John Nicolas Gray filozófus munkássága igen széles területet ölel fel, John Stuart Mill életművének kutatásától az önálló politikai művekig haladt. Gray, a London School of Economics and Political Science professzor emeritusa, rendszeresen publikál a The Guardian, The Times Literary Supplement folyóiratokban, a New Statesman folyóirat kritika rovatának vezetője. Gray számos polemikus, sok vitát kiváltó könyvet írt, amelyek fő témája a felvilágosodásból levezetett liberalizmus és globalizáció kritikája, a valláskritika és az utópiák bírálata. Leginkább vitatott szemléletű könyve a Straw Dogs (2003); legutóbbi munkája a Seven Types of Atheism (2018).
John Gray szerint a Covid-19 világjárvány nem egyszerűen egy egészségügyi válság, ennél komolyabb következményei lesznek az emberiségre: a járvány véget vet a globalizációs hullám tetőzésének. Írásának kiindulópontja, hogy a politikai és gazdasági színtéren egyaránt történelmi fordulatról van szó, nem csupán átmeneti életmódváltásról.
Ennek már most tapasztalható vagy a későbbiekben várható jelenségei a következők:
- a gazdaság kevésbé lesz világszinten összekötve, az emberek és a javak szüntelen mobilitása lecsökken;
- felosztottabb, részekre tagolt világban kell majd élnünk;
- helyhez kötöttebb, de egyben virtuális tevékenységekben aktív életre kell készülnünk;
- olyan életet kell kialakítanunk, amely nem függ a világpiac törvényeitől;
- a megerősített határok újra a táj részévé válnak;
- a kormányzatok célja nem lehet a rövid távú gazdasági növekedés;
- egyfajta de-globalizáció következik, amelyet a nemzetállam cselekvésének előtérbe kerülése kísér.
Megállnak-e a lábukon a kormányzatok – teszi fel Gray a kérdést –, ha a vírus megfékezése és a gazdasági működés fenntartása között kell választaniuk? Véleménye szerint, bár az önellátó lokális közösségekhez már nem lehet visszatérni, a vírus a liberális kapitalizmus ellenfele. Egyes kormányzatok megbukhatnak, mások megerősödhetnek. A termelési elvek is átalakulhatnak: Gray arra is figyelmeztet, hogy ilyen helyzetben nem tartható, ha orvosi eszközöket túlnyomórészt egyetlen ország (legyen az Kína vagy másik ország) gyárt, és az az elképzelés, hogy a fejlett országokban a mezőgazdasági termelést félre lehet tenni a harmadik szektor további erősítése érdekében, immár teljes abszurditásnak tűnik.
Gray szerint egy olyan modell jöhetne el, amelyet John Stuart Mill stacionárius állapotnak (közérthetőbb fordításban nyugalmi állapotnak) hív (lásd A politikai gazdaságtan elvei, IV, 6): bár a technikai újításokra szükség lesz és a verseny is megmarad, nem lesz cél a túltermelés és a túlzó fogyasztás. Azonban ez csak vágyálom: Gray arra mutat rá, hogy a világot nem lehet globálisan kormányozni, és ezért nincs globális megoldás sem. Tehát nem szabad bízni abban, hogy a járvány átfogóan a már jó ideje áhított fenntartható fejlődés kialakításához vezet. Mill mellett Hobbes megidézése visszatérő elem a cikkben: Gray szerint az állam, ha nem védi meg lakosságát, megbukik a hobbes-i próbán. Gray nem használja a háborús hasonlatot, hiszen a háború mobilizálja a lakosságot, a mostani krízis azonban a lakosság nagy részét demobilizálja. A globális helyzetelemzés után egyes államok és térségek (Kína, Közel-Kelet, Oroszország, USA) sorsáról ad prognózist.
Azzal kapcsolatban, hogy ma már előre láthatók vagy irányíthatók-e a járványok, William H. McNeill Plagues and Peoples (1976) című munkáját idézi fel: a történész konklúziója, hogy a járványok előre meg nem jósolható jelenségek, és hiba volna azt gondolni, hogy a 21. század legyűrte volna ezt a törvényszerűséget. A járványokat az elmúlt évtizedekben gyakran időszakos funkciózavarnak tekintették, de a Covid-19 erre rácáfol: az ember által teremtett ökoszisztéma nem különült el a bioszférától.
Gray számára azonban a helyzet nem apokaliptikus, legalábbis nem valósan: az élet valamilyen formában tovább fog menni. Az egyéni szenvedés tapasztalata nem jelenti azt, hogy mások és magunk számára nem lesz folytatás. Nem új gondolat, hogy az élettér a virtuális térbe helyeződik át és talán ott is marad. Gray szerint a járvány lecsengése után is csak óvatosan bújhatunk elő az odúból, az államnak pedig kontrollt kell gyakorolnia, ám az emberek ezt elfogadhatják a védelem jegyében. Gray szerint a járvány után a posztliberális kormányzás korszakába lépünk. Téves lenne azonban azt gondolnunk, hogy a vírusból ered minden gondunk: a vírus a gyenge pontokra tapintott rá, ezért okoz ennyi problémát.
A cikk markáns vonulata a progresszív gondolkodók elleni kritika és a liberalizmus-kritika. Gray szerint a vírus üzenete nem csupán az, hogy a progresszió megállhat, hanem az, hogy aláásta saját magát: a deglobalizációt a globalizáció hívta életre. A nemzetállam képes cselekedni, Gray szerint azonban az emberiség nevében egyetemesen cselekedni túl megfoghatatlan ahhoz, hogy hatékony legyen, az altruizmus pedig túl értékes és ritka ahhoz, hogy ne kivételes gyakorlat maradjon. A hobbes-i állam Gray értelmezésében erős, de egyben védelmező, ezért marad életképes. Az individuális szabadság persze értéknek tekinthető, de nem a biztonság és az összetartozás ellenében. A cikkben szintén erős az EU-szkeptikus álláspont. Gray szerint az EU nem tud védelmet nyújtani, ezért végül olyanná válhat, mint a Német-Római Birodalom: egy még létező fantom lesz, a hatalmat azonban már máshol gyakorolják.
A cikk távolról sem bíztató vagy bizakodó olvasmány. Polemikus megnyilvánulásai könnyen azt a benyomást kelthetik bennünk, hogy az otthonmaradás során is parázs viták folynak, ezt jelzi számunkra a szarkasztikus nyelvhasználat, de ezt mutatják bizonyos cinikus megállapítások is. A cikk olvasója szintén felfigyelhet a szociális érzékenység egyfajta hiányára: a virtuális életet segítő technikai innovációk nem mindenki számára lesznek elérhetők, ez azonban Gray-t látszólag hidegen hagyja. Szintén elgondolkodtató a hobbes-i elv kizárólagos alkalmazása, hiszen a korlátozásokat Gray ellenében kontraktualista nézőpontból is lehetne értelmezni: a társadalom konszenzusa az új szabályok betartása mindaddig, ameddig azok a társadalomra nézve szükségesek és elfogadhatók.
Természetesen nem tudjuk, hogy Gray jóslatai mennyiben igazolódnak majd. Nincs egyedül azzal, hogy gyökeres változásokat, átalakulásokat vetít előre a járvány lecsengését követő időkre. Előrejelzésében a posztepidemikus korról azonban nem a határok megerősítése az aggasztó vagy a világkereskedelem léptékváltása. Ennél pesszimistább hangulatú a járvány utáni időkre vetített társas és érzelmi üresség. Természetesen nem mondhatjuk, hogy Gray-nek nincs sok kérdésben igaza. De egészséges optimizmussal azt sem remélhetjük, hogy jóslatai mind be fognak teljesülni.
