Nem kérdéses, hogy a 2020-as év gazdasági folyamatait alapvetően meghatározták a Covid-19 vírus okozta pandémia és az erre válaszként adott közegészségügyi és gazdaságpolitikai intézkedések. A gazdasági aktivitás visszaesése minden érintett országban általános volt, mértéke, lefolyása és szerkezete azonban eltéréseket mutatott.
A korábbi gazdasági krízisek egyik fő tanulsága volt, hogy a válság egy-egy országban való lefolyását érdemben meghatározta, hogy az adott országot milyen makrogazdasági állapotban érték a krízis hullámai – a 2008-as válság hatása épp ezért volt kiemelten erős például Magyarország esetében, amely legyengülve és sérülékenyen volt kénytelen szembesülni a gazdasági kihívásokkal.
Sokan elmondták már azonban, hogy a koronavírus-járványból adódó válság más, mint az eddig „megszokott” válságok, hiszen alapvetően nem gazdasági, hanem közegészségügyi jellegű (ami gazdasági szempontból egy exogén sokknak tekinthető), amelynek ugyanakkor érdemi hatása van a gazdasági életre is. Adódik tehát a kérdés, hogy vajon a mostani nehézségek között milyen jelentősége volt annak, hogy az egyes országokat milyen állapotban érte a válság – ezt járták körül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársai a Pénzügyi Szemlében minap megjelent tanulmányukban, amely angolul is elérhető.
A tanulmány 25 európai országra fókuszál és többdimenziós klaszterezésre épül, azaz az országokat gazdasági-társadalmi jellegzetességeik (fiskális helyzet, gazdasági kitettség, társadalmi és szociális helyzet) alapján több csoportra bontva vizsgálja. A meghatározott klasztereket a pandémia első négy hónapjára, 2020. március-június időszakára nézve elemeztük négy rövid idő időszakot jellemző és statisztikailag hamar realizálható mutató alapján: (1) az ipari termelés havi változása az előző év azonos időszakához képest, (2) a munkavállalók mobilitásának változása, (3) a munkanélküliség alakulása és (4) az államkötvények kamatfelárának változása szempontjából.
A fő megállapítások mindenképp tanulságosak:
- A klaszterek a válságidőszakot jellemző idősorok (ipari termelés, munkanélküliség, mobilitás, államkötvény felár változása) tekintetében jellemzően nem voltak homogének, azaz az egyes országcsoportok tagjai másképp reagáltak a válságra. Ez arra utal, hogy a klaszterképző jellegzetességek nem voltak fontos determináló tényezői a válság első hulláma lefutásának. A négy válságindikátor esetében tehát a trend a klaszterek közötti homogenitás volt.
- Az ipari termelés változása esetében minden klaszter visszalépést mutatott a válság előtti rövid távú viszonyítási időszakhoz képest, és a klasztereken belüli heterogenitás jellemzően megnőtt a mutató alakulását illetően. A munkanélküliség esetében mindegyik klaszter átlaga kicsit emelkedett, miközben a klaszteren belüli heterogenitás nem növekedett. A munkaerő mobilitása esetében a klaszterátlagok lényegében együtt mozogtak nagyjából azonos szintről indulva és közel azonos szintre érkezve a csökkenő mobilitás irányában. Az ötéves futamidejű államkötvény kockázati felára esetében állapítható meg nagyobb szóródás a növekvő hozam irányába történt elmozdulás során. A magas költségvetési hiánnyal és magas államadósságszinttel induló országok átlag feletti visszaesést szenvedtek el az ipari termelésben, illetve a kockázatifelár-emelkedésük is magasabb volt.
- Minden klaszterre igaznak bizonyult, hogy a mobilitás visszaesése az ipari termelés lassulásával együtt ment végbe, ami intuitív összefüggés, hiszen minél jelentősebbek a közegészségügyi korlátozások, annál inkább adódik az ipari termelés visszaesése. Az ipari termelés változása és a munkaerőmobilitás alakulásának összekapcsolása során megállapítható volt, hogy rövid távon a klaszterek többségében V-alakú mozgás figyelhető meg, amely azt jelenti, hogy a negyedik hónapban már mérséklődött a recesszió és az immobilitás mértéke.
Alapvetően nem a válságot megelőző államháztartási, szociális és külső kitettség volt meghatározó a koronavírus első hulláma által okozott rövid távú visszaesés szempontjából, azaz egyelőre az exogén sokk okozta válság nem úgy hatott, mint a gazdasági okokból eredő sokk. Fontos ugyanakkor hangsúlyozni a „rövid távot”, hiszen ha tartósan velünk marad a válság, akkor bizonyosan felértékelődnek majd a makrogazdasági fundamentumok.
Az országok nagy részében a válság alatti mutatók túllendültek a mélyponton, és júniusra visszakorrigáltak többé-kevésbé az eredeti növekedési pályájuk felé. Ez megerősíti, hogy nem keresletcsökkenést, hanem a mobilitásról való kényszerű lemondást kellett kezelnie a gazdaságpolitikának.
