Románia legfontosabb nemzeti ünnepe az 1918. december 1-jei, Erdély Romániához való csatlakozását kimondó gyulafehérvári román népgyűlés évfordulója. A korábban bemutatottakhoz hasonlóan ez a dátum is jelentős – sőt, az egyik legjelentősebb – kapocs a modern magyar és román történelem között. Következményei ugyanis radikálisan megváltoztatták a Magyarország és Románia közötti államközi- és a magyar–román interetnikus viszonyt, az akkor létrejött új felállás pedig többé-kevésbé ma is érvényes. Mivel az évforduló magyar és román megítélése gyakorlatilag egymásnak a szöges ellentéte, nem csoda, hogy rendszeres felidézése kihat a magyar–román kapcsolatok diskurzusára is.
A gyulafehérvári román népgyűlés egyszerre jelképezi a történelmi Magyarország felbomlását és Nagy-Románia megalakulását. Ennek megfelelően a magyar történeti tudatban elsősorban az első világháborús vereséghez, Magyarország megújításának kudarcához és a történelmi államkeretek megszűnéséhez kapcsolódik – azaz egy olyan folyamat egyik epizódját jelöli, amelynek következtében a magyar nemzet tekintélyes hányada kisebbségi sorba került. Az erdélyi román vezetők által kinyilvánított döntés ugyanis nem csak a románokat, hanem – más közösségeken túl – több mint másfél millió magyart is Romániához csatolt. A nemzeti megosztottság és a kisebbségi lét nehézségei miatt a december elsejei gyűlés katasztrófaként vagy legalábbis egy egyoldalú és önkényes döntésként rögzült a magyar történeti tudatban – különösen Erdélyben. Ezzel szemben Gyulafehérvár a modern román nemzeti identitás egyik központi, mégpedig egyértelműen pozitív elemét alkotja. A „Nagy Egyesülés” legjelentősebb mozzanataként a 19. században megfogalmazott román nemzeti egységtörekvések szinte maradéktalan megvalósulásának és a román állam megerősödésének a szimbóluma, illetve az erdélyi románság nemzeti emancipatorikus küzdelmeinek sikeres lezárását jelöli. Egy olyan diadalt, amely a román nemzeti narratívában egyszerre köszönhető Románia sok szenvedéssel járó háborújának, az erdélyi románok önszerveződésének és a győztes nagyhatalmak támogatásának.
A gyulafehérvári eseményekről ugyan már a két világháború közötti időszakban is rendszeresen megemlékeztek Erdélyben, ám a Román Királyság állami ünnepei közé sokáig nem került be a december elsejei dátum. Az évforduló csak az 1930-as évek végén „vált hivatalossá”, azonban a második világháború, majd az azt követő fordulat – a kommunista diktatúra és a vele járó szimbólumkészlet bevezetése – a háttérbe szorította. A román nemzeti kommunizmus kibontakozásával, az 1968-as ötvenedik évforduló alkalmából fedezték fel újra, és a nyolcvanas évek végére, a román nemzeti egység egyre terebélyesedő mítoszához és az országot vezető Nicolae Ceaușescu személyi kultuszához kapcsolódva ismét a legfontosabb történelmi referenciapontok közé emelkedett. De ahhoz, hogy Románia első számú nemzeti ünnepe legyen, 1989 végén meg kellett buknia a kommunista diktatúrának, amely magával rántotta a pártállami ünnepeket is. 1990-ben döntött úgy a román törvényhozás, hogy az augusztus 23-i évfordulót december 1. váltsa fel, így az év végén már Gyulafehérváron ünnepelték a „Nagy Egyesülést”.
A romániai magyarok – érthető módon – addig sem igazán tudtak azonosulni az Erdély Magyarországtól való elszakítását jelképező évfordulóval. Erre Nagy-Romániában még nem is nagyon volt szükség – bár az elvárás időnként már ebben az időszakban is megfogalmazódott, amire a magyar vezetők általában a gyulafehérvári határozatokban kilátásba helyezett kollektív kisebbségi jogok számon kérésével válaszoltak. Itt található a gyökere az erdélyi magyar (nemzeti) autonómia körüli magyar–román vitának is, a magyar politikusok ugyanis ebben a szellemben értelmezték a határozatok harmadik pontját, amit viszont a román politikusok következetesen elutasítottak. Az államszocialista rendszerben az erdélyi magyar politikai vezetőknek és értelmiségieknek is alkalmazkodniuk kellett a hivatalos diskurzushoz, szabad nyilvánosság híján pedig szó sem lehetett bármilyen véleménykülönbségről.
1990 után folytatódhatott a két világháború közötti vita, az évforduló nemzeti ünneppé választása pedig kiváló alkalmat biztosít az említett kérdések rendszeres felelevenítésére. Mind a magyar politikai képviselet, mind a román pártok élnek is ezzel, és gyakran tematizálják a gyulafehérvári „ígéreteket” a nemzetállam–kisebbség viszony kontextusában, valamint magát a történelmi eseményt és következményeit. Míg a magyar közéleti szereplők a kisebbségi jogok bővítése kapcsán szoktak utalni Gyulafehérvárra, a románok főképp a nemzetállami berendezkedés és a román nemzeti érdekek védelmére hivatkoznak, az első világháború végi román diadal – a sikeres nemzetegyesítés – felemlegetése pedig mindig hálás témának bizonyul. Mindez azzal is kiegészült, hogy 2000 után több alkalommal is csak néhány nap választotta el a december elsejei évfordulót a négyévente megtartott parlamenti választásoktól, lehetővé téve az ünnep nemcsak nemzet- és emlékezet-, hanem pártpolitikai instrumentalizálását is.
A közterek felzászlózása, valamint a december elsején az egész országban megtartott ünnepi rendezvények tulajdonképpen a nemzet- és nemzetállamépítés klasszikus eszköztárába illeszkednek, mint minden hasonló megmozdulás a modern nacionalizmusok kialakulása óta. Románia esetében az ünnepi mozgósítás tudatosítja az állampolgárokban – nemzetiségi különbség nélkül – a román nemzetállam eszméjét, valamint megjeleníti a román dominanciát az ország egész területén, beleértve a nem román nemzetiségűek által lakott régiókat is. Noha a december elsejei időpont kiválasztása nem kifejezetten a magyarok bosszantására történt, ilyen alkalmakkor elkerülhetetlenül kialakul némi feszültség. Ennek elsődleges oka a Románia alkotmányban rögzített önmeghatározása („egységes nemzetállam”) és a nemzetállami diskurzus, valamint az ország tényleges multietnikus jellege közötti diszkrepancia. Ez ugyan önmagában még nem vezet szükségszerűen konfliktushoz, ám az könnyen létrejöhet, ha a román és a magyar nemzeti eszme képviselői éppen érdekeltek benne.
A román nacionalisták – akár a kifejezetten nacionalista irányultságú formációk, akár a nagyobb pártok egyes vezetői – sokszor tudatosan erősítenek rá a nemzeti ünnep egyébként is felfokozott hazafias hangulatára. Mégpedig nemegyszer nyíltan magyarellenes éllel. Ez már az 1990-ben, Gyulafehérváron megtartott első ünnepi rendezvényen is megnyilvánult, amikor az akkori ellenzék egyik vezetője, Corneliu Coposu mellett a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseletében felszólaló Szőcs Gézát is kifütyülte a tömeg. A kilencvenes években Kolozsvár hírhedten soviniszta polgármestere, Gheorghe Funar tette emlékezetessé a friss nemzeti ünnepet. Funar és hívei látványos szimbolikus akciókkal és emlékezetpolitikai performanszokkal igyekeztek szemléltetni a román hegemóniát Kolozsváron és Erdélyben. Például 1992-ben Funar a főtéri Mátyás-szoborra helyeztetett el egy román nyelvű idézetet Nicolae Iorga neves történésztől, a következő évben pedig soviniszta beszédek közepette avatták fel Avram Iancu szobrát az ortodox székesegyház előtt. Noha a – nem csak az évfordulóra korlátozódó – provokatív rendezvényeknek nem sikerült elmérgesíteniük a kolozsvári és erdélyi magyar–román viszonyt, a médiavisszhangnak is köszönhetően tartósan fennmaradt annak konfliktusos reprezentációja.
Tulajdonképpen ugyanezzel az eredménnyel jártak az arra irányuló törekvések is, hogy még a magyar többségű székelyföldi megyékben is „megfelelő módon” legyen megtartva Románia nemzeti ünnepe. Például 2001 végén Hargita megye akkori (román) prefektusa, Mircea Dușa nagyszabású ünnepséget hirdetett Csíkszeredába. Miután azonban az RMDSZ egyik Hargita megyei szenátora, Sógor Csaba, valamint a város polgármestere és számos más magyar közsszereplő is felszólalt a kezdeményezés ellen, a tiltakozásból országos botrány lett, tökéletesen illeszkedve a székelyföldi magyar–román együttélés kapcsán éppen zajló politikai vitába. A magyar vezetők ugyanis azzal érveltek, hogy a románok ünnepe a magyarok számára gyász – „december elseje számunkra a be nem váltott székelyföldi ígéreteket, a nyolcvan éve is hiányzó és meg nem valósult autonómiát jelenti” –, és senkit sem lehet kényszeríteni az ünnepen való részvételre. Ezt az esetet leszámítva a kétezres években jobbára nyugalmasan telt a december elsejei ünnep magyar–román viszonylatban is, igaz, időnként sor került egy-egy zajosabb gyűlésre vagy erősebb beszédre. 2006-ban például nem hagyták befejezni Becsek-Garda Dezső RMDSZ-es képviselő parlamenti felszólalását, amelyben a kisebbségi jogok betartását kérte számon a mindenkori román államon, egy évvel később pedig a Konzervatív Párt elnöke, Dan Voiculescu szervezett költséges rendezvényt Sepsiszentgyörgyre, amelyen a koszovóihoz hasonló etnikai konfliktussal riogatta a közvéleményt a magyar autonomista követelésekkel kapcsolatban.
A feszültségmentes időszaknak a kétezres évek végén egy szélsőjobboldali formáció, a Noua Dreaptă (Új Jobboldal, ND) vetett véget, amely 2009. december elsején provokatív felvonulást tartott Sepsiszentgyörgy központjában. A vasgárdista hagyományt nyíltan felvállaló, a régión kívül toborzott résztvevőket meneteltető szervezet a későbbiek során is folytatta ezt a gyakorlatot, meglátogatva több székelyföldi települést is (Sepsiszentgyörgy mellett Marosvásárhelyt és Csíkszeredát). Noha az ND ismételt nacionalista akciói végül nem torkollottak konfliktusba, a következő években több súrlódásra is sor került december elseje körül, amiben vélhetően az ünneplés székelyföldi erőltetése is ezerepet játszott. Míg 2012-ben újra nagyszabású megemlékezés idézte fel a gyulafehérvári népgyűlés évfordulóját Csíkszeredában, 2014-ben Kézdivásárhely központjában számos fekete zászló jelezte, hogy a Székelyföldön nem mindenki örül a „Nagy Egyesülésnek”. Egy évre rá pedig, ugyancsak Kézdivásárhelyen, közvetlenül az ünnep előtt vettek őrizetbe két helyi magyar szélsőséges – hatvannégy vármegyés – fiatalt terrorizmus vádjával, akiket aztán egy vitatható eljárást követően többéves börtönbüntetésre is ítéltek. Az ünnep „feszültségkeltő potenciálját” 2020. december elsején egy másik román szélsőséges szervezet is felismerte, amely a magyar–román szimbolikus konfliktusok színhelyeként az utóbbi időben híressé vált úzvölgyi temetőt használta fel díszletként nacionalista megemlékezéséhez.
Az erdélyi magyar kisebbség meglétének köszönhetően azonban december elseje nem maradt pusztán „romániai belügy”. És nem csak azért, mert a magyarországi média általában beszámol a különféle romániai incidensekről, hanem azért is, mert az évforduló időnként a Bukarest és Budapest közötti államközi viszonyra is kihat, sőt előfordul, hogy a magyar belpolitikába is beszűrődik. Az utóbbira a legjobb példa Medgyessy Péter magyar és Adrian Năstase román miniszterelnök (illetve több magyarországi és romániai magyar és román politikus) hírhedtté vált 2002-es koccintása a budapesti Kempinski Szállodában, amely azóta is a „nemzetáruló magyar baloldal” toposzát erősíti a magyar jobboldali nyilvánosságban. De meg lehet említeni a 2010-ben a budapesti Nemzeti Színházba tervezett ünnepi fogadást is, amelyre végül a tiltakozások miatt nem került sor. Egyes elemzők ezeket az eseményeket a román szimbolikus politizálás tudatos lépéseiként értékelik, mindenesetre ebbe a logikába illeszkedik a magyar külügyminiszter 2016-os döntése is, amellyel – a diplomáciában kissé szokatlanul – megtiltotta a magyar diplomatáknak a Románia nemzeti ünnepén tartott fogadásokon való részvételt.
Az előzetes elképzelések szerint tulajdonképpen az egész 2018-as évnek a „Nagy Egyesülés” századik évfordulójának a jegyében kellett volna telnie. Az elhúzódó belpolitikai válság miatt azonban csak viszonylag kevés dolog valósult meg időre a különféle tervekből. Noha lehetett tartani esetleges magyar–román feszültségektől is, végül ez sem következett be, igaz, Gyulafehérvár eltérő magyar és román értelmezése már 2017-ben is felszította a kedélyeket. Az RMDSZ saját kampánnyal válaszolt a hivatalos román triumfalista diskurzusra, amelyben nem a gyászra, hanem a romániai magyar közösség történetére és eredményeire helyezte a hangsúlyt. A december elsejei központi ünnepségek végül a megszokott módon zajlottak le, azzal a különbséggel, hogy a centenáriumi évben még nagyobb figyelem irányult a történelmi helyszínen, Gyulafehérváron megtartott rendezvényekre, amelyek elsősorban az 1918-as eseményeket idézték fel. Ugyanakkor a hivatalos ünnepi diskurzussal párhuzamosan – vagy inkább annak ellenére – komoly viták bontakoztak ki a román nyilvánosságban a modern Románia teljesítményéről is.
A fentiekből is kitűnik, hogy bár a 2018-as román centenárium jó alkalom lehetett volna a kölcsönös sérelmek kibeszélésére is (mi több, akár a nemzeti narratívák közelítésének vagy akár meghaladásának megkísérlésére), erre végül nem került sor. Egy-egy elszórt próbálkozást leszámítva tulajdonképpen változatlanul folyt tovább a gyulafehérvári népgyűlés magyar és román párhuzamos értelmezése, fenntartva az évforduló emlékezetpolitikai instrumentalizálásának lehetőségét a jövőben is.
Sorozatunk előző részeit itt és itt olvashatják.
Források és szakirodalom:
Ádám Bíborka: December elseje Sepsiszentgyörgyön. Korunk 2016/12. 76–85.
Ádám Bíborka: Etnikai határátlépések Székelyföldön. In Dobos István–Bene Sándor (szerk.): Határátlépések. Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Budapest, 2011. http://mek.oszk.hu/09700/09720/html/#6http://mek.oszk.hu/09700/09720/html/#6 (letöltve: 2020. 12. 17.)
Ádám Bíborka: A román ünnepek székelyföldi megnyilvánulásai. Kisebbségi Szemle 2018/3. 55–72.
Bárdi Nándor–Wéber Tibor: Kisebbségben és többségben: Iuliu Maniu nézőpontjai. Limes 1998/4. 243 – 256.; Iuliu Maniu: A kisebbségi kérdés. Limes 1998/4. 257 – 276.
Maria Bucur: Birth of a Nation. Commemoration of December 1, 1918, and National Identity in Twentieth-Century Romania. In Maria Bucur–Nancy M. Wingfield (eds.): Staging the Past. The Politics of Commemoration in Habsburg Central Europe, 1848 to the Present. Purdue University Press, West Lafayette, Indiana, 2001. 286–325.
Csomafáy Ferenc: Ünnep egy befejezetlen szobor körül. Romániai Magyar Szó 1993. december 3. 1.
Marius Diaconescu: A „teljes nemzeti szabadság” az 1918. december 1-i gyulafehérvári határozatban. Történelmi Szemle 2019/4. 745–762.
Hogyan telt a magyaroknak december elseje 1989 után? Transindex.ro 2017. december 1. https://itthon.transindex.ro/?cikk=26995 (letöltve: 2020. 12. 17.)
Iszlai Katalin: Újabb román ünnepség. A katonatemetőt választotta A Nép Útja egyesület. Székelyhon 2020. december 2. 5.
Miskolczy Ambrus: Román nemzetgyűlés Gyulafehérvárott. 1918. december 1. Magyar Szemle Alapítvány, Budapest, 2019.
Pataky István: Feszültség Kolozsvárott. Új Magyarország 1992. december 2. 3.
Pászkán Zsolt: Centenáriumi Románia – Nemzetépítés és zűrzavar. Kisebbségi Szemle 2018/1. 7–24.
Sógor Csaba: December 1 kronológiája 1990–2010. http://sogorcsaba.eu/index.php/hu/media/december-1-kronologiaja-1990-2010/oldal-60/ (letöltve: 2020. 12. 17.)
Zahorán Csaba: Nagy-Románia születése. Rubicon 2020/6–7. 68–75.
