

A változás állandósága
2019-es év végén és 2020-as év elején számos előrejelzés, szcenárió született az évre és az új évtizedre vonatkozóan a gazdasági
2019-es év végén és 2020-as év elején számos előrejelzés, szcenárió született az évre és az új évtizedre vonatkozóan a gazdasági
Mélyülő szakadékok.
Nem kérdéses, hogy a 2020-as év gazdasági folyamatait alapvetően meghatározták a Covid-19 vírus okozta pandémia és az erre válaszként adott
Latin-Amerika egyetlen fejlett országa (2019-ig egyetlen dél-amerikai OECD-tagország) esetében is csak az a gazdaságpolitikai recept működik a jelek szerint, amelyet
Drasztikusan csökkent az Európai Unió bruttó hazai terméke, valamint a foglalkoztatottak száma. A válság leginkább a korábban is küszködő déli
Alig lélegeztünk fel a koronavírus-járvány első hulláma alól, máris a második hullámával kell számolnunk. Megvalósíthatóak-e újból azok az intézkedések, amelyek tavasszal
Az eurócsoport elnöke június elején hivatalosan bejelentette, hogy lemond pénzügyminiszteri tisztségéről. Mário Centeno elnöki mandátuma július 13-án jár le, így
Az EUSTRAT kutatócsoportja bemutatkozó panelbeszélgetésen vett részt Uniós szakpolitikák a koronavírus idején címmel a Kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete által szervezett iASK
Az Európai Bizottság elnöke a múlt héten szerdán mutatta be az Európai Parlamentben a Bizottság gazdaságélénkítő csomagjának elemeit. Eurókötvényről nincs
1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu