Nikole Hannah-Jones, a The New York Times faji igazságtalanságokról író oknyomozó újságírója kapta a legnagyobb szakmai elismeréssel járó Pulitzer-díjat a lap 2019-ben indított, 1619 Projektjének keretein belül írt Our Democracy’s founding ideals were false when they were written című esszéjéért, amelynek már a címe is felettébb provokatív módon amerikai történelmi alapeszméket, igazságokat kérdőjelez meg. Mondanunk sem kell, igencsak nagy értelmiségi vitát, és az amerikai politikai, ideológiai (és faji) megosztottság mentén megnyilvánuló elismerés, illetve felháborodás hullámot eredményezett a New York-i Columbia Egyetem berkein belül működő Pulitzer-díj Bizottság ezen döntése Hanna-Jones publicisztikájának és vitatható megállapításainak elismerésével.
A világhíressé vált amerikai újságírónő, afroamerikai apa és cseh-angol származású anya gyermekeként a neves indianai Notre Dame katolikus magánegyetemen szerzett diplomát (ösztöndíjas afroamerikai hallgatóként) történelemből és afroamerikai tanulmányokból, illetve újságírásból 2003-ban. Két évtizedes szakmai életútja során már számos szakmai és társadalmi díjat elnyert, elsősorban az afroamerikaiak társadalmi felzárkóztatása érdekében és a faji megkülönböztetés ellen folytatott tevékenységének köszönhetően.
Hannah-Jones véleménye szerint az amerikai társadalmat, oktatást és állami intézményrendszert mind a mai napig áthatja a burkolt faji alapú diszkrimináció; ezen okból ő maga elkötelezett kutatója és feltárója az úgynevezett intézményesült szegregáció megnyilvánulásainak. Ezt az attitűdöt és faji alapon értelmezett és visszamenőleges „igazságkereső és -tevő” (racial justice-seeking and making) társadalomformáló szemléletmódot ő és a mögötte álló afroamerikai emberi jogi szervezeti hálózat megpróbálja az amerikai történetírásra, közgondolkodásra és oktatási rendszerre is átültetni, amely nyilvánvalóan számos szakmai problémát, kérdést és politikai vonatkozásokat is felvet. E sajátosan posztmodern, posztkolonialista paradigma és ebből kibontakozó történelemfilozófiai, irodalomtudományi dekonstruktivista szellemi irányzat már közel fél évszázados múlttal rendelkezik, elsősorban a meghatározó amerikai baloldali egyetemi értelmiség körében. A Hannah-Jones által is vallott nézet felettébb népszerű és elterjedt szemléletmód a feltörekvő afroamerikai társadalomtudósok, értelmiségi véleményvezérek, újságírók és polgárjogi harcosok körében. Főbb téziseik, megállapításaik szerint az Egyesült Államok tulajdonképpen mélyreható faji kasztrendszeren (racial casts) alapszik egészen a 17. századi új-angliai gyarmati államalakulatok létrehozása óta. Amint esszéje címe is kimondja, valójában teljességgel hamis és hazug az európai gyarmatosítók által kialakított és napjainkig használt amerikai egyenlőség és demokráciaeszme, hiszen afroamerikaiak milliói tulajdonképpen kiszolgáltatott és diszkriminált „áldozat népcsoportként” (victim nation) élnek évszázadok óta egy elnyomó és kirekesztő fehér többségű ellenséges társadalomban. A tavalyi év különösen fontosnak és emlékezésre méltónak bizonyult ebben a vonatkozásban, hiszen a virginiai gyarmatokra, Jamestown kikötőjébe négyszáz évvel ezelőtt 1619-ben érkezett az első afrikai rabszolgákat szállító kereskedőhajó Angolából. Hannah-Jones az amerikai rabszolgatartás kezdetének 400 éves évfordulójára írta tehát a nagy felzúdulást okozó provokatívnak is mondható, faji alapon radikálisan átértelmezett történelmi esszéjét a New York Times Kommentár rovatába, amelyet számos tekintélyes amerikai történész, köztük afroamerikaiak is, szakmailag megalapozatlannak, tévesnek és káros hatásúnak nyilvánítottak. Hannah-Jones sajátos átértelmezésében az 1775–76-os események, mint az amerikai Kontinentális Kongresszus és Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezése, majd a függetlenségi háború is, elsősorban a gyarmatokon a rabszolgaság intézményének fenntartása érdekében zajlottak a brit korona ellen, ahol már 1772-ben a londoni Somerset bírói ítéletben a rabszolgaság intézményét és kereskedelmet a brit szellemiséggel ellentétesnek nyilvánították. Az afroamerikai szerző személyes etnikai érintettsége és elfogultsága révén, több helyen kijelenti, hogy az amerikai függetlenség és szabadság eszméjének legfőbb hordozói maguk a fekete rabszolgák bizonyultak még jogfosztott helyzetükben is. A többnyire konzervatív, jobboldali értelmiség kritikusai, de liberális beállítottságú mérvadó történészprofesszorok értékelése szerint is az elfogult, sőt, akár történelemhamisítónak is nevezhető újságírónő sajátosan szelektív történelemszemléletű publicisztikájában érdekes módon a brit Parlament, mint pozitív szereplő tűnik fel, annak ellenére, hogy végül is csak 1833-ban tiltották be a rabszolgakereskedelmet a brit gyarmatokon. Ugyanakkor az általa elnyomó, velejéig rasszistának tartott angolszász amerikai kolóniákon, úgymint Pennsylvania és Vermont államban, a világon elsőként, már 1774-ben, illetve 1777-ben betiltották a rabszolgaságot. Sőt, az állandó anyagi gondokkal küszködő kényszerű rabszolgatartó Thomas Jefferson amerikai elnök 1807-ben elérte a Kongresszusban a rabszolgák behozatalának és kereskedelmének tiltását az Egyesült Államok területén.
Hannah-Jones és szellemi holdudvara e nagyon leegyszerűsített, kvázi manicheusi fekete-fehér, jó-rossz dualista tipológia mentén és az újraértelmezett, úgynevezett dekonstruált történelemszemlélet alapján nem vesznek tudomást olyan nyilvánvaló történelmi tényekről és múltbeli társadalmi tényezőkről, mint például a jelentős számú fehér emberi jogi aktivisták és politikusok tevékenysége, vagy a rabszolgaság-ellenes mozgalmak hatása. Továbbá, sokan szemére vetik, hogy a 20. századi politikai eszmék faji szembenállás alapján átértelmezett gondolatrendszerében figyelmen kívül hagyja az olyan, tézise szempontjából zavaró tényezőket, mint például a fekete rabszolgatartók és kereskedők léte Észak- és Dél-Amerikában, valamint Afrikában egyaránt. A szakmai vitát megnehezíti, sőt ellehetetleníti, hogy Hannah-Jones és támogatói a kritikai, szakmai észrevételeket is sajátosan személyes támadásként, a faji és ideológiai megosztottság dimenziója mentén értelmezik és kezelik. Válaszreakcióikban gyakran szerepel a személyes sértődöttség megnyilvánulása, amikor ironikusan kifejtik, hogy az ő gondolatrendszerük és történelemértelmezésük ellen megfogalmazott érvek csupán mondvacsinált kritikai észrevételek (fabricated racially embedded dissent), amelyek többnyire domináns társadalmi pozíciójú „fehér férfiak” sértett önérzetéből és felsőbbrendű történelmi tudatából származnak, és nem befolyásolják a „fekete alapállású” forradalmi történelemszemléletük helyességét.
A fenti ellentmondásos eset jól illusztrálja a végsőkig megosztott amerikai társadalom évszázados örökségének terheit és problémáit, a faji identitás és ideológiák által meghatározott párhuzamos világok létezését, továbbá a szembenálló értelmiségi csoportok konfrontatív valóságértelmezéseinek fontosságát az Egyesült Államokban.
Felhasznált források:
BRITANNICA: Postcolonialism
Columbia Egyetem Pulitzer-díj Bizottság: Pulitzer-díj
HANNAH-JONES, Nikole: Our democracy’s founding ideals were false when they were written. The New York Times. Aug. 14, 2019
HANNAH-JONES, Nikole weboldala:Nikole Hannah Jones
HUNTINGTON, S.P.: Kik vagyunk Mi? Európa, Budapest, 2005
McLAUGHLIN, Dan:1619 Project wins Pulitzer Prize fro Agitprop National Review, May, 2020
SAID, Edward: Orientalizmus. Európa, Budapest, 2000
