Az európaiak egyre tudatosabbak a környezeti ügyekben – ez igaz a biológiai sokféleség kérdéskörére is. Ugyanakkor a 2018-as adatfelvételhez képest kevesebben tartják számon a klímaváltozást mint a legnagyobb fenyegetést a területen.
A biológiai sokféleség vagy biodiverzitás nem más, mint Föld összes élőlénye, azok ökológiai kapcsolatai és mindazon környezetek, ahol ezek az élőlények élnek. Ezek együtt teszik lehetővé, hogy egyáltalán éljünk: ezek a rendszerek adják az élelmünket, a nyersanyagainkat, és ezek tartják kordában az éghajlatot is. Amikor tehát a természet állapotáról beszélünk, valójában a saját egészségünkről, biztonságunkról és gazdaságunkról beszélünk.
A baj az, hogy ez a háttér ma minden eddiginél nagyobb nyomás alatt áll. Az intenzív földhasználat, az urbanizáció, a túlhalászat, a szennyezés, az inváziós fajok és az éghajlatváltozás együtt morzsolja fel a természet által nyújtott ingyenes, ún. ökoszisztéma szolgáltatásokat. Éppen ezért fontos tudni, hogyan látja mindezt a társadalom. Egy szabály vagy program ugyanis csak akkor működik, ha az emberek értik, elfogadják és magukénak érzik. Az Európai Bizottság ezt az attitűd-változást méri rendszeresen, 2026 tavaszán immár több mint 26 ezer európai megkérdezésével, a korábbi, 2015-ös és 2018-as adatokhoz hasonlítva — így nemcsak egy pillanatkép, hanem a változás is megállapítható.
A 2026-os felmérésről az első, és talán legbiztatóbb fejlemény, hogy maga a biodiverzitás fogalma kezd beépülni a köztudatba. Ma az európaiak 55%-a nemcsak hallotta a biodiverzitás szót, hanem tudja is, mit jelent – ez 2018 óta tizennégy százalékpontos növekedést jelent. Ha azokat is hozzávesszük, akik legalább hallották a kifejezést, az arány már 83%-ra ugrik. A tudás nem egyenletesen oszlik el: a fiatal felnőttek (25–39 évesek 62%-a), a hosszabb ideig tanulók és a vezető beosztásúak (74%) sokkal tájékozottabbak, mint az idősebbek vagy az alacsonyabb iskolázottságúak.
Habár az EU természetvédelmének zászlóshajója, vagyis a Natura 2000 hálózat (amely az Európai Unió szárazföldi 18, tengeri területének 9%-át fedi le) ismertsége is nőtt 2018 óta, még mindig alacsony a mértéke: az európaiak 58%-a sosem hallott róla. Ha viszont kizárólag a magyarországi adatfelvételt nézzük, meglepő adat mutatkozik meg, ugyanis a hálózat ismertsége kiugróan magas, mintegy 60%.
Félelmek a biodiverzitás hanyatlása kapcsán
Amikor arról kérdezték a válaszadókat, mi fenyegeti leginkább a biológiai sokféleséget, egységes vélemény rajzolódott ki. A lista élén a levegő, a talaj és a víz szennyezése (94%) áll, szorosan mögötte a környezeti katasztrófák, például az olajszennyezések és ipari balesetek (92%), majd a természeti területek beépítése és más célú átalakítása (90%). Az infrastruktúra-projektek okozta terület-feldarabolódás vagy elaprózódás (89%), az éghajlatváltozás (87%), az intenzív mezőgazdálkodás és túlhalászat (85%), végül az idegenhonos fajok betelepítése (77%) zárja a sort. Magyarország tekintetében megállapítható, hogy a természet veszélyeztetésére érzékenyebben reagál, hiszen minden fenyegetés esetében az uniós átlag fölötti eredmény született.
Egy változás azonban árulkodó. Az éghajlatváltozást „nagyon” fenyegetőnek tartók aránya tíz százalékponttal csökkent (58%-ról 48%-ra), miközben az „eléggé” tábor nőtt. A klímaváltozás tehát nem tűnt el a térképről, de az erős félelem mérsékeltebb aggodalommá alakult. A kérdés már csak az, hogy mi volt előbb? A társadalom attitűdjének változása hozta azt, hogy az elmúlt 1–2 évben a politikai cselekvés a területen visszafogottságot mutat, vagy pedig fordítva? Mindazonáltal sem a politikai, sem a társadalmi vélemény és ezáltal a cselekvés enyhülése nem előre vezető, hiszen az éghajlatváltozás mértéke és ennek különböző hatásai csak fokozódnak.
Megoldások
Abban a kérdésben, hogy „Miért fontos a biológiai sokféleség eltűnésének megállítása?”, az európaiak meglehetősen egyetértenek. Mind az öt, az adatfelvevő által kínált indokot 93–96%-uk támogatja, és a legerősebb nem is gazdasági, hanem erkölcsi vetületű: felelősséggel tartozunk a természetért (96%). Csaknem ugyanilyen súllyal szerepel, hogy az egészségünk és a jóllétünk a természeten alapszik (95%), hogy a természet a hosszú távú gazdaság alapja és az éghajlatvédelem kulcsa (egyaránt 94%), valamint, hogy e nélkül az élelmiszer- vagy gyógyszerelőállítás sem megvalósítható. Külön kiemelhető Dánia, ahol a természet iránti felelősséggel a megkérdezettek 100%-a egyetért. A magyar attitűd nagyjából az európai mintát követi le.
A „hogyan” kérdésében viszont már árnyaltabb a kép. Uniós szinten messze a leggyakoribb elvárás a természet helyreállítása, vagyis a már okozott károk orvoslása (51%) – ez 20 tagállam esetében az első helyen szerepel. Mögötte a biodiverzitás beépítése az új beruházások tervezésébe (40%), a meglévő szabályok jobb betartatása (39%) és a polgárok tájékoztatása (39%) áll. Helyi szinten viszont a finanszírozás és a kiszámíthatóság számít: a leggyakoribb igény az érintettek – gazdálkodók, halászok, közösségek – pénzügyi támogatása (45%) és a vállalkozásokra vonatkozó világos, érthető szabályok megteremtése (44%). Az emberek tehát nemcsak célokat várnak, hanem működő feltételeket: forrást, kiszámíthatóságot, bevonást és igazságos tehermegosztást.
Arra a kérdésre, hogy „Mi legyen, ha egy beruházás kárt okozna egy védett természeti területen?”, a válaszok egyértelmű irányba mutatnak: az európaiak fele (49%) szerint az ilyen fejlesztést egyszerűen meg kell tiltani, mert ezek a legértékesebb természeti területeink. További 40% csak szigorú feltétellel – kiemelt közérdek és teljes kárhelyreállítás esetén – engedné meg, és mindössze 9% adna feltétel nélkül elsőbbséget a gazdasági fejlődésnek. A természet tehát a többség fejében nem alku tárgya.
Magyarországon a legmagasabb a teljes tiltás támogatottsága (53%), és ez nőtt a leglátványosabban 2018 óta; a magyarok tehát a védett területeket megkérdőjelezhetetlen értéknek tekintik. Kiemelendő továbbá, hogy a magyar társadalom nemcsak fajvédelemként tekint a természetvédelemre: a védett területek helyi gazdaságfejlesztő szerepét (a „nagyon fontos” válasz itt 60%, szemben az uniós 42%-kal) és éghajlatvédelmi funkcióját (59% szemben az 51%-kal) az átlagnál jóval erősebben ismerik el. Vagyis a magyar közvélemény a természetet a fejlődés és a klímabiztonság szövetségeseként látja. Az üzenet tehát nem a változás elutasítása, hanem egy határozott elvárás: a fejlődés ne a természet rovására történjen.
Következtetések
A felmérés összességében bizakodásra ad okot, ugyanakkor határozott irányt is kijelöl. Üdvözlendő, hogy a természet védelmének társadalmi támogatottsága Európa-szerte rendkívül erős és széles – szinte egyetértés van abban, hogy a természet morális, egészségügyi, gazdasági és éghajlati okok alapján is megőrzendő. Viszont jól kirajzolódik, hogy egyrészt a konkrét uniós eszközök (pl. Natura 2000 hálózat) sokak számára továbbra is ismeretlenek, ami kommunikációs hiányt jelez; másrészt a határozott aggodalom több területen mérsékeltebbé vált, vagyis a támogatás szélesebb, de kissé lágyabb lett.
A polgárok ráadásul nem egyetlen megoldást, hanem egy összehangolt csomagot, egy svájci bicskát várnak: helyreállítást, a természeti szempontok beépítését a tervezésbe, a meglévő szabályok érvényesítését, mindezt működő feltételekkel: forrással, világos szabályokkal, helyi bevonással és igazságos tehermegosztással. A következő évek nagy kérdése az lesz, képesek-e a döntéshozók erre a széles, de finomodó támogatásra építve olyan politikát formálni, amely a természet megőrzését és a gazdasági fejlődést nem egymás ellen, hanem együtt kezeli.
Nyitókép forrása: VectorMine / depositphotos.com
