabban ítélték el Hamász által Izrael és lakossága ellen elkövetett brutális terrortámadásokat. A vezetők hangsúlyozták, hogy Izraelnek joga van ahhoz, hogy megvédje magát, összhangban ugyanakkor a nemzetközi joggal, így a nemzetközi humanitárius joggal, majd aggodalmuknak adtak hangot a Gázában kialakult, egyre súlyosbodó humanitárius válság miatt.
A vezetők megtárgyalták a nyugat-balkáni helyzetet is, és felszólították a Belgrád és Pristina közötti párbeszédben részt vevő feleket, hogy sürgősen tegyenek lépéseket a feszültség deeszkalációja és a párbeszéd újrakezdése érdekében. Hasonló megközelítésben került terítékre az örmény–azeri konfliktus. A felek felszólították Azerbajdzsánt mindazok jogainak és biztonságának biztosítására, akik Hegyi-Karabahban maradtak, illetve akik vissza kívánnak térni otthonaikba, illetve nyomatékosították, hogy minden félnek be kell tartania azt az elvet, hogy tartózkodik az erőszak alkalmazásától. A koszovói és hegyi-karabahi konfliktus két olyan etnikai alapú biztonságpolitikai kockázat, amely mindkét felet érinti, ugyanis a térség stabilitásának megőrzése a transzatlanti együttműködés közös érdeke.
Meglehetősen szűkszavúra sikerült ugyanakkor a közös nyilatkozat Afrikát illetően, amellyel kapcsolatban a felek csupán annyit rögzítettek, hogy közösen munkálkodnak Észak-Afrika biztonságának, stabilitásának és gyarapodásának előmozdításán, és együttműködnek a Száhel-övezet biztonsági kihívásainak kezelése terén. Afrika stabilitása a migrációs nyomás miatt kiemelkedő fontosságú kérdés Európa számára, az Egyesült Államok számára ez ugyanakkor látszólag nem képez prioritást.
Sokkal inkább prioritás az USA számára Kína felemelkedése, az új világrendben betöltött szerepe, gazdasági és politikai térnyerése. A vezetők súlyos aggodalmuknak adtak hangot a Kelet-kínai-tengeren és a Dél-kínai-tengeren fennálló helyzet miatt, valamint az emberi jogok és a kényszermunka terén Kínában tapasztalt helyzet kapcsán, különös tekintettel a tibetiek és ujgurok ellen elkövetett cselekményekre. Az EU és az USA felszólította Kínát, hogy gyakoroljon nyomást Oroszországra annak érdekében, hogy az hagyjon fel az Ukrajna elleni agressziós háborújával.
Az EU–Kína kapcsolatok a transzatlanti együttműködés egyik legérzékenyebb szegmensét képezik, hiszen Kína európai térnyerése nem csupán az amerikai gazdasági, de a geopolitikai érdekeket is sérti. Az európai gazdaság versenyképessége szempontjából ugyanakkor kiemelkedően fontos a Kínával fennálló gazdasági kapcsolat. A közös nyilatkozat erre vonatkozó része leszögezi: „Annak érdekében, hogy fenntartható gazdasági kapcsolatokat teremtsünk Kínával, törekedni fogunk arra, hogy azonos versenyfeltételeket biztosítsunk vállalataink és munkavállalóink számára. Nem válunk szét („decoupling”) vagy fordulunk befelé. Ugyanakkor felismerjük, hogy a gazdasági ellenállóképességhez kockázatok csökkentése és sokfélesítés szükséges („de-risking and diversifying”). Ebben a kontextusban beruházunk saját gazdasági dinamikánkba, csökkentjük kritikus függőségeinket és sebezhetőségeinket, ideértve beszállítói láncainkat is. Ugyanakkor felismerjük a szükségességét annak, hogy védjük bizonyos fejlett technológiákat, amelyek veszélyeztethetik a globális béke és biztonság helyzetét anélkül, hogy túlzottan korlátoznánk a kereskedelmet és az beruházásokat. Erősíteni fogjuk az ellenállóképességet az gazdasági kényszerítésekkel szemben.” (Saját fordítás – TB)
A transzatlanti gazdasági kapcsolatok élénkítése a csúcstalálkozó fontos célkitűzése volt. Az elmúlt évtizedben az USA és az EU közti kereskedelem több mint a duplájára nőtt. A vezetők hangsúlyozták kapcsolatuk tekintetében a kereskedelem és a beruházások fontosságát, és nyomatékosították, hogy eltökélt szándékuk gazdasági rezilienciájuk fokozása. Ennek a torzító hatású, nem piaci gazdasági gyakorlatok kezelése, az ellátási láncok sebezhetőségének csökkentése, a transzatlanti ellátási láncok megerősítése és a gazdasági kényszerítés elleni fellépés révén kívánnak érvényt szerezni. Kiemelt kérdés volt a fenntartható acélról és alumíniumról szóló globális megállapodással, valamint a kritikus fontosságú ásványokról szóló célzott megállapodással kapcsolatban elért eredmények megvitatása.
A transzatlanti gazdasági kapcsolatok élénkítése részben az USA–EU közti kereskedelmi volumen növelésére, részben azonban a kínai gazdasági térnyerés visszaszorítására irányul. Az EU–USA kereskedelem mértéke hozzávetőleg ugyanakkora, mint az EU–Kína kereskedelem, ez pedig aggodalommal töltheti el az Egyesült Államokat (a viszonylag magas USA–Kína kereskedelmi volumen ellenére is).
A fentiekből látható, hogy az egyre inkább blokkosodó világpolitika árnyékában az amerikai–európai kapcsolatokban is egyre nagyobb hangsúlyt kap a geopolitika. Ez a hangsúlyeltolódás Kína vonatkozásában tekinthető az egyik legérzékenyebb kérdésnek európai szempontból. A közös nyilatkozatban az EU fenntartotta a szétválás (’decoupling’) politikájának elvetését, korlátozva magát a kozkázatcsökkentés (’de-resking’) politikájára, azonban kérdéses, hogy ez meddig tartható fenn az egyre inkább fokozódó geopolitikai kihívások mellett. Másrészt Kína európai gazdasági térnyerése hosszú távon az EU számára is kihívást jelent saját gazdasági ellenállóképessége szempontjából.
Magyar szempontból sem elhanyagolható a jövő évi amerikai elnökválasztás lehetséges hatása az amerikai–kínai, ekképpen pedig az európai–kínai kapcsolatok alakulására. Egy lehetséges jobboldali hatalomátvétel Washingtonban a Kína politika még mélyebb újragondolására kényszerítheti Európát, a republikánus szavazók ugyanis jobban tartanak Kínától, mint a demokraták, Kína globális térnyerése és az erre adott amerikai válaszok pedig vélhetően az amerikai elnökválasztási kampánynak is hangsúlyos részét fogják képezni.
Kép: Consilim.europa.eu
