Jól ismert mondás: „ha az USA tüsszent, akkor a világ már meg is fázott”. 2020 elején pedig Kína tüsszentett egy nagyot, és úgy tűnik a világ ismét ágynak esett.
Évek óta benne van a levegőben egy újabb recesszió lehetősége, mely egyrészt a gazdaság ciklikus jellegéből fakadóan vált megalapozott várakozássá, másrészről pedig a gazdaságpolitika nem szokványos működésének mellékhatásai okán. Az elmúlt évtized monetáris lazítása sokkal inkább a különféle eszközárak történelmi szintre történő emelkedésében csapódott le, mintsem a jegybank eredeti céljának tekinthető inflációban. Emellett az egyensúlytalanságok tovább mélyültek, a protekcionizmus ismét kibontakozóban van, a klímaváltozás elleni harc pedig minden eddiginél nagyobb méreteket ölt.
Miközben a világ a fenti problémákkal és kockázatokkal volt elfoglalva, szép csendben megérkezett a fekete hattyú, vagyis a koronavírus. A 2008-at követő események pedig megismétlődni látszanak. A bizonytalansággal párhuzamosan a kockázatkerülési szint ugrásszerűen megnőtt. Hirtelen megindult a pénz biztonságosabb eszközökbe történő menekítése, az amerikai tőzsde a krízis óta a legrosszabb napjait élte át. A részvénypiaci indexek töretlen, buborékszerű növekedése éles fordulatot vett. Az olaj ára összeomlóban van, amely idővel az inflációs várakozásokba is beépülhet, ez pedig az infláció növekedésével ellentétes hatásokkal járhat. A vírus okozta piaci félelmek nyomán a Fed 2008 óta először hajtott végre 0,5 százalékpontos kamatcsökkentést, s ugyancsak a további lazítás lehetőségét lengette be szükség esetén a BOJ és a BOE, de az EKB is.
Sok szempontból tehát az utóbbi évekre jellemző gazdasági trendek fordulópontját láthatjuk, míg más folyamatok éppen felerősödni látszanak. Az utóbbi évtizedekben meghatározó jelentőségűvé váló (Kína központú) globális ellátási láncok megmutatták gyengeségüket. A jelenlegi negatív tapasztalatok a kibontakozóban lévő protekcionista és nacionalista törekvéseket fűthetik. Mivel 2008 óta a globális GDP növekedés 37%-t Kína adja, illetve az ország a legtöbb ázsiai gazdaság legnagyobb felvevőpiaca is egyben, a koronavírushoz kapcsolódó események mind keresleti, és mind pedig kínálati oldalról egy masszív sokkhatást eredményeztek. A vírus okozta gazdasági visszaesés egy újabb késdöfés volt a kereskedelmi szankciók után Kína gazdaságára nézve. E váratlan sokkhatások okán a gazdasági növekedési előrejelzéseket is több százalékponttal korrigálták.
A vírus kordában tartása érdekében bevezetett karantén gazdasági következményei egyelőre nem egyértelműek. Kína esetében láthattuk, hogy viszonylag gyors sikert ért el a fertőzések megállítása terén, ami egyben gyors gazdasági regenerálódást is von maga után. Ha tehát a leállás átmeneti, akkor nincs gond, egy hirtelen visszaesést követően minden megy tovább a megszokott kerékvágásban. Ám a folyamat elhúzódása esetén egyfajta tisztulási folyamat indulhat be a vállalatok között: csak az marad életben, aki kellő rugalmassággal tudja kezelni a sokkot. A folyamat azonban öngerjesztő. A munkájukat vesztett emberek költekezése visszaesik, az aggregált kereslet csökkenése pedig ismét a termelés visszafogását eredményezi. A legrosszabb forgatókönyvek esetén még nagyobb állami szerepvállalásra lehet szükség: előtérbe kerülhet a helikopterpénz.
Az elhúzódó folyamatok a képzetlenebb, főként fizikai munkát végzőkre nézve különösen hátrányosak, akik számára nem adott az otthonról történő munkavégzés lehetősége. Ráadásul a termelés volumenének visszaesésével őket bocsátják el legelőször, s válnak munkanélkülivé. Bár ma, az automatizáció korában a legtöbb robotokkal elvégezhető munkát már elvették az emberektől, mindig maradnak olyan folyamatok, amit csak emberi munkaerő képes elvégezni. A koronavírus terjedésével azonban az automatizáció felgyorsulhat (ld. pl. kórházi robotok lázmérésre), és a vállalatok is kevésbé lesznek ráutalva dolgozóikra.
A gazdasági, társadalmi, egészségügyi károk mellett talán az egyetlen pozitív oldala a járványnak, hogy a légszennyezettség kisebb méreteket ölt. Kína felett a levegő kitisztulni látszik. A közlekedés, a gyártás volumenének visszaesésével párhuzamosan a környezetszennyezés visszaesik, a klímaváltozás elleni harc pedig átmenetileg sikeresnek mondható. A hangsúly azonban az átmenetileg szócskán van. A részleges pozitív eredmények önmagukban, a fogyasztói és termelői szokások drasztikus megváltoztatása nélkül nem elégségesek. Ezek elmaradása esetén a gazdaság és a társadalom egészségének helyreálltával a korábbi trendek válnak meghatározóvá.
