Nemrég ért véget a COP29 klímacsúcs Bakuban, ami általánosságban foglalkozott a klímaváltozás okozta kihívásokkal és az azokra adott válaszokkal. Emellett vannak olyan nemzetközi találkozók is, amelyek a klímaváltozás egy-egy specifikus részével foglalkoznak; erre példa a másfél hete zajló COP16, ami az elsivatagosodás témakörére épül.
AZ ENSZ részes felek konferenciái (Conference of the Parties – COP) közül általában az évente megrendezett, az éghajlatváltozással foglalkozó (United Nations Framework Convention on Climate Change – UNFCCC) esemény kap nagyobb publicitást; így volt ez a novemberben, Bakuban zajló COP29 esetében is. A részterületeket érintő találkozókról már sokkal kevesebb szó esik, pedig ezeken az eseményeken is kardinális kérdésekről döntenek a résztvevők. Így történik ez a december 2–13. között Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban zajló, az elsivatagosodás elleni küzdelemről szóló ENSZ-egyezmény részes feleinek (United Nations Convention to Combat Desertification – UNCCD COP16) konferenciáján is.
A konferenciát a globális aszályvédelmi rendszerről szóló tárgyalások dominálják, mind a megvalósítást, mind a finanszírozást illetően. Mindezekre azért van szükség, mert a Magyarországon is jelentős klímahatás, vagyis az aszály – amelyet az éghajlatváltozás és a nem fenntartható mezőgazdaság csak erősít – gyakorisága és intenzitása az ezredforduló óta közel 30 százalékkal nőtt, ami veszélyezteti a mezőgazdaságot, a vízbiztonságot és 1,8 milliárd ember megélhetését.
Ahogy a COP29-en is a klímafinanszírozás került a tárgyalások középpontjába, Rijádban is hasonló bejelentések és megállapodások születtek. A Szaúdi Királyság a Rijádi Globális Aszály Ellenálló Képesség Partnerség (Riyadh Global Drought Resilience Partnership) életre hívásával, annak keretében 150 millió dollárral, az Iszlám Fejlesztési Bank és az OPEC Nemzetközi Fejlesztési Alapja 1–1 milliárd dollárral, az Arab Koordinációs Csoport pedig 10 milliárd dollárral járul hozzá a talajromlás, az elsivatagosodás és az aszály elleni küzdelemhez – az eddigi reaktív működés felszámolása helyett a proaktivitást támogatva. A világ 80 legsebezhetőbb ország számára ebből a forrásból biztosítanak majd támogatásokat, hiteleket, biztosításokat, hogy csökkentsék az aszállyal szembeni kitettségüket.
A konferencia során egy jelentést is közzétettek, amelyet az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontjával készítettek. A dokumentum számos olyan kulcsüzenetet fogalmaz meg, amelyek eddig is nyilvánvalók voltak, ugyanakkor még mindig nem kapnak elegendő figyelmet. Megállapítják többek között, hogy „Az aszályok a természetes éghajlati változékonyság, az antropogén – vagyis emberi tevékenység okozta – éghajlatváltozás, valamint a víz- és földkészletekkel való rossz emberi gazdálkodás kombinációjából erednek”, és „a klímamodellek szerint a jövőben gyakoribb és súlyosabb formában fognak jelentkezni”. Amellett, hogy a környezetre negatív hatást gyakorolnak, számos társadalmi és gazdasági következményük van, ezért több ágazatot átfogó szakpolitikai tevékenységre van szükség.
Az UNCCD célkitűzései alapján a 2025–2030 közötti időszakra szükséges éves beruházásokat 355 milliárd dollárra becsülik. Az ugyanerre az időszakra tervezett beruházások azonban csak évi 77 milliárd dollárt tesznek ki, így további 278 milliárd dollárt kellene mozgósítani. A jelentés emellett azt is részletezte, hogy a magánszektorból nem érkeznek beruházások a földterületek helyreállítására és az ellenállóképesség növelésére, ugyanakkor – többek között – az élelmiszeriparban érintett vállalatoknak még az országoknál is nagyobb érdeke rejlik a termőföldek megfelelő minőségű rendelkezésre állásásában, hiszen jelentős profittól eshetnek el. Így ahogy az éghajlatváltozással általánosságban foglalkozó COP29-en elfogadott tőkeallokálás esetében is, itt is azon kell lennie a hangsúlynak, hogy évente minél több forrást vonjanak be nemcsak az országok részéről, hanem a privát szféra nagymértékű mozgósításával is.
Kép: UNCCD COP16
