Noha a hagyományos keresztény vallási és kulturális alapokon nyugvó európai társadalmakat egyre komolyabb próbatételek elé állítják a különböző keresztény- és egyházellenes politikai irányzatok, melyek a szabadság jelszavával a vallási jelképek szentségét és sérthetetlenséget tagadva olykor már nyílt gyalázkodásban és uszításban érhetők tetten, mégis hallgatás övezi azon keresztény közösségek sorsát, ahol a hívek vérét naponta ontják hitük miatt.
A mögöttünk hagyott 2021-es évben naponta átlagosan tizenhat Krisztus-hívő halt mártírhalált szerte a világban, míg napi tizennégy keresztény templomot és szenthelyet ért támadás. Keresztény otthonok és kiskereskedések ezrei válnak évente a tűz martalékává. A nemzetközi szervezetek és jogvédő fórumok zsúfolt napirendjén mégis aligha jut idő korunk legnagyobb emberi jogi válságának megtárgyalására; a keresztények védelme nem képez horizontális szempontot, nincs fellelhető erőfeszítés annak fősodratúvá tételére („mainstreaming”) úgy, ahogyan azt az LMBTQ személyek szabadságjogai és a gender terén teszik az ENSZ és az EU dokumentumainak a szövegezése során. A tudományos szférában, ahol a tényeknek még van súlya, kötelességünk feltárni és bemutatni ezeket az aggasztó folyamatokat, nem utolsó sorban azért is, mert a vallási alapú diszkrimináció és üldöztetés, ahogyan arra a holokauszt példája is emlékeztet, a fejlett nyugati társadalmakban is gyökeret verhetnek. Az európai földrészre irányuló, 2015 óta tömegessé vált illegális migráció számtalan olyan radikális iszlamista személyt juttatott társadalmainkba, akik az őket befogadó őshonos keresztény közösségek ellen fordultak. Elég csak a nyolcvanöt éves Jacques Hamel atyára gondolni, aki 2016. július 26-án szentmisét mutatott be a normandiai Saint-Etienne du Rouvray-ben, amikor célzott iszlamista merénylet áldozata lett.
A legsúlyosabb üldöztetés színhelye a nyugat-afrikai „véres négyszög” – a Burkina Faso, Nigéria, Mali és Niger alkotta régió –, ahol napjainkban a kereszténység történetének legdrámaibb fejezete íródik. A civilizációs összecsapások legfőbb színterének számító szubszaharai Afrika keresztény vidékei, ahogy a nigériai Sokoto katolikus püspöke, Matthew Hassan Kukah fogalmazott, „egy hatalmas temetővé, száraz csontok völgyévé”váltak. A feloldhatatlannak tűnő, sokrétű vallási és törzsi szembenállások, a térségi államok alapvető gyengesége, néhol teljes működésképtelensége, illetve a túlnépesedés, a természeti erőforrások kizsákmányolása és az elmúlt évtizedek fenntarthatatlan, félrekormányzott fejlesztési törekvései mind komoly regionális kihívást jelentenek. Mindezek jelentős kockázatokat teremtenek, hiszen egyrészt elősegítik a szélsőséges iszlamista csoportok fizikai térhódítását és az állami szervek és rendvédelmi erők fokozatos visszaszorulását, másrészt hozzájárulnak a víz- és élelmiszerbiztonság drámai romlásához, az élettércsökkenéshez, és mindezek következtében a migrációs és menekülési kényszer fokozódásához. A kiszolgáltatott és védtelenül maradt, gyakran porig rombolt falvak lakosai tömeges éhínséggel és erőszakos – egyesek szerint a genocídium bűntettét megvalósító – fenyegetésekkel kénytelenek szembenézni. A Száhel-övezet nyugati felében 2015 óta minden egyes évben megduplázódott a militáns iszlamista csoportok által elkövetett támadások száma, melyek által a keresztények aránytalanul súlyosan szenvednek.
Nigéria lakossága néhány évvel ezelőtt még többségében keresztény volt, mára azonban ez az arány a muszlimok javára 47 százalék alá csökkent. 98 millió keresztény lakosával még így is messze a „véres négyszög” legnépesebb keresztény közösséggel rendelkező országa. A keresztények számára legveszélyesebb országokat rangsoroló World Watch List 2022. évi jelentésében Nigéria a világ hetedik legveszélyesebb országaként van számon tartva, noha négy évvel ezelőtt még csupán a 14. helyen állt. A keresztények nigériai üldöztetésének legfőbb mozgatója a muszlimok által dominált szövetségi és helyi szintű államhatalom részéről tetten érhető elnyomás, illetve a kormányzati és rendvédelmi szervek vallási-ideológiai megfontolásból és gazdasági haszonszerzés céljával történő összejátszása az ország egyes területeit irányításuk alatt tartó szélsőséges iszlamista terrorszervezetekkel, valamint a muszlim fuláni népcsoporttal. Az állami vezetőknek, köztük maga Muhammadu Buhari államelnöknek, továbbá az északi államok kormányzóinak és a fegyveres erők vezetőinek rokonszenve az iszlamista törekvések iránt az elmúlt években felerősítette azt a fojtogató állapotot, melyet a saría törvénykezés 1999-es bevezetése teremtett Nigéria tizenkét szövetségi államában. Az iszlamista terrorizmus epicentrumának fokozatos áttevődése a Közel-Keletről szubszaharai Afrikába a Boko Haram és más, globális bekötöttséggel rendelkező regionális terrorszerveztek (pl. az Iszlám Állam Nyugat-Afrikai Tartománya – ISWAP) megerősödését hozták, azonban e szereplők mindvégig megőrizték azon képességüket, hogy a helyi sérelmeket kihasználva hívek ezreit nyerjék meg ügyüknek, többek között a keresztényekkel szemben. A Nigéria csendes mészárlása c. nemzetközi tanulmány szerint az elmúlt húsz évben közel harmincezer keresztény esett a nigériai vallásüldözés áldozatául, de mások ennél sokkal nagyobb számot tartanak valósnak. 2021-ben legkevesebb 4 650 keresztényt öltek meg hitük miatt, ami az egy évvel korábbihoz képest 26 százalékos növekedést jelent. Tavaly a megtámadott és megrongált keresztény templomok és más egyházi épületek száma (470) csaknem háromnegyedével volt több. A megerőszakolt, testileg és lelkileg bántalmazott keresztények száma pedig éves szinten több tízezerre rúg. A helyzet súlyosságát bizonyítja, hogy 2020 decemberében a Nemzetközi Büntetőbíróság fontolóra vette, hogy hivatalos vizsgálatot indítson az ország ellen, miután a tíz évvel korábban megkezdett előzetes vizsgálat megállapította, hogy Nigériában háborús bűncselekményt és emberiesség elleni bűntettet követhettek el.
A térség többi keresztény közössége is jelentős üldöztetésnek van kitéve. A sokáig a vallási toleranciáról ismert Burkina Fasoban a lakosság mintegy negyedét adó keresztények napjainkban különösen veszélyes körülmények közt, a dzsihadista terror árnyékában élnek. A különböző iszlamista fegyveres szervezetek támadásai fokozatosan destabilizálják az országot. Az erőszakos muszlim hittérítés következtében kiújultak az etnikai, törzsi ellentétek is. 2019-ben először ért keresztény templomot erőszakos támadás Burkina Fasoban, amelyet napokig tartó hajtóvadászat követett helyi katolikus hívek ellen az ország több pontján. A terjedő erőszak hatására egyházi iskolák és kórházak zárják be kapuikat és több mint 1.4 millió ember vált belső menekültté, amely további táptalajt nyújt a terrorszervezetek radikalizációs törekvéseihez. Hasonló kihívással néznek szembe Mali és Niger keresztényei, akik bár számszerűleg kisebb közösségeket alkotnak, de a modernkori mártíromságnak éppúgy áldozatai, mint keresztény testvéreik szerte a vidéken.
Nyitókép forrása: Wikipédia / Tonny Mpagi
