Az amerikai evangéliumi mozgalom egy rendkívül szerteágazó, számos irányzatot magában foglaló csoportot jelöl. Az evangéliumi keresztény kifejezés nem kizárólag teológiai fogalom, hanem legalább annyira vallás-szociológiai, történeti, társadalmi és politikai is. Ez abból a felfogásból következik, hogy követői magát az evangéliumot nemcsak az egyéni lélek újjászületésének, hanem a társadalom és a kultúra megújítása isteni eszközének is tekintették. Ennek következtében a mozgalom tagjai a kezdetektől markáns teológiai, társadalmi és politikai nézetekkel rendelkeznek. A Pew Research legutóbbi kutatása szerint az amerikai társadalom közel negyede vallja magát „újjászületett vagy evangéliumi kereszténynek”, ez több mint 80 millió főt jelent.
Történelmi előzmények
A modern evangéliumi keresztények politikai aktivitása kiemelkedő. Látványos fellépésük az 1960–70-es évek társadalmi-kulturális, valamint politikai és jogi változásaira (a szexuális forradalomra, a vietnámi háború és a Watergate-ügy körüli politikai vitákra, illetve polgárjogi fejleményekre) irányuló reakcióként fogható fel. Bár az evangéliumi keresztényeket leginkább az amerikai konzervatív és jobboldali politikai erőkkel szokás társítani, ez csak részben állja meg a helyét. A modern evangéliumi keresztények politikai-ideológiai orientációját alapjaiban meghatározzák a Biblia tanításaiból levezetett erkölcsi elvárásokra helyezett súlypontok: míg jobboldali szárnyuk szűkebb és a mai politikai kontextusban konzervatívnak minősülő értékeket tart figyelmének középpontjában, addig baloldali szárnyuk alapvetően a progresszív témáknak minősülő problémákkal foglalkozik.
1976-ban a demokrata és nyíltan evangéliumi Jimmy Carter elnökké választása evangéliumi robbanást indított el a politikai életben. Carter elnöksége azonban – amelyet energiaválságok, gazdasági recesszió és az iszlám forradalom bekövetkezte Iránban fémjelzett – nem elégítette ki sem a reformista, sem a konzervatív evangéliumiakat. A Carter-adminisztráció alkalmazkodása a progresszív társadalmi reformokhoz – köztük például a feminizmushoz és a homoszexuális jogokhoz – szélesebb körben elterjedt társadalmi félelmekhez vezetett a megszokott nemi, társadalmi, faji és vallási identitások látszólagos felbomlásával kapcsolatban. Cartert a következő választásokon legyőzték, köszönhetően részben annak, hogy Ronald Reagan ügyesen manipulált az evangéliumi megosztottsággal, s a „meggyőződés jelöltje” lett. Az 1970-es években jött létre a New Christian Right (Új Keresztény Jobboldal), amely keresztény személyiségek és szervezetek laza koalícióját jelentette, politikailag konzervatív célkitűzésekkel. A politikailag konzervatív evangéliumiak Carter ellen fordultak 1980-ban, amikor a New Christian Right választói erővé lépett elő. Ugyancsak Reagant támogatta Jerry Falwell és a Moral Majority mozgalom. Bár korábban elutasította a politikai szerepvállalást, Falwell az 1970-es évek folyamán egyre hangosabbá vált politikailag konzervatív álláspontok mellett olyan kérdésekben, mint az abortusz és az állampolgári jogok, miközben támogatta a Biblia olvasását és az imát az állami iskolákban. Sőt, küzdött magának az állami iskolai rendszernek a felszámolásáért is. 1979-ben konzervatív politikai szervezetet hozott létre Moral Majority (Morális Többség) néven, amely oktatási tevékenységet és törvényhozói lobbit foglalt magában. A Moral Majority-nek nagy szerepe volt Reagan 1980-as és 1984-es választási győzelmében. Falwell az 1980-as években végig az amerikai politika színterén maradt: a pornográfia és a homoszexualitás ellen foglalt állást, feltétel nélküli támogatást nyújtott Izrael államnak. Ezen kívül az ateista kommunistákkal szembeni hidegháború megnyerése érdekében ellenezte a hadászati fegyverek korlátozásáról szóló egyezmények ratifikálását és támogatta a nicaraguai kontrákat a sandinistákkal szemben.
Falwell 1989-ben feloszlatta a Moral Majority-t, mivel már nem találta meg azokat a hívószavakat, amelyek akár a legelkötelezettebb hívei, akár az amerikai közvélemény szélesebb köre számára elfogadhatók lettek volna. 1989-ben lépett azonban színre a Pat Robertson által gründolt Christian Coalition (Keresztény Koalíció). A keresztény jobboldal George H. W. Bush megválasztását csak részben tudta támogatni, jóllehet a Keresztény Koalíció az 1990-es években fontos szerepet játszott a republikánusok kongresszusi eredményeinek biztosításában, illetve a Bill Clinton elleni kampányokban. A szervezet annyira hatékonynak bizonyult az alulról építkező politikában, hogy minden republikánus, aki az elnöki posztra pályázott, kénytelen volt Robertsonnak és szervezetének udvarolnia. Pat Robertson 1988-as amerikai elnökválasztási kampányának kudarca viszont azt is mutatta, hogy a médiavagyon nem váltható automatikusan politikai befolyásra.
Az evangéliumiak többsége az ezredforduló után is alapvetően a konzervatív republikánus jelölteket támogatta az elnökválasztások során. Így George W. Bush az evangéliumi szavazók 75 százalékos, míg Donald J. Trump 81 százalékos támogatását élvezte. Bush és Trump kormányának számos tagja újjászületett keresztényként határozta meg önmagát – ahogyan Bush elnök maga is. Ez visszatükröződött mindkét adminisztráció bel- és külpolitikájában egyaránt. Az elmúlt években maga az evangéliumi fogalom egyes választók esetében már nem is hitbeli, életmódbeli, hanem inkább politikai meggyőződést takar, ezzel homályosítva el a szó eredeti jelentését.
Jelenlegi helyzet a 2024-es választások tükrében
A felmérések szerint azonban az evangéliumiak politikai aktivitása az elmúlt években visszaesett. Az Arizonai Keresztény Egyetem Kulturális Kutatóközpontjának 2024. október 7-én közzétett, országos reprezentatív mintán végzett felmérése szerint a magát „hívő ember”-ként meghatározó polgárok közül várhatóan 104 millióan (azaz 49 %-uk) nem fognak szavazni a közelgő választáson. A „hívő ember” kategóriába azok tartoznak, akik önmagukat „vallásos hittel rendelkező személynek” nevezték vagy akik valamilyen elismert valláshoz (például kereszténység, judaizmus, mormonizmus, iszlám stb.) kötődnek. A fenti 104 millió fő közül 41 millió keresztény, akik közül 32 millióan rendszeresen járnak gyülekezetbe. A leggyakoribb ok, amelyet a szavazni nem kívánók kétharmada (68%) említett, a politika és a választások iránti érdektelenség volt. További gyakori okok között szerepelt, hogy nem szimpatikusak számukra a jelöltek (57%), úgy érzik, hogy egyik jelölt sem tükrözi nézeteiket (55%), és úgy vélik, hogy szavazatuk nem fog változást hozni (52%). A nem szavazók fele azt mondta, hogy azért nem fog szavazni, mert a választás túlságosan ellentmondásos, vitatható lett a számára (50%). A szavazni nem kívánók csaknem felét (48%) az a meggyőződés tartja vissza, hogy a választás eredménye manipulált lesz vagy az, hogy nem tudnak eleget a jelöltekről ahhoz, hogy válasszanak (48%).
A szavazni nem kívánók közül minden hatodik mondta azt, hogy valószínűleg elmenne szavazni, ha egyháza a keresztények bibliai kötelességeként tanítana a szavazásról. A valószínűsíthetően nem szavazók közül minden hetedik jelezte, hogy valószínűleg szavazna, ha családja vagy barátai meggyőznék a szavazás fontosságáról; ha a választás olyan szoros lenne, hogy úgy gondolnák, szavazatuk valóban számítana; vagy ha elfogulatlan, objektív tájékoztatást kapnának arról, hogy az egyes jelöltek mit támogatnak és mit elleneznek.
A felmérés az egyes egyházak által az elmúlt két évben végzett politikai vagy választásokkal kapcsolatos tevékenységet is vizsgálta. A rendszeresen gyülekezetbe járó keresztények közül tízből hatan (61%) állították, hogy egyházuk adott ilyen oktatást: leginkább a vallásszabadság (67%) és a szegénység (63%) témájával foglalkoztak. Nagyjából a fele emlékezett arra, hogy kapott tanítást az abortuszról (49%). Valamivel kevesebben jelezték, hogy kaptak tanítást a bűnözéssel és a közrenddel kapcsolatos kérdésekben (45%). Tízből körülbelül négy gyülekezeti tag emlékezett az azonos neműek házasságával kapcsolatos tanításra (42%). Csak egyharmaduk említette a kormány szerepével és hatalmával (34%) vagy az izraeli–palesztin konfliktussal (33%) kapcsolatos tanítást. Négyből egy-egy gyülekezeti tag találkozott a transzneműséggel (27%), valamint a bevándorlással és a határbiztonsággal (25%) kapcsolatos tanítással. Legkevésbé a mesterséges intelligencia (18%) volt a tanított téma. A keresztény egyházaknak alig több mint fele (56%) tette meg a legegyszerűbb, választásokkal kapcsolatos intézkedést, azaz buzdította arra híveit, hogy novemberben szavazzanak.
A rendszeres gyülekezetbejárók jelentős része jelezte, hogy érdeklődik az iránt, hogy bibliai tanítást kapjon egyházától különböző társadalmi és politikai kérdésekről. A legnagyobb érdeklődésre számot tartó, a válaszadók gyülekezeteiben nem tárgyalt témák a bevándorlás és a határbiztonság (31%), a mesterséges intelligencia (29%), az izraeli–palesztin konfliktus (28%), a kormányzat szerepe és hatalma (28%), valamint a bűnözéssel és közrenddel kapcsolatos kérdések (25%) voltak. Összességében az egyes gyülekezeteknek a szavazással kapcsolatos tevékenységei (azaz az egyház részt vesz a választói regisztrációban, tájékoztatást nyújt az egyes témákról és jelöltekről, szavazásra buzdítja a híveket, és az aktuális kérdésekkel kapcsolatos bibliai nézeteket tanít, ugyanakkor kerüli az egyes jelöltek támogatását) megítélése a válaszadók fele (51%) szerint pozitív: az egyház bibliai felelősségének tesz eleget ezzel. Egyharmaduk (33%) úgy nyilatkozott, hogy az egyház ezzel olyan tevékenységeket végez, amelyek nem tartoznak a bibliai felelősség körébe, és minden hatodik hívő (16%) nem volt biztos benne a fentiek megítélésében.
A felmérést vezető Dr. George Barna, az Arizonai Keresztény Egyetem professzora szerint a fenti adatok is mutatják, az egyházak és a lelkészek milyen hatással tudnak lenni a választások kimenetelére: „Ez a kutatás aláhúzza azt a tényt, hogy ha az embereket egyszerűen arra bátorítanák, hogy a bibliai felelősségüknek eleget téve szavazzanak, akkor nem csak azt látnák, hogy a közösséget segítve teszik a dolgukat, hanem becslések szerint ötmillió rendszeres templomlátogató valószínűleg elmenne szavazni ennek az egyszerű buzdításnak az eredményeképpen. Ez már önmagában megváltoztathatná a választások kimenetelét azzal, hogy egyszerűen csak teszik a dolgukat és ráveszik a gyülekezeti tagokat, hogy teljesítsék egyik legfontosabb állampolgári kötelességüket.” A legutóbbi elnökválasztás példáján keresztül Barna némi összefüggést jelzett az egyházak választási folyamatba való bekapcsolódásának fontosságáról: a 2020-as, forró hangulatú választáson Trump és Biden között mindössze 7 millió szavazat volt a különbség. Kilenc csatatérállamban ugyanekkor a győzelmi különbség együttesen 587 000 szavazatot tett ki, ami együttesen az elektori kollégium szavazatainak körülbelül egyötödét jelentette: 104-et az 538 elektori szavazatból. A győzelemhez mindössze 270 elektori szavazatra van szükség, mégis egy-egy ilyen államban átlagosan mindössze 60 000 szavazatnyi különbség határozta meg a győztesnek a győzelemhez szükséges összes elektori szavazat közel 40 százalékát.
Az amerikai evangéliumi keresztények tehát a november 5-i választáson döntő tényezők lehetnek – akár elmennek szavazni, akár nem. Ez jelzi továbbra is változatlan súlyukat az amerikai társadalomban. Ugyanakkor a felmérés fontos jelzés: keresztények milliói vágynak arra, hogy helyi gyülekezeteik edukálják őket bibliai értékalapon a szavazás fontosságáról és a politikával, a közélettel kapcsolatos kérdésekről.
Nyitókép: a Star Channel egyik beszámolójának képernyőfelvétele
