Ki teljesített, mire ment el a pénz, hol tart Magyarország a helyreállítási alap célegyenesében?
Lejárt 2026. augusztus 31-én az Európai Unió történetének legnagyobb pénzügyi kísérlete, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) teljesítési határideje. Szeptember 1-jétől a tagállamok újabb lépéseit a Bizottság már nem veszi figyelembe, tervmódosításra sincs többé mód. Öt év után eljött a számvetés ideje: ki teljesített, mire ment el a több száz milliárd euró, mi marad mindebből az utókorra?
A mérleg önmagában is beszédes. A határidő lejártáig a Bizottság mintegy 440 milliárd eurót fizetett ki, az év végéig további, akár 133 milliárdnyi forrás érkezhet, feltéve, hogy a tagállamok szeptember 30-ig benyújtják az utolsó kifizetési kérelmeiket. A Bizottság oldalán a végső határidő december 31., addig kell kiutalnia minden fennmaradó eurócentet. Hosszabbítás nincs, ezt Valdis Dombrovskis és Raffaele Fitto biztos több alkalommal is egyértelművé tette. Az eszköz logikája ugyanis nem a klasszikus, számlaalapú kohéziós támogatásé, ahol évekig lehet tologatni a határidőket, hanem a teljesítményé: pénz csak eredményért jár, így minden kifizetés előre rögzített mérföldkövek és célok teljesítéséhez kötött. A tagállami előrehaladást a Bizottság nyilvános eredménytáblája, a Recovery and Resilience Scoreboard követi nyomon, amely tagállamról tagállamra mutatja a lehívási arányt és a teljesített mérföldköveket.
A teljesítésben nagy a szórás. A mezőny élén Svédország végzett, amely a tervében vállalt beruházások és reformok 100 százalékát teljesítette, nem sokkal Dánia után. A nagy kedvezményezettek közül Franciaország és Ausztria a keretének mintegy 84–85 százalékát hívta le, Olaszország pedig, a legnagyobb kedvezményezettként, a 79 százalékos szintet tartja, bizonyítva, hogy a legnagyobb boríték sem feltétlenül jelent lassúságot. A sor másik végén a késve induló, adminisztratív korlátokkal küzdő tagállamok állnak, amelyeknek az utolsó hónapok valódi hajrát hoztak. A lemaradás oka jellemzően nem a szándék hiánya, hanem a szűkös végrehajtási kapacitás, a bürokratikus szűk keresztmetszetek és a változó politikai környezet. Sok tagállam ráadásul a program végére csoportosította át a forrásait, ami a záró évet különösen zsúfolttá tette. A részletes, országonkénti kép a Scoreboardon és az Európai Parlament Kutatószolgálatának friss elemzéseiben is nyomon követhető.
Az RRF nem pusztán vészhelyzeti segély volt, hanem közös modernizációs program, és a kiadási szerkezet ezt tükrözi. A források mintegy 41 százaléka zöld, klímacélokat szolgáló beruházásokba, nagyjából 25 százaléka digitális átalakításba áramlott, ami mindkét esetben meghaladja a kötelező minimumot; emellett a tagállamok átlagosan a keretük negyedét fordították szociális célokra. A számok mögött kézzelfogható eredmények állnak: több mint 28 millió megawattóra energiamegtakarítás, 5,6 millió háztartás bekötése nagy kapacitású internethálózatba, és közel 9 millió ember védelme klímakockázatokkal szemben. A közvetlen hasznon túl az eszköznek jelentős átgyűrűző hatása is van, hiszen az egyik tagállam beruházása a másiknál csapódik le megrendelésként, és a Bizottság becslése szerint a NextGenerationEU önmagában akár 1,4 százalékkal is növelheti az EU idei GDP-jét. Ahogy Dombrovskis fogalmazott, 2026 „a teljesítés éve”, az az esztendő, amelyben eldől, mennyi valósul meg a papíron vállaltakból.
A magyar történet külön fejezet, 2026 nyaráig pedig a legborúsabb is volt: az uniós tagállamok közül sokáig Magyarország volt az egyetlen, amely eredményalapú kifizetéshez egyáltalán nem jutott hozzá. A korábbi terv az energiaárak elszállása és a megváltozott gazdasági környezet miatt teljesíthetetlenné vált, ezért Magyarország átdolgozott helyreállítási tervet nyújtott be, amelyet a Tanács 2026. július 10-én hagyott jóvá. Az új terv mintegy 10 milliárd euróról szól, nagyjából 6,5 milliárd vissza nem térítendő támogatásból és 3,5 milliárd hitelből. A forrás azonban továbbra is feltételhez kötött: a 27 „szupermérföldkő” teljesítéséhez, amelyek a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége és az uniós pénzek védelmének garanciáit foglalják magukban. A magyar mozgástér ráadásul szűkebb volt a legtöbb tagállaménál, hiszen amíg mások évek alatt dolgozhattak a vállalásaikon, addig itthon néhány hónap maradt a záró hajrára.
Az augusztus 31-i határidőn Vitézy Dávid építési és közlekedési miniszter bejelentette, hogy Magyarország valamennyi mérföldkövet és szupermérföldkövet teljesítette, több mint száz új jogszabályt fogadva el a záró hetekben. A kormányzati kommunikáció szerint ezzel megnyílt az út a mintegy 3650 milliárd forintnyi forrás előtt. A brüsszeli megerősítés ugyanakkor még várat magára: a mérföldkövek tényleges teljesítését a Bizottság a szeptember 30-ig benyújtott kifizetési kérelem alapján, utólag értékeli, és több elemzés is óvatosságra intett a végső elszámolással kapcsolatban. A tét nem kicsi: sikeres értékelés esetén Magyarország lehívhatja a teljes keretét, ellenkező esetben akár a korábban felvett előfinanszírozás visszafizetése is felmerülhet. A következő hetek tehát nem a politikai bejelentésekről, hanem a technikai igazolásról szólnak majd.
Az RRF kifut, a mintája viszont megmarad. A közös hitelfelvétel és a „pénzt csak eredményért” elve új sablont adott az uniós költségvetési gondolkodásnak: a 2028–2034-es többéves pénzügyi keret és a védelmi beruházásokat finanszírozó SAFE is ebből a logikából építkezik. A tapasztalatok azonban vegyesek: a teljesítményalapú modell valóban felgyorsította a reformokat, ám a merev határidők és a bonyolult feltételrendszer több tagállamot is a végső hetek kapkodásába kényszerített. A valódi kérdés ezért már nem az, hogy az RRF sikeres volt-e, hanem hogy a közösen finanszírozott, eredményhez kötött modellből mit érdemes átemelni a következő évtizedbe és mit nem. A számvetés lezárul, a kísérlet öröksége viszont csak most kezd igazán megmutatkozni.
Nyitókép forrása: Francescoscatena / depositphotos.com
