A halálos autonóm fegyverrendszereknek (lethal autonomous weapon systems, LAWS) jelenleg nincs általánosan elfogadott, egységes nemzetközi jogi definíciójuk. Mégis fontos azzal a gyakori tévképzettel szakítani, hogy egy fegyver vagy teljesen autonóm, vagy egyáltalán nem az. Az autonómia ugyanis nem abszolút kategória, hanem széles spektrumon mozog. Az emberi kontroll mértéke alapján megkülönböztetünk ember által közvetlenül felügyelt, emberi beavatkozási lehetőséget fenntartó, valamint teljesen önálló rendszereket. A gyakorlati alkalmazásban viszont leggyakrabban egy másik technológiai szempontból megkülönböztető irányvonalat használnak. Ezek a csapásmérő kóborló (loitering) lőszerek, az autonóm felderítő és megfigyelő drónok, valamint a koordinált rajrendszerek (swarm systems).
Az autonóm fegyverrendszerek fogalma a mai napig nem egységes. Leggyakrabban a szakemberek a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) javaslatát veszik alapul. Az ICRC olyan fegyverrendszereket tekint autonómnak, amelyek kritikus funkciókban (célkeresés, célbefogás, támadás stb.) rendelkeznek autonómiával. Az autonómia minősítése a fegyvereknél egyáltalán nem bináris. A gyakorlatban rendkívül széles spektrumon helyezkedik el, amely a közönséges automatizálástól a teljes, emberi beavatkozás nélküli döntéshozatalig terjed. Az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának 3000.09-es irányelve (DoD Directive 3000.09) (US Department of Defense, 2012: 4–7) három kategóriát különböztet meg. Az elsők a félautonóm fegyverrendszerek (semi-autonomous), amelyek emberi jóváhagyást igényelnek a célok megsemmisítéséhez. A következő kategóriába tartoznak az ember által felügyelt rendszerek, amelyek elnevezésüknek megfelelően emberi felügyelet alatt működnek, miközben autonóm döntéshozatali képességgel rendelkeznek. Végül a legutolsó és a leginkább ismertek a teljesen autonóm rendszerek, amelyek emberi beavatkozás nélkül képesek a teljes tüzelési ciklus végrehajtására (Sayler, 2025). A human-in-the-loop (HITL), human-on-the-loop (HOTL) és human-out-of-the-loop (OOTL) kategóriákat magabiztosan alkalmazza mind a hazai, mind a nemzetközi szakirodalom, hiszen mutatják az emberi kontroll mértékét az egyes fegyverrendszerek felett. A HITL rendszereknél az ember aktívan részt vesz minden tüzelési döntésben. A HOTL rendszereknél az ember felügyeli a rendszert és beavatkozhat, de a rendszer alapértelmezetten önállóan működik. Az OOTL rendszereknél az emberi kontroll legtöbbször nincs jelen a bevetés során. Nem meglepő, hogy ez a legutóbbi fegyvertípus jelenti a legnagyobb problémát a nemzetközi humanitárius jogban. Különösen a katonai célpontok és polgári személyek közötti megkülönböztetés, az arányosság, valamint a járulékos károk elkerülését célzó elővigyázatosság elvének betarthatósága és a jogi felelősségre vonhatóság ütközik akadályba. A gyakorlati alkalmazásban és megkülönböztetésben viszont leggyakrabban egy másik, technológiai irányvonal különül el.
A csapásmérő autonóm rendszerek közé tartoznak az ún. kóborló lőszerek (loitering munitions). Egy kóborló lőszer és egy felderítő drón csak akkor autonóm fegyverrendszer persze, ha képes célpont önálló kiválasztására és erő alkalmazására. Ezek a legtöbb hadsereg számára megfizethetőek és a saját erők kímélése okán népszerűek. A felemelkedés után cirkálnak a levegőben, képesek azonosítani, majd megtámadni az ellenséges célpontokat. Az izraeli IAI Harop és a török STM Kargu ilyen kóborló lőszerek, autonómiájuk viszont korlátozott. A Haropot általában olyan rendszerként írják le, amelynél az operátor a továbbított elektrooptikai kép alapján választhatja ki a célpontot, és megszakíthatja a támadást. Az STM a Kargu autonóm navigációs és célfelismerési képességeit hangsúlyozza, de a precíziós csapás végrehajtása operátori döntésen alapul (Galba et al., 2025: 201–222). Ezek nemcsak harcászati, hanem komoly repüléstechnikai kihívást is jelentenek, mivel a rendszereknek a hosszan tartó, aerodinamikailag nagy hatékonyságú megfigyelő repülés mellett a villámgyors zuhanórepülés fázisát is stabilan kell végrehajtaniuk (Espuch, 2026). Különösen felértékelődik az autonóm funkciók szerepe a rádióelektronikai harc által zavart környezetekben. Tipikusan ez a helyzet a célpont környezetében. Ilyen körülmények között a fedélzeti mesterséges intelligenciára épülő képi célfelismerés a fegyver számára lehetővé teszi, hogy az operátori beavatkozás megszakadása ellenére is célba érjen (Espuch, 2026). Az autonóm felderítő rendszerek, ahogy nevük is jelzi, elsősorban a felderítés, a célfelismerés és az információgyűjtés feladatait látják el autonóm üzemmódban. Meg kell jegyezni, hogy ezek többsége pusztításra is ugyanúgy képes. Ezek a rendszerek a gépi látás és mesterséges intelligencia alapú objektumfelismerés technológiáit alkalmazzák a célok automatikus felismeréséhez és bekategorizálásához (Cîrdei, 2024: 43–51). A rajhadviselés (swarm warfare) az autonóm fegyverrendszerek legújabb formája. Az akciófilmekben (Waugh, 2019) gyakran látott nagyszámú drón decentralizáltan manőverezik, sőt sokszor egymással kommunikál. Ezeket a rajokat elkerülni szinte lehetetlen, hiszen koordináltan támadnak. Több száz drón túlterheli az ellenséges védelmi rendszereket, és némelyik kilövése nem befolyásolja jelentősen a raj harcteljesítményét. (Bondar, 2025: 3–8).
Az autonóm fegyverrendszerek bevetése tehát nem automatikusan jogellenes. A megkülönböztetés, az arányosság és az elővigyázatosság szabályainak alkalmazhatósága az adott rendszer tulajdonságaitól, célprofiljától, működési környezetétől és alkalmazási paramétereitől függ. Az autonóm működés és a gépi tanulás viszont megnehezítheti annak megállapítását, hogy ki, milyen információk birtokában, milyen mértékben láthatta előre a rendszer működését és annak következményeit. Ez különösen az egyéni büntetőjogi felelősség megítélésekor fontos. Az autonóm fegyverrendszerek fejlesztése és rendszeresítése során kiemelt szerepe van még az új fegyverek jogi felülvizsgálatának (1977. évi I. kiegészítő jegyzőkönyv 36. cikke) is.
Felhasznált irodalom
Bondar, Kateryna (2025): Ukraine’s Future Vision and Current Capabilities for Waging AI-Enabled Autonomous Warfare. Center for Strategic and International Studies, 3–8.
Cîrdei, Ionuț Alin (2024): The Use of Artificial Intelligence and Autonomous Weapon Systems in Military Operations. International Conference Knowledge-Based Organization, 2024/1, 43–51. DOI
Espuch, Javier (2026): Loitering Munitions: understanding the “Kamikaze” drones. Embention UAM Academy, Lesson 2. [Online] (Letöltve: 2026. 08. 29.)
Galba, Jaroslav – Licková, Markét – Vašíček, Vlastimil – Vyklický, Vladimír (2025): Loitering Munition: Impact, Response and Approach to Its Integration into Smaller Armed Forces. Vojenské Rozhledy / Czech Military Review, 2025/2, 201–222. DOI (Letöltve: 2026. 08. 25.)
International Committee of the Red Cross (2026): Autonomous Weapons Systems and International Humanitarian Law. Geneva, ICRC, 4–6.
Sayler, Kelley M. (2025): Defense Primer: U.S. Policy on Lethal Autonomous Weapon Systems. Congressional Research Service, IF11150.
US Department of Defense (2012): Directive 3000.09: Autonomy in Weapon Systems. Washington D.C., Department of Defense (2023-as módosításokkal kiegészített kiadás), 4–7. [Online] (Letöltve: 2026. 08. 22.)
Waugh, Ric Roman (rendező) (2019): Angel Has Fallen [film]. Lionsgate / Millennium Media.
Nyitókép forrása: TsuneoMP / depositphotos.com
