A szépolvasó-szépkiejtési versenyek margójára
A pedagógusjelölt hallgatók Kazinczy-versenye (Szép magyar beszéd verseny) értő-értető szövegtolmácsolásai és a kisiskolások számára szervezett Szépolvasó verseny felolvasásai újra meg újra felhívják a figyelmet a helyes beszéd és a szépolvasás jelentőségére és értékére. A magyar nyelv ápolásának e jeles színterei mindenkor az igényes, kulturált és kifejező beszédre és olvasásra ösztönzik a résztvevőket és közvetve természetesen a hallgatóságukat. A jelen blogbejegyzés ezért az olvasás – hangos olvasás – szépolvasás – szépkiejtés kapcsolódási pontjait érinti.
Az olvasni tanuló kisgyermek kezdetben hangosan olvas, mint ahogyan az emberiség történetében is az olvasás kezdetben hangos olvasást jelentett. Nemcsak azért, mert a szóbeliség elsődleges a nyelvhasználatban, hanem, mert a hangos olvasásnak közösségteremtő ereje van: a felolvasás jelen van a családi kommunikációban az esti mese olvasásakor, és fontos helye van a tanári kommunikációban is. A tanító vagy magyartanár nem csupán didaktikai célból olvas fel, hanem mert tudja, hogy mennyire fontos az érzések és gondolatok „közös”-sége, az „együtt” megtapasztalása. A még olvasni nem tudó kisgyermeknek felolvas a szülő vagy a tanító, sőt a már olvasó tanítvány is igényli, hogy felolvassanak neki, mert a közös történethallgatásnak varázsa van, a hangos olvasás közösségi élményt teremt.
Az olvasástanulás, majd az olvasástechnika fejlesztése, a hangos olvasás szorosan összekapcsolódik a beszédfejlesztéssel. A tiszta beszéd, a szép kiejtés a személyiségünk egyik tükröződése, általános kulturáltságunk, magatartásformánk szerves része, az önkifejezés (egyik) legközvetlenebb lehetősége – éppen ezért (is) anyanyelvi nevelésünk kiemelt területe a beszédkultúra fejlesztése, esetenként javítása. A helyes beszédre nevelésnek már a családban el kell kezdődnie, majd ebbe a folyamatba csatlakoznak be a nevelési-oktatási intézmények. Ezt a gondolatmenetet folytatva könnyen belátható: alapvető fontosságú a pedagógusjelöltek beszédét fejleszteni, hiszen számukra a hang eszköz, a hangzó beszéd – beleértve a felolvasást is – munkaeszköz. A szépen olvasó és szépen beszélő gyermekek nevelésének feltétele a szépen olvasó-beszélő pedagógus, a magas színvonalú tanítói beszédminta. A szövegek hangos megjelenítése a pedagógusok és a pedagógusjelöltek részéről komplex felkészülést és rendszeres beszédgyakorlatokat igényel; a tanítói bemutató olvasás fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni.
Melyek is azok a területek, melyek kiemelt figyelmet kapnak mind a tanári felkészítés során, mind a gyermekek beszédtevékenységének fejlesztése során? [A beszédhallás fejlesztése ugyanilyen fontos, ezért arra egy másik blogbejegyzésünkben térünk majd ki.]
Itt jegyezzük meg, hogy a beszédművelés feladatait nem öncélúan gyakoroljuk, hanem ezek szoros kapcsolatban vannak az anyanyelvi nevelés minden területével: az olvasás- és írástanítás lépéseivel, a hangos olvasás, a helyesírás és a szóbeli szövegalkotás tanításával. Minthogy a beszédprodukció összetett folyamat (összetevői: a légzés, a hangadás, a kiejtés és a kifejezés), sokféle és változatos, játékos beszédtechnikai gyakorlatokat végzünk. Légzőgyakorlatokat, hangadó gyakorlatokat, kiejtésgyakorlatokat, majd a beszédünk érthetőségét meghatározó és esztétikáját gazdagító kifejezőgyakorlatokat – ez utóbbiak, összefoglaló nevükön szövegfonetikai eszközök, a szöveg értelmezésében is nagy segítségünkre vannak. Tanítványaink megtapasztalhatják, hogy szóbeli kommunikációnk sikerességét, a hallgatóságunkra tett hatás mértékét mennyire befolyásolja ezen eszközök megfelelő alkalmazása: a hangsúly, a hanglejtés, a szünet, a beszédtempó, a hangszín és a hangerő jelentésmódosító és érzelemkifejező funkciója. Könnyen belátható, mekkora jelentőséggel bír, hogy akár a hétköznapi vagy tantermi kommunikációban a résztvevő felek, akár irodalmi szövegek, mesék, történetek olvasásakor-hallgatásakor a szövegértelmezők-befogadók felismerjék és tudatosítsák például a semleges kijelentés, az érdeklődő kérdés, a csodálkozó kérdés, a türelmetlen kérdés, a gyanakvó kérdés, az ingerültség, a szomorúság, a lemondó szomorúság, a félelem, a szörnyülködés, a tűnődés, a vigasztalás, az örömteli felkiáltás, a kárörvendés, a dicsekvés, a meglepődés, a jóindulat, az együttérzés, a segítőkészség, a biztatás, a tisztelet, a csodálat, a kedvesség hangzásformáját, majd beépítsék saját kommunikációs eszköztárukba, beszédkultúrájukba. A beszédtechnikai gyakorlatok és a szöveginterpretációk során megtapasztalják azt is, hogy a nyelv mennyire gazdag: ugyanannak a gondolatnak vagy érzelemnek a kifejezésére többféle eszközt fel tudunk használni – dinamikával, tempóváltásokkal, magassági váltásokkal, időtartammal stb., sőt a csönddel, szünettartással is!
A hallott beszéd és az olvasott szöveg ezek révén telik meg élettel, így nyer értelmet az egymással folytatott kommunikáció, az együtt gondolkodás, az „együtt” érzés, az érzelmek közössége. A szépolvasás és a helyes beszéd tehát tágabb értelemben személyiségnevelő is.
Visszatérve a kiinduló, gondolatébresztésül szolgáló anyanyelvi versenyekhez: az értő-értető megszólaltatás, a szöveginterpretálás, a közléstartalom hiteles tolmácsolása összetett feladat, melynek csak egy része az adekvát akusztikai forma megtalálása. Azaz még az ilyen, alapvetően reproduktív megszólalási formánál, mint amilyen a felolvasás, is szerepet kapnak a beszéd nonverbális elemei: a gesztusok, a mimika, a testtartás, a tekintet – ahogy az olvasó kapcsolatot teremt a hallgatóságával. Ezek is segítik beszédmagatartásunknak, árnyalt kommunikációnknak a hatásosságát, eredményességét.
Nyitókép forrása: pickpic.com
