„Mindazok, akik nem emlékeznek a múltra,
arra kárhoztatnak, hogy megismételjék azt”
George Santayana
Európából nézve sokan úgy gondolhatnánk, hogy egy olyan több mint 200 éves államisággal bíró és történelmi hagyománnyal, nemzeti múlttal rendelkező nemzet, mint az amerikai, immár régen felnőttkorba lépett, és megvívta nemzeti, történelmi örökségének nagy csatáit, túl van a szembenézés nehézségén. Azonban egy kis jungi analitikus, szociálpszichológiai és némi társadalomtudományi vizsgálat alapján – főleg az utóbbi hetek véres, drámai eseményeinek tükrében – megállapítható, hogy az amerikai kollektív nemzettudat mélyén még bőven akad elfojtott, kibeszéletlen sérelem és lappangó problémahalmaz. A mottóban idézett amerikai-spanyol konzervatív filozófus, Santayana évszázados bölcsessége talán soha nem volt ennyire aktuális, főleg a destruktív forradalmi hevülettel tüntető és szobrokat eltakarító amerikaiak szempontjából, bár Santayana is csak Edmunde Burke 18. század végi angol filozófus mondását parafrazálta, miszerint akik nem ismerik a történelmüket, azok kénytelenek megismételni azt…
Sokan felteszik a kérdést, hogy napjaink 21. századi szemléletmódjából és ideológiailag mélyen áthatott értékrendszere alapján tehetünk-e igazságot visszamenőlegesen, vagy átalakíthatjuk-e a történelmet a mai elgondolásaink mentén? Jogunkban áll-e átértelmezni évszázadokkal ezelőtti eseményeket, és mai szempontrendszer alapján átírni korabeli irodalmi, történelmi műveket, betiltani műalkotásokat, filmeket és eltüntetni vagy lecserélni szobrokat? Vagyis amerikai kontextusban úgyszintén feltehető a kérdés, hogy megvalósítható-e, sőt üdvös és jogos lehet-e mögöttes szándékkal, torz ideológiai meggyőződésből eltörölni, illetve radikálisan átalakítani a múltat és a társadalmat (burkoltan vagy tudatosan újra aktualizálva Marx, illetve Mao felettébb hírhedt tanításait), és gyökeresen megváltoztatni még a történelem értelmezését is a világ legerősebb demokráciájában?
A néhai Russell Kirk, Samuel P. Huntington és más meghatározó amerikai politikai gondolkodók elképzelései már nem tűnnek mérvadónak az amerikai társadalom jelentős része számára. Pontosabban az angolszász eredetű jogrendszer és civilizációs hagyomány amerikai paradigmája gyökeresen átalakulni látszik, amelynek beláthatatlan társadalmi, kulturális és politikai következményei lehetnek az Egyesült Államok számára, amely jelenleg még a világ első számú, bár hanyatló ágban lévő nemzetének és hatalmának tekinthető. Köztudott, hogy a kontinensnyi méretű, több száz millió lakosú Egyesült Államoknak sohasem rendelkezett homogén kultúrájú és egységes hagyományú társadalommal, ugyanakkor az angol nyelv és az angolszász (európai) civilizáció primátusa évszázadokig tartotta dominanciáját, (a híres jeffersoni és franklini nemzetmottó: „e pluribus unum” jegyében), amit sajnálatos módon manapság sokan cinikusan már csak „idős fehér férfiak elavult ódivatú kultúrájaként” gúnyolnak. Azt a kétségtelen történelmi tényt és felismerést ugyanakkor már egyre kevesebben vallják és terjesztik, hogy ez a hanyatló népszerűségű és erejű kultúra — európai eredetű és angolszász gyökerekkel, protestáns vallásos etikán alapulva — két évszázad alatt igazán amerikaivá vált, tulajdonképpen megteremtve a történelem legfejlettebb, leggazdagabb és legerősebb demokratikus tömegtársadalmát, amely vonzó példaként jelent meg a világ összes állama előtt. Nem beszélve arról a nem elhanyagolható történelmi teljesítményről, miszerint a „megvetett fehér gyarmatosítók” tették lehetővé a demokratikus jogi keretrendszer kialakulását – faji és vallási, valamint politikai egyenlőséggel –, amelynek révén a tüntetők is szabadon kifejezhetik véleményüket, jogos vagy többnyire eltúlzott és alaptalan elkeseredésüket. Kétségtelen, hogy az afrikai eredetű rabszolgaság léte, valamint annak megszüntetése ugyancsak az amerikai történelem és kollektív emlékezet szerves része, amit tagadni, megszépíteni vagy elferdíteni nem lenne helyénvaló.
Egy korábbi cikkünkben bemutattuk a Pulitzer-díjas Nikole H. Jones afroamerikai újságírónő 1619 Project című esszéjét, amely a széles körben, több millió példányban használt, Howard Zinn, neomarxista történész által összeállított középiskolai amerikai történelem tankönyv (A People’s History of the United States) szemléletmódját kiegészítve nem kevesebbet próbál elérni, minthogy egy radikálisan új, afroamerikai-centrikus történelmi narratívát terjesszen és tanítson a felnövekvő amerikai nemzedékek számára. Konzervatív amerikai pedagógusok és értelmiségiek szerint ez a program, illetve tankönyv Amerika-szerte több mint 3500 iskolában teljesen kifordított és történelmietlen szemléletmódot közvetít a diákok és tanárok számára. A nyílt indoktrináció révén az ifjú amerikaiak ezreit olyan torz történelemszemlélet – és többnyire neomarxista politikai koncepciók – szerint nevelik, amelynek fő üzenetei felettébb nagy átfedést mutatnak a BLM-demonstrációk során használt politikai jelszavakkal és rendszerellenes kiáltványokkal. Nevezetesen, az amerikai fehér emberek és társadalom privilegizált státusát, történelmi előjogait hangoztatják a fekete – és kibővítve az összes színes bőrű amerikai mikro-társadalom – polgárai ellenében, és azok kárára (victimology), amiért a fehéreknek (az európai gyarmatosítók leszármazottjainak) kollektíve szégyenkezniük és bűnhődniük kell (white guilt&shame), sőt történelmi és gazdasági jóvátételt kellene fizetniük az elődjeik által elkövetett, vélt vagy valós bűnökért. Sokak szerint ez a furcsa „fehérellenes” szemléletmód egyfajta szélsőséges fekete fajvédelmi mozgalomnak – ekként rasszistának – tekinthető.
A 2013 óta működő, és azóta közismertté vált Black Lives Matterre – mint a globális faji egyenlőségért küzdő amerikai mozgalomra – a bandwagon-effektus révén rátelepülő egyéb társadalmi és politikai megnyilvánulások már igencsak túlmutatnak a faji egyenlőtlenségek és kölcsönös sérelmek világán. A tágan értelmezett emberi jogaikban vélhetőleg megsértett és gyakran erőszakosan tiltakozó, demonstráló polgárok – többségükben fiatalok – láthatóan forradalomként élik meg az eseményeket, Seattle-től Londonon keresztül egészen Berlinig. Ők a korrupt, faji előítéletes és a fehérek vélt előjogait védelmező politikai rendszer megváltoztatását kívánják elérni a fent említett szemléletmód alapján. Egyre jobban kirajzolódik a világméretűvé váló tüntetések politikai, ideológiai telítettsége és üzenete, amely jelentős mértékben újbaloldali, kozmopolita, egalitárius világpolgár eszmeiséggel, továbbá némileg állam- és rendellenes anarchista szemléletmóddal is jellemezhető. Az úgynevezett történelmi szörnyeteg-személyiségek, továbbá a vitatott megítélésű déli konföderációs hadvezérek, politikusok szobrainak ledöntése (topple the monsters) akár szimbolikus történelemformáló mozzanatnak is tekinthető a társadalmi és politikai változásokat követelő cselekmények sorában. Ugyanakkor, e véletlenszerű szobordöntő aktusokat sajátosan groteszk, és értelmetlenül romboló megnyilvánulások sorozata is kísérte, amelyekre nehéz észszerű magyarázattal szolgálni. Elegendő, ha csak Kolumbusz, a felfedező, George Washington, Thomas Jefferson, Ulysses S. Grant és Theodore Roosevelt elnökök, Francis Scott Key himnusz-szerző, Szent Serra, San franciscoi városalapító ferences szerzetes vagy épp a lengyel Kosciuszko tábornok és Winston Churchill, legendás brit miniszterelnök szobrainak meggyalázására gondolunk, akik, bár megosztó jellemvonású és megítélésű emberek voltak, mégis egyöntetűen kimagasló fontosságú és világtörténelmi jelentőségű személyiségeknek tartja őket a világ emlékezete.
Óvatos konzervatív szemléletmód alapján, és számos forradalom drámai eseményeinek ismeretében már tudhatjuk, hogy a „forradalom felfalja saját gyermekeit” igazságából, valamint a társadalmi rendet radikálisan átalakító akaratból és vágyból csak még nagyobb pusztítás és még nehezebb újrakezdés kerekedhet; vagyis azt mondhatjuk, hogy nagy biztossággal a Burke és Santayana által is megállapított történelmi lecke megismétlése következik.
Csak remélni lehet, hogy az Egyesült Államok sikeresen túljut a vírusjárvány okozta rekordméretű gazdasági visszaesés nehéz időszakán, és modernkori történelmének legnagyobb társadalmi-politikai kihívásából is megerősödve kerül majd ki, mert ha nem, akkor – a pesszimisták-realisták szerint –egy világhatalom sajnálatos agóniájának és belső szétforgácsolódásának lehetünk a tanúi.
Felhasznált források:
History teaching in the US
Historians clash on the 1619 Project
Samuel P.Hungtington: Kik vagyunk Mi? Európa, Budapest, 2004
Russell Kirk: The Roots of American Order. Intercollegiate Studies, 2003
Howard Zinn: A People’s History of the United States. Harper, 2005