Prágában találkoztak február 27-én a visegrádi csoport miniszterelnökei. A Visegrádi együttműködés él, fontosságát valamennyi vezető hangsúlyozta, azonban régi fényét és dinamikáját egy ideig várhatóan nem nyeri vissza. A V4-nek azokra a kérdésekre kell összpontosítaniuk, amelyekben egyetértenek, azonban a háborúval kapcsolatos nézetkülönbségek nehezítik a közös fellépés hatékonyságát.
Visegrád dinamikája: V4 – V2+2 – V3+1 – V2+2
Az elmúlt néhány év távlatából arra a következtetésre juthatunk, hogy a visegrádi együttműködés a 2010-es évek közepén élte a fénykorát. A visegrádi országok kormányai egyetértettek a napi politikájukat és közbeszédet meghatározó fő kérdésekben, és nem voltak olyan nagy horderejű nézetkülönbségek, amely a felek között komoly megosztottságot eredményezett volna.
Mindezen szoros együttműködés mellett is elkezdett azonban kialakulni egyfajta megosztottság a csoporton belül, részben amiatt, hogy Magyarországgal és Lengyelországgal szemben jogállamisági eljárások indultak az Európai Unióban, a két állam vezetése pedig egyre karakteresebben foglalt állást a fősodratú uniós politikai álláspontokkal szemben. A helyzet e tekintetben tovább romlott, miután 2020 elején Szlovákiában, 2021 végén pedig Csehországban került sor kormányváltásra, aminek eredményeként az EU intézményeivel sokkal kevésbé konfrontálódni kívánó kabinetek kerültek hatalomra. Ekkorra már világosan kirajzolódott, hogy a V4 valójában V2+2.
Az orosz–ukrán háború kitörése óta a helyzet magyar szempontból még rosszabbra fordult, ugyanis Oroszország Ukrajna ellen elkövetett agressziója soha nem látott töréspontot eredményezett Magyarország és térségi partnerei, elsősorban Lengyelország között, ez pedig Magyarország európai pozícióját és a visegrádi együttműködés belső kohézióját is jelentősen befolyásolta. A háborúval kapcsolatos külpolitikai fellépéssel, így különösen az Oroszországgal fenntartott viszony és Ukrajna támogatásával kapcsolatos nézetkülönbség nem csupán egy kérdésnek bizonyult a sok közül, hanem egy olyan szimbolikus ügynek, amely a többi szakpolitikai együttműködést is képes volt felülírni, hiszen több esetben szakpolitikai témájú V4 egyeztetések maradtak el e nézetkülönbségek eredményeként. Ekkor úgy tűnt, hogy a V4 együttműködés inkább V3+1 irányba halad.
A tavaly őszi lengyelországi és szlovákiai választások újra befolyásolták a V4 belső dinamikáját. Lengyelországban Donald Tusk került hatalomra, aki kétséget sem hagyott afelől, hogy milyen viszonyt kíván fenntartani az Orbán-kormánnyal. Bár a háború kérdésében a PiS kormányzat is jelentősen eltávolodott Budapesttől, Tusk egészen új dimenziót hozott a magyar–lengyel viszonyba negatív értelemben. A távolság Budapest és Varsó között nem csupán tovább nőtt, de a távolságot mindkét fél igyekszik bebetonozni. Ezzel szemben Pozsonyban a magyar kormány szempontjából kedvező fordulat történt, hiszen az a Robert Fico került vissza a hatalomba, aki kijelentette, hogy erősíteni kívánja a visegrádi együttműködést, és határozottan fel kíván lépni a tagállami hatáskörök uniós csorbítása ellen. Fico a választást jórészt oroszbarát és haborúellenes kommunikációjával nyerte meg. Csehország és Lengyelország Kijev két kiemelt támogatója, Prága és Varsó is kiterjedtebb és gyorsabb fegyverszállítás mellett érvel. Magyarország és Szlovákia azonban nem hajlandó fegyvereket küldeni Ukrajnának, és a mielőbbi békekötés mellett foglal állást. A V4-ben tehát újra a V2+2 állapot állt be, de más felállásban, mint korábban.
Megosztottság a V4-en belül
Ez a megosztottság a február 27-i prágai találkozón is érezhető volt. A cseh és lengyel miniszterelnök a V4 találkozó előtt külön is egyeztetett Prágában, mely kétoldalú találkozó ráadásul tovább tartott, mint a maga V4 csúcs. Ezzel szemben Robert Fico és Orbán Viktor közösen látogatták meg Milos Zeman korábbi cseh államfőt. Petr Fiala cseh kormányfő továbbá arról beszélt, hogy nem volt számára nagy öröm találkozni a magyar és szlovák kormányfővel, akikkel számos kérdésben nem ért egyet.
A V4-en belüli megosztottságot továbbra is Ukrajna orosz agresszióval szembeni támogatásának kérdése okozza. Petr Fiala a találkozót követő sajtótájékoztatón kifejtette: „mindannyian békét akarunk, de csak egy út van annak elérésére, ez pedig az, hogy megakadályozzuk az agresszort abban, hogy elérje céljait.” Tusk hasonlóképpen az mellett érvelt a találkozó után, hogy a Nyugatnak többé nem szabad kompromisszumot kötnie olyan alapvető kérdésekben, mint a függetlenség és a területi integritás.
Ezzel szemben a magyar és szlovák miniszterelnökök arról beszéltek, hogy azonnali tűzszünetre van szükség, és azt hangsúlyozták, hogy fegyveres úton nem megoldható a konfliktus. Robert Fico szlovák miniszterelnök továbbá kijelentette, hogy a Nyugat hozzáállása a háborúhoz „teljes kudarc”.
Orbán Viktor miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta, hogy „a magyar nemzetbiztonság egyik legfontosabb alapvetése az, hogy tőlünk keletre legyen egy olyan entitás, amely Oroszország és Magyarország között helyezkedik el. Ukrajnát tehát magyar nemzeti érdekek miatt is segítjük” – hangsúlyozta a kormányfő. Orbán Viktor szerint a véleménykülönbség ott van a V4-ek között, hogyan lehet jól segíteni Ukrajnát. „A magyar álláspont világos: nem küldünk fegyvert Ukrajnába, se katonával, se katona nélkül, viszont ezen kívül minden segítséget megadunk”. Rámutatott: a magyarok azt látják, hogy Oroszország nem fogja legyőzni Ukrajnát, de a Nyugat által támogatott Ukrajna sem fogja legyőzni Oroszországot.
Egyetértés a V4-en belül
Szakpolitikai megközelítésben sokkal több ügyben értenek egyet a felek a visegrádi csoporton belül, mint ami szétválasztja őket. A prágai csúcstalálkozón a felek egyetértettek az energiapolitikával kapcsolatos kérdésekben, különösen abban, hogy fokozni kell a nukleáris energiát, az illegális migráció elleni határozott fellépésben, a kötelező uniós migrációs kvóták elutasításában, valamint az EU föderalizálására tett kísérletek elhárításában is. A V4 államok egyetértettek továbbá az európai közbeszédet és politikát jelenleg rendkívüli mértékben meghatározó mezőgazdasággal kapcsolatos kérdésekben, így különösen abban, hogy az EU zöld megállapodásának (Green Deal), amelynek meg kell nyitnia az utat az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 2050-ig történő megszüntetéséhez, nem szabad az uniós gazdálkodók versenyképességének rovására mennie.
Orbán Viktor a találkozó követően kifejtette: „Visegrád él, Visegrád fontos. Különbségeinket kellő tisztelettel tudomásul tudjuk venni, még ha vitatjuk is egymás álláspontját. A közös ügyekben pedig tovább erősítjük az együttműködést.” A miniszterelnök szerint az ukránoknak nyújtandó segítséget érintő véleménykülönbségek ellenére is van értelme a visegrádi együttműködés folytatásának. Több olyan témát is említett, amelyekben sikeres a visegrádi országok együttműködése, így például az illegális migráció kérdése, ahol a kvótaügy nem került le a napirendről, s továbbra is érdemes együttműködni ezen a területen.
Vít Havelka, a prágai Europeum Intézet elemzője szerint bár az egyes államok között alapvető különbségek vannak Ukrajna támogatását illetően, ez nem jelenti azt, hogy a visegrádi csoport egészének ne lenne értelme, éppen a regionális együttműködésben rejlő lehetőségek miatt. Viktor Daňek, az Europeum Intézet igazgatóhelyettese azt emelte ki, hogy a migráció kérdésében a jövőben is várható az együttműködés a felek között.
Van értelme a visegrádi együttműködésnek?
A magyar miniszterelnök szerint a mostani prágai kormányfői csúcs „önreflexiós találkozó volt”, arról szólt, van-e szükség a V4-re ilyen formában. Emlékeztetett: hasonló tanácskozásra a visegrádi országok európai uniós csatlakozása után is sor került, amikor a V4-ek a közös érdekekben való együttműködés folytatása mellett döntöttek. Orbán Viktor szerint az orosz–ukrán háború most „mindent felülírt”, újra felmerült az együttműködés folytatásának kérdése.
Bár a felek kevés dologban különböznek élesen, leginkább Ukrajna támogatása sorolható ide, de ez nem csupán egy kérdés a sok közül, hanem az együttműködés dinamikáját a szakpolitikai, sőt az állampolgári szintig meghatározó véleménykülönbség. Ezzel együtt sokkal több kérdésben van egyezés a felek között. A visegrádi együttműködés fenntartása azokon a területeken, ahol a felek egyetértenek, valamennyi állam érdeke. A visegrádi csoport elmúlt 30 évnyi tapasztalata is erre a gondolatra épül: önmagukban a visegrádi csoport államait könnyen figyelmen kívül hagyhatnák olyan nehézsúlyú államok, mint Németország és Franciaország, de egységesen, közel 65 millió polgárt képviselve sokkal nehezebben kerülhetők meg. Ha a V4 ki tud alakítani közös álláspontot olyan kérdésekben, mint a migráció, mezőgazdaság és energiapolitika, és ezt a közös álláspontot közösen tudja képviselni az Európai Unióban, az valamennyi részes ország javára válik.
A V4-en belül azonban nem ugyanolyan súllyal bírnak az egyes államok. Lengyelország önmagában is regionális hatalomnak számít, az orosz–ukrán háború kitörése óta szerepe tovább nőtt Közép-Európában. Magyarország számára a korábbi V2+2 felállás tehát sokkal kedvezőbb volt, mint a jelenlegi, mert a stabil lengyel–magyar szövetség helyett most Budapestnek a több szempontból is bizonytalan elköteleződésű Robert Fico jutott szoros szövetségesül.
A prágai csúcson a cseh, a lengyel és a szlovák miniszterelnök elismerte a véleménykülönbségeket, de valamennyien a visegrádi együttműködés folytatása mellett foglaltak állást. A visegrádi együttműködés tehát vergődik, de él, és mindaddig fenn fog maradni, amíg a felek a különbözőségeik ellenére együttműködésüket a kölcsönös tiszteletre és közös előnyökre tudják alapozni, közös célokat tudnak meghatározni, és azokat közösen tudják érvényesíteni. Ezzel párhuzamosan azonban valamennyi félnek törekednie kell a különbözőségek enyhítésére, mert ellenkező esetben ezek felemészthetik az egyébként kölcsönösen előnyös együttműködést.
Nyitókép: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Benko Vivien Cher
