Az előző blogbejegyzésben a hálózat új hatalmi formáinak, autoritástípusainak feltárása során a spanyol kutató, Castells elméletét tekintettük át. Ám autoritáselgondolását egy ponton érdemes kiegészíteni, illetve továbbgondolni, ugyanis a hálózat esetében sem tekinthetünk el a külső, jogi szabályozottságától, mely megvalósulhat nemzeti és szupranacionális szinten is. Nem konfliktustól mentes terület ez, sőt a szimbolikus hatalmi küzdelmek intenzitása éppen azt jelzi, mennyire stratégiai kérdésről van szó, amikor az internetre vonatkozó jogi szabályozás kidolgozódik.
A vernakuláris autoritás
A hatalom, az autoritás vertikális dimenzió mentén történő elgondolása nem új keletű felvetés, ám a hálózati társadalom előtti időszakban a hierarchizált rendszer kizárólag a felülről jövő autoritásnak adott helyett. Az interneten felhasználóként jelenlévők – kvázi alulról építkező – hatalmi erejének lehetséges kutatási hátterét az etnográfia adja, amely a vernakuláris autoritás kifejezéssel írja le a jelenséget. A vernakuláris szót eredetileg a folklórkutatásban használták, többnyire „népi” jelentéssel fordítva magyarra. Jelentette a köznép nyelvét, nyelvhasználatát is. A torontói iskola meghatározó alakja, Innis is ebben a jelentésében használja, amikor A kommunikáció részrehajlása című kötetében arról ír, hogy a kommunikációs iparágak miként segítették a nép nyelvének megszilárdulását (Innis, 1999:67). De használják a vernakuláris kifejezést a köznép, a laikusok, az amatőrök által létrehozott szöveges vagy képi tartalmakkal kapcsolatban is, ekkor vernakuláris alkotásokról beszélhetünk, legyen az mese, anekdota, vicc vagy akár pamflet, illetve karikatúra (Glózer 2016). Ezen tartalmak, műfajok elsődleges megjelenési helye mára a digitális kultúra lett. Hogy nem csupán tartalomformák változásáról, hanem új típusú cselekvésformákról van szó, az különösen jelentős a továbblépés szempontjából. Ugyanis a tartalommal való cselekvés lehetősége alapozta meg az elmúlt tíz évben azt a tendenciát, hogy a vernakuláris kifejezés jelentésbővülésen ment át. A felhasználók által létrehozott tartalmak mellett a hatalmi formák eme újszerű – alulról szerveződő – változatával kapcsolatban is használni kezdték a kifejezést, vernakuláris autoritásként utalva rá. Elsőként Robert Glenn Howard használta etnográfiai írásaiban a vernakuláris autoritás kifejezést, a hagyomány fogalmának értelmezésekor. A vernakuláris vagy népi, köznépi autoritás a formális intézményeken kívüli hagyományra támaszkodik. Olyan hagyományra, amelynek alapja a hétköznapi emberek egyéni tapasztalata, amelyet az intézmény alulértékel, esetleg lekezel. A vernakuláris autoritás vizsgálata tehát túllépett a folklórkutatás területén a hálózat világában. Howard hangsúlyozza, hogy a vernakuláris részvétel nemcsak a tartalmak – legyenek azok akár vallási, akár más típusú kulturális posztok – megosztását képes elősegíteni, de számos esetben dokumentáltak olyan stratégiát, mely éppen a szűrés, a kontroll vagy a diverzitás redukcióját célozta (Howard 2009:407).
A hálózati felületeken az autoritás kontextusról kontextusra, közösségről közösségre változó, multiplikált, többdimenziós jelenséggé vált. Rendkívül képlékeny, esetenként diskurzív jellegű, amelynek mind a helyét, mind a kiterjedését, illetve a forrásait azért nehéz meghatározni, mivel folyamatos változásban, folyamatos konstrukcióban létezik. S éppen ezek miatt nem feltétlenül koherens vagy logikusan felépített rendszer. A vernakuláris autoritás a klasszikus intézményhez köthető autoritásokhoz képest gyorsabban épül ki, de gyorsabban is bomlik le. E mellett a digitális kultúra perszonalizációs hatása is tükröződni fog benne, hiszen a felhasználó sok esetben maga dönt arról, hogy aláveti-e magát a hálózaton megjelenő hatalomnak vagy sem.
A cikksorozat első részét itt olvashatják.
