A globális hatalmi rendszer átalakulásának forgatókönyvei
Korunk legsúlyosabb kihívását a változó világrendből fakadó összetett problémák, valamint a mindebből következő bizonytalanság jelenti. A közelmúltbeli geopolitikai változások azt a hatást váltották ki, hogy a nemzetközi kapcsolatok, a stratégiai tanulmányok és a közpolitikai elemzések egyik legtöbbet vizsgált témakörévé vált a változó világrend. Számos tanulmány foglalkozik a nagyhatalmi versengéssel, ugyanakkor a téma intenzív jelenléte ellenére kevés igazán mélységi elméleti publikáció született, amely rendszerszinten vizsgálja a változó világrend logikáját és következményeit. Jelen írás sem erre vállalkozik, sokkal inkább arra törekszik, hogy megfelelő áttekintést adjon a kérdéskör összetettségéről, illetve, hogy rámutasson a formálódó vegyes világrend dilemmáira és jellemzőire.
A világpolitikai eseményeket figyelemmel kísérők körében egyre elterjedtebbé vált, hogy egy olyan meghatározó pillanatra vagy fordulópontra hivatkozzanak, amely egyértelműen jelzi egy korszak végét és egy másik kezdetét. Nem meglepő, hogy a koronavírus-járvány számos spekulációt szült arról, hogy a világ ennek következtében mélyreható változásokon fog átesni, sőt, hogy a kortárs történelem örökre két részre oszlik: a koronavírus előtti és az utáni időszakra. A történelmi korszakok – és természetesen a nemzetközi rend(ek) – azonban ritkán, ha egyáltalán valaha is, függnek egyetlen eseménytől, így félrevezető megállapítás lenne egy-egy eseményhez kötni azokat (még ha jelentős törést is okoznak), hiszen túl mélyen gyökereznek ahhoz, hogy gyorsan megváltozzanak. Ezért pontosabb azokat az átmeneti időszakokat azonosítani, amelyek egy adott nemzetközi rend felemelkedését és bukását ölelik fel. Ezekben az időszakokban a régi rend elemei még mindig felismerhetők, bár már nem a csúcspontjukon működnek, míg az új rend jellemzői egyértelműen megjelennek és egyre nagyobb szerepet játszanak.
Ma már általánosan elfogadott tény, hogy a globális rend átalakulóban van, de a szakirodalomban megoszlanak a vélemények arról, hogy az pontosan milyen irányba is alakul át. Covid-19 járványhoz hasonlóan, a 2022-es orosz–ukrán háborúra is szoktak egy olyan töréspontként hivatkozni, amely a világrend változásához vezet. A nemzetközi rendszerben bekövetkezett változások azonban már az orosz agresszió előtt, 2014-ben is megkezdődtek. Bár a nemzetközi rendszer egyik fő jellemzője, hogy nem állandó, a stabilitás mégis rendkívül fontos tulajdonság, mivel előre jelezhetővé teszi a nemzetközi kapcsolatokat. Az elméleti szakemberek időről időre előállnak egy „új világrend” elképzeléseivel, különösen gyakran olyan rendszerbeli események után, mint az ukrajnai háború. Azonban mielőtt az új rend vizsgálatába vetné magát bárki, meg kell értenünk először, hogyan működik a világunk, hogy képesek legyünk értékelni a jövőbeli forgatókönyveket.
Az Amerikai Egyesült Államok és Kína közötti verseny egyre kiéleződik, a nemzetközi rendszer fő tengelyét gyakorlatilag ez a két ország adja. Egyesek szerint az Egyesült Államok valószínűleg továbbra is a legerősebb nemzet marad, különösen katonai, pénzügyi és technológiai téren. Kína azonban a fejlesztés és a kereskedelem terén szintén kimagasló szerepet fog betölteni.
A rendszer azonban még kialakulóban van és egyszerre ölthet bipoláris és multipoláris jelleget. Az Egyesült Államok és Kína mellett más középhatalmak is önálló mozgásteret építenek. Ebben a környezetben új nemzetközi hatalmi konfigurációk alakulnak ki. Az olyan államok vagy államok csoportja, mint Az Európai Unió, India, Törökország, Brazília és a regionális szervezetek, például az ASEAN, magabiztosabban pozicionálhatják magukat és rugalmasabb külpolitikai megközelítéseket követhetnek. Míg a „hagyományos” nagyhatalmak – például az Egyesült Államok és Kína – arra törekednek, hogy más államokat szorosabban a saját érdekeikhez kössék, addig például a „globális Dél” országai nagyobb stratégiai függetlenségre törekednek.
A kialakult nemzetközi intézményi, jogi és politikai rendet mára számos tényező aláássa, de a legsúlyosabb esemény feltehetően továbbra is Oroszország öt ukrán terület 2014-ben és 2022-ben történt erőszakos annektálása. Moszkva nyílt és erőszakos területfoglalása és az ukrán civilek ellen elkövetett tömeges terror nem történt volna meg, ha a szabályokon alapuló világrend, az eredeti céljai szerint, hatékonyan működött volna. Ennek következtében, nem véletlen, hogy a kisebb hatalmak már nem feltétlenül támaszkodhatnak az ENSZ Biztonsági Tanácsára, amelynek Oroszország is tagja; az Egyesült Államokra, amely egyre kiszámíthatatlanabb a szövetségeseivel is, és nem riad vissza a nyílt fenyegetéstől, vagy zsarolástól sem; vagy a nemzetközi jogra területi integritásuk garanciáiként. A világ globálisan tehát kétpólusú irányt mutat, regionálisan azonban többpólusúvá válik.
Egy friss tanulmányban a Bertelsmann Stiftung munkatársai az üzleti, tudományos és politikai élet szakértőivel forgatókönyv-elemzést végeztek, amely során hat elképzelhető konfigurációt vázoltak fel 2035-re vonatkozóan, amelyek a hatalmi központok számában és a stabilitás mértékében különböznek egymástól. A hat forgatókönyv közül háromban kevés vagy csak egy-egy nemzetközi szereplő jelenik meg. Ilyen egy Kína által létesített hegemonikus rendszer, az Egyesült Államok dominanciája a világ többi nemzet felett és a két blokkra osztódott világ, amelyben Kína és az Egyesült Államok áll egymással szemben. Érdekesség, hogy a dokumentumban a kínai hegemón elképzelés stabilabb rendként van feltüntetve, mint az amerikai. A dokumentum alapján ennek az az oka, hogy a kínai forgatókönyvben a világ gazdaságilag és technológiailag függ Kínától, amely egy rendszerszintű függőséget eredményez, míg az amerikai forgatókönyvben az Egyesült Államok dominanciája a katonai erőn és a pénzügyi fölényen alapulna. Ezen kívül a bemutatott kínai hegemonikus modell további pozitívumaként szolgál, hogy a forgatókönyvek szerint Kína nem üresítené ki a jelenlegi nemzetközi intézményeket (ENSZ, IMF, WTO stb.) csupán átformálná azokat a kínai szabályok mentén, míg az amerikai modellben ezek a nemzetközi intézmények eseti szereplővé válnának elveszítve jelentőségüket (tegyük hozzá, hogy a szakértők véleményét minden bizonnyal befolyásolja a személyes véleményük a Trump adminisztrációról). Ezen kívül a felvázolt kínai modell esetében alacsonyabb a fegyveres konfliktusok lehetősége vagy legalábbis azok intenzitása jelentősen eltérne az amerikai modelltől, hiszen Peking főleg a gazdasági nyomásgyakorlással élne a katonai helyett, míg az amerikai esetben az erőpolitika dominanciája érvényesülne.
Egy harmadik esetben a fentebb elemzett két hatalom egyszerre alkotná meg a kétpólusú világrendet. Ez valamivel törékenyebb világképet mutat a dokumentum szerint, mint ha csak az Egyesült Államok dominálna. Ebben az esetben gazdasági szempontból két, egymástól független értékláncokkal rendelkező ökoszisztéma alakulna ki, amelyekben a kereskedelmet az erőforrások feletti ellenőrzés határozná meg. A nemzetközi biztonsági helyzet feszült lenne, különösen a két hatalomhoz közeli határrégiókban, míg a multilaterális szervezetek formálisan továbbra is léteznek, de azokat a G2 aláássa vagy eszközként használja őket.
A dokumentum két olyan forgatókönyvet is elemez, ahol épp ellenkezően számos szereplő lenne egyszerre jelen. Az egyik ilyen eset egy autoriter nemzetközi rendszer képét mutatja be, ahol a liberális világrendet egy illiberális és autokratikus kormányokból álló globális hálózat váltotta fel. A globális gazdaság korrupcióvezérelté válna és a globális biztonsági garanciák is szétesnének, így ez a forgatókönyv egyértelmű anarchiát eredményezne. Bár nem ez a központi fő forgatókönyv, a szakemberek fontosnak tartották, hogy egy hasonló lehetőséggel is számoljunk a jelenlegi trendeket figyelembe véve, továbbá fontos hangsúlyozni, hogy a dokumentum olyan alternatív jövőképeket mutat be, amelyek a stratégiai gondolkodást segítik a jövőre nézve, tehát a forgatókönyvek nem mint előrejelzésekként szolgálnak. A második többszereplős forgatókönyvben pedig egy gyengülő államhatalmi rendszerképet láthatunk, ahol a nem állami szereplők veszik át a globális rend feletti irányítást, amely szintén kaotikus állapotokhoz vezet.
Végül, de nem utolsó sorban, a dokumentum a legstabilabb eshetőségnek olyan forgatókönyvet vázolt fel, amelyben öt hatalmi központ áll egymás mellett az Egyesült Államok, Kína Oroszország, India és az EU. Ezen elképzelés alapján az öt nagyhatalom együttesen irányítja a világrendet egy „Világbiztonsági Tanács” (World Security Council – W5) keretében, amelyben kizárólag ők képviseltetik magukat. Az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezetek pedig jelentőségüket veszítenék. A katonai és nukleáris fegyverkezés biztosítaná a viszonylagos stabilitást. A konfliktusokat pedig a W5-megállapodások stratégiailag kiegyensúlyoznák. Gazdaság tekintetében az öt nagyhatalom stratégiai autonómia iránti törekvése a globális gazdaság széttagoltságát eredményezné. Ennek a forgatókönyvnek a realizálása jelen állás szerint az EU számára jelentené a legnagyobb kihívást a korlátozott cselekvési képessége, a növekvő kiadások és a folyamatos migrációs nyomás miatt. Mindez a gazdasági és társadalmi sebezhetőség növekedéséhez vezethet. A belső nézeteltérések továbbá megnehezíthetik, hogy az EU összehangolt és egységes frontot mutasson a külvilág felé. A négy másik geopolitikai szövetség iránt tanúsított tétova, összehangolatlan hozzáállás így sebezhetővé teheti az EU-t, és megnehezítheti, hogy érvényesítse érdekeit velük szemben.
Az a folyamat, amely egy összetettebb és sokszínűbb valóság felé vezet, ahol a globális kormányzás különböző elképzelései és modelljei egymás mellett léteznek, sőt egyes esetekben össze is fonódnak, még csak most kezdődik.
Nyitókép forrása: alexlmx / depositphotos.com
