Ursula von der Leyen – hangzik a papírforma válasz. Ugyanakkor, ahogyan haladunk a döntés pillanata felé, egyre szaporodnak azok a vélemények, miszerint a jelenlegi elnök pozíciója nem is olyan biztos, mint amilyennek látszik.
Ha a logika szabályai szerint követjük az események fonalát, akkor nincsen semmi baj. Az Európai Tanács és az Európai Parlament között sokak szerint még létezik az a sok vihart megélt megállapodás, miszerint az európai parlamenti választáson legtöbb mandátumot szerző pártszövetség listavezetőjét jelöli az Európai Tanács az Európai Bizottság következő elnökének. Ursula von der Leyen az Európai Néppárt csúcsjelöltje. Az előrejelzések szerint az Európai Néppárt fogja szerezni a legtöbb mandátumot a júniusi európai parlamenti választáson. Így hát Ursula von der Leyen biztos befutónak tűnik.
Csakhogy. Láttunk már példát arra, hogy a hallgatólagos megállapodás ellenére az Európai Tanács mégsem a csúcsjelöltek közül választott végül jelöltet, és az Európai Parlament mégis jóváhagyta ezt a döntést. Éppen Ursula von der Leyen volt ennek a nyertese, amikor 2019-ben, annak ellenére, hogy Manfred Weber volt az Európai Néppárt csúcsjelöltje, és a párt szerezte akkor is a legtöbb mandátumot, a tagállamok vezetői mégis úgy gondolták, hogy a német szövetségi kormány egyik kevésbé ismert tagját, az akkor még nem túl fajsúlyos honvédelmi minisztert, Ursula von der Leyent jelölik Weber helyett.
Az Európai Bizottság elnöke személyének kiválasztása mindmáig olyan kérdés, amelynek eldöntése – mint látható az előbbi esetből is – alapvetően a tagállami érdekek mentén történik. Előfordul, hogy a jelöléskor nincsen teljes konszenzus, ám ennek nem is kell fennállnia, tekintettel arra, hogy az Európai Tanács minősített többséggel dönt a kérdésről. Ennek ellenére általában az egyhangúságra törekednek, és addig folynak az egyeztetések, amíg mindenki tetszésével nem találkozik a jelölt személye.
Míg legutóbb, 2019-ben Ursula von der Leyen körül rajzolódott ki végül a közmegegyezés, öt évvel korábban az Európai Néppárt csúcsjelöltjének, Jean-Claude Junckernek nem volt ilyen szerencséje. Akkor, meglehetősen példátlan módon, a magyar és a brit miniszterelnök ellenszavazatával jelölték a volt luxemburgi miniszterelnököt az elnöki pozícióra. Ilyen értelemben tehát a csúcsjelölti pozíció önmagában nem jelent védettséget az ismétlésre készülő von der Leyen számára. Weber példája a jelöltség ingatagságára, Juncker támogatottsági kérdései pedig a tagállamok egyetértésének fontosságára hívja fel a figyelmet.
Könnyen von der Leyen esélyei ellen hathat egy, a Bizottság elnökével szemben felállított másik informális szabály is. Ursula von der Leyen elnökké választása előtt több évtizeddel Jacques Delors volt a Bizottság utolsó olyan elnöke, aki azt megelőzően nem viselt kormányfői tisztséget. Éppen ezért az utóbbi időben már elvárás volt a Bizottság mindenkori elnökével szemben, hogy lehetőleg olyan politikus legyen, aki vezetett már kormányt. Ennek jegyében választották meg Jacques Santert, Romano Prodit, José Emmanuel Barrosot és Jean-Claude Junckert is a Bizottság elnökének.
Ursula von der Leyen nem volt kormányfő. 2019-es döntésüket a tagállami vezetők nem kellett, hogy megmagyarázzák, hiszen a szóba jövő ellenlábasai, a csúcsjelöltek – Manfred Weber vagy a szocialisták csúcsjelöltje, Frans Timmermans – egyike sem volt kormányfő sohasem korábban. Ám most az esetleges riválisok között akar volt kormányfő is. Kérdés, hogy az előző öt év elnöki tevékenykedése elégséges védernyőt ad-e von der Leyennek ezen hiányosság kiegyensúlyozására.
Most úgy tűnik, az újrázáshoz vezető pálya egyre nehezebb válik von der Leyen számára. Először az egyébként az Európai Néppárthoz tartozó Les Républicains politikusai fejezték ki kétségeiket a Bizottság elnökének alkalmasságát illetően, majd a francia biztos, Thierry Breton támadta meg von der Leyen csúcsjelöltté választásának módját és többségét, állítása szerint élvezve Macron támogatását.
Az egyre szélesebb körben terjedő kételyek következtében ma már nyíltan beszélnek Brüsszelben arról, hogy egyáltalán nem biztos az, hogy a Bizottság elnöke újabb öt évre bizalmat kap. Vele szemben sorakozik fel – legalábbis a hírek szerint – Mario Draghi, Roberta Metsola, Christine Lagarde, Klaus Iohannis, Andrej Plenkovic, Thierry Breton vagy éppen más hírek szerint, Antonio Tajani.
A mezőny tehát jelen pillanatban meglehetősen széles. A jelöltek között van államelnök, volt és jelenlegi miniszterelnök, megtalálható az Európai Parlament jelenlegi elnöke, volt és jelenlegi biztos. Ursula von der Leyenre nagy és nehéz küzdelem vár június végéig, ha a tagállami vezetők többségével biztosítani akarja jelöltségét. Minden jel arra utal, hogy a júniusi európai parlamenti választás utáni időszak is legalább annyira érdekes lesz az európai belpolitikában, mint a választásokig terjedő periódus.
Kép: Politico
