Nemek, minimálbér, munkanélküliség

Az utóbbi években hárman is munkagazdasági kutatásokért kaptak Nobel-díjat

Minden év december 10-én, Alfred Nobel halálának napján adja át Stockholmban a svéd király az adott év októberében odaítélt Nobel-díjakat. Idén mi, magyarok sokkal nagyobb figyelemmel kísértük a világ legismertebb tudományos díjával kapcsolatos híreket, hiszen soha nem történt meg korábban, hogy ugyanabban az évben két honfitársunk is részesült a kitüntetésben, Karikó Katalin az orvosi, Krausz Ferenc pedig a fizikai díjat kapta meg. Karikó Katalin egyben az első magyar női Nobel-díjas.

1901 óta díjazzák a fizika, a kémia, a fiziológia és az orvostudomány, továbbá az irodalom legjobbjait, valamint azt a személyt, aki a békéért tett erőfeszítéseivel érdemli ki a díjat. 1969 óta adnak át közgazdasági kategóriában is díjat, mivel a Svéd Nemzeti Bank alapításának 300. évfordulóján kezdeményezte, hogy a tudományos munkásság elismerése egészüljön ki e területtel is. Ennek hivatalosan Alfred Nobel-emlékdíj a neve.

Idén e tudományterület díjazottja Claudia Goldin amerikai közgazdász, gazdaságtörténész lett. Számomra külön öröm, hogy a pénzügyi válság óta, azaz 2010-től már harmadik alkalommal a munkagazdaságtan egy kiemelkedő szereplője kapta az elismerést. 

2023: Claudia Goldin – nők munkaerőpiaci helyzete

Idén Goldin díjával fókuszba került a nők munkaerőpiaci helyzete, hisz ő a hetvenes évek óta gazdaságtörténészként kutatja e területet.

Egész munkássága alatt genderközpontú megközelítéssel foglalkozott a témával, azaz a férfiak és a nők közti különbségeket vizsgálta. A genderszenzitív megközelítés a nemek közti különbségek megszüntetését vagy minimalizálását tűzi ki célul. Ez nagyon jól hangzik, mindenki egyet is tud vele érteni, de a magyar és az európai gyakorlatból tudjuk, hogy általában ez a megközelítéssel beszűkítjük a gondolkodásunkat, érdemes tágabban közelíteni a problémák felé. Nagyobb gyakorlati eredményeket érhetünk el, ha nemcsak a nemek közti különbségre fókuszálunk, hanem a nőket önállóan, a férfiaktól függetlenül is vizsgáljuk, ugyanúgy, ahogy a fiatalok munkaerőpiaci helyzetét sem a nyugdíj előtt állók ellenében szoktuk elemezni. (A blogon több fókuszú elemzés itt olvasható.) Érdemes emlékezetünkben tartani, hogy hazánkban és számos más közép-európai országban például a két nem foglalkoztatási rátája közti különbség 2010-ben volt a legkisebb, amikor a férfiak is és a nők is a legkevesebben dolgoztak, nagyon sok volt a 20–64 évesek között az inaktív és a munkanélküli. A pénzügyi válság idején a férfiak által betöltött munkakörök nagyobb arányban szűntek meg a térségünkben, a nőknél kisebb volt az elbocsátás mértéke. A nemek közti fizetéskülönbség megszüntetése is egy nagyon szép cél, de ahogy erről számos alkalommal írtam már (pl. itt), addig a gyakorlatban nem lesz megvalósítható, amíg azokban az ágazatokban, ahol többnyire nők dolgoznak (pl. szociális ágazat) alacsonyabbak ágazati szinten a fizetések, mint, mondjuk, az informatikában, ahol az ágazat foglalkoztatottjainak nagy része férfi. Mint köztudott, a vizsgálatok soha nem az azonos munkakörökben dolgozók közti különbségeket nézik, hiszen ehhez nincsenek hozzáférhető adatok, így aztán a média által felkapott szakértői megállapítások nagyon félrevezetők, csak az indulatok felkorbácsolására jók.

Elvitathatatlan tény azonban, hogy Goldin úttörő megállapításokat fogalmazott meg a felsőfokú végzettségű nők tekintetében. Megvizsgálta, hogy Amerikában hogyan változtak az 1900-as évektől napjainkig a női generációk munkával, házassággal és gyermekvállalással kapcsolatos törekvései; mely akadályokkal kellett szembesülniük. Egy évszázaddal ezelőtt még természetes volt, hogy egy diplomával rendelkező nőnek választania kellett a karrier és a család között. Ma már több a felsőfokú végzettségű nő, mint férfi, s a nők többnyire szeretnének a választott hivatásukban is helytállni, ezzel egy időben pedig családban élni és gyermekeket nevelni is. Goldin a legfrissebb munkáiban nyomon követi, hogy a nők generációi hogyan oldották meg a munka és a család összeegyeztetésének problémáit.

2021: David Card – a minimálbér növelése nem szükségképpen vezet foglalkoztatás-csökkenéshez

David Card kanadai közgazdász, az 1990-es években ő alkotta meg azt a módszertant, amellyel meg lehetett vizsgálni, hogy a minimálbér és az oktatáspolitika változásai miként hatnak egy ország munkaerőpiacára.

Módszerével kimutatta, hogy a minimálbér jelentős növelése nem vezet mindenképp a munkahelyek számának csökkenéséhez, illetve az iskolák anyagi támogatása még annál is jobban meghatározza a diákok esélyeit a munkaerőpiacon, mint ahogy addig hitték. Vizsgálta a 2001-es és 2002-es magyar minimálbér-emelések hatásait is, hiszen akkor két év alatt majdnem megduplázódott a minimálbér, s ezzel nem csökkent a foglalkoztatottak létszáma, nem nőtt akkor a magyar munkanélküliség. 

Míg korábban a tankönyveinkből is azt tanultuk, hogy közgazdasági ökölszabály, ha nőnek a bérek, akkor nő a munkanélküliség is. Már ezt a magyar gyakorlat is cáfolta, 2010 után számos alkalommal nőtt jelentősen 20–25%-kal a minimálbér, s kétszámjegyű arányban az átlagkereset is, miközben a munkanélküliség nem nőtt, hanem a foglalkoztatás bővült, csökkent a szegénység, s „megúsztuk” a nyugdíjrendszer 2010-es évek közepére előre jelzett bedőlését.

2010: Peter Diamond, Dale Mortensen és Christopher Pissarides – súrlódásos munkanélküliség

Peter Diamond, Dale Mortensen és Christopher Pissarides elmélete arra ad magyarázatot, hogy a munkapiacon miért vannak munkanélküliek és betöltetlen álláshelyek egyszerre.

Peter A. Diamond amerikai közgazdász több könyvet is publikált növekedés, egyensúly, munkanélküliség, adórendszer, nyugdíjreform témakörben. Több elnöknek is volt tanácsadója a nyolcvanas évektől. A ciprusi születésű Christopher Antoniou Pissarides egyik fő kutatási területe a munkanélküliség problémaköre. Dale Mortensennel közösen írt könyve a munkahelyek létrehozásával, megszűnésével, az ebből fakadó munkanélküliséggel foglalkozik. 

Az úgynevezett keresési modell kidolgozásáért kaptak hárman közösen Nobel-díjat, amely szerint a munkaerőpiac résztvevői a tökéletlen információik alapján hozzák meg a döntéseiket, azaz a munkanélküliek és vállalatok sem képesek áttekinteni a teljes munkapiaci keresletet és kínálatot. Így egy időigényes és költséges keresési folyamatban talál egymásra a megfelelő munkát kínáló, illetve kereső. Ezért vannak egyszerre, ugyanabban az időben munkanélküliek és betöltetlen álláshelyek.

Az egyensúly akkor alakul ki, ha a munkanélküliek, az üres álláshelyek és a betöltött álláshelyek száma időben állandó. Ha ez az összeg növekszik, akkor a munkaerőpiac bővül, ha csökken, akkor pedig zsugorodik. Tehát nem érdemes csak a foglalkoztatottak vagy a munkanélküliek számának időbeli alakulását vizsgálni, hanem jobb, ha a három tényező összegét nézzük.