Romániában minden évben október 25-én tartják meg a „román hadsereg napját”. Noha az országos ünnepnap viszonylag hosszú múltra tekint vissza, és több más évfordulóval együtt szintén részét képezi a – meglehetősen eltérően értékelt – magyar–román közös múltnak, Magyarországon mégis viszonylag kevéssé ismert.
1944. október 25-én, a Tiszántúlon zajló hadműveletekkel egy időben, a Nagybánya és Kolozsvár irányából előretörő szovjet és román csapatok elfoglalták Szatmárnémetit és Nagykárolyt, pontot téve az észak-erdélyi „kis magyar világ” végére. Ez a dátum így tulajdonképpen a múltkor ismertetett, Sepsiszentgyörgyért folyó harcokkal kezdődő hadjárat sikeres lezárását jelöli, román értelmezésben Románia utolsó megszállt városainak és környéküknek a felszabadításával.
Az említett nap kora reggelén egy csendőrökből álló kis csapat, Ioniţă Borşan alhadnagy vezetésével behatolt Nagykárolyra, és a városközpontban kitűzte a román trikolórt. Ezzel szimbolikusan is visszafoglalta az egyébként mindmáig magyar többségű partiumi kisvárost. Ezt követően a román hadsereg folytatta az előnyomulást, Borşant később kitüntették, a május 9-i német kapituláció pedig Csehszlovákiában érte az egységét.
A hadsereg napját még a Ceaușescu előtti Román Népköztársaságtól örökölte meg a szocialista, majd demokratikus Románia. Az évfordulót ugyanis 1959-ben vezették be, egy évvel azután, hogy Romániából kivonták a szovjet csapatokat. Az új ünnepnapról a Magyar Autonóm Tartomány központi napilapja, a Vörös Zászló terjedelmes cikkben számolt be, amelyből az olvasók megtudhatták, hogy „A Román Munkáspárt, a Román Népköztársaság kormánya és a Nagy Nemzetgyűlés elnöksége elhatározta, hogy a nap jelentőségére való tekintettel, hadseregünk harci múltjának, a nemzeti függetlenségért, a szovjet hadsereggel vállvetve vívott harc emlékére október 25-ét »az RNK Fegyveres Erői Napjának« nyilvánítja”. De a lap idézte Gheorghe Gheorghiu-Dejt, a Román Munkáspárt főtitkárát is, aki szerint „a szovjet és a román katonáknak hazánk felszabadításáért kiontott vére örökre megpecsételte a szovjet–román fegyverbarátságot, amely a román és a szovjet nép megbonthatatlan barátságának és szövetségének kifejezője.”
Az ünnepnap később – a többi ünnephez hasonlóan – Nicolae Ceaușescu személyi kultuszának építését is szolgálta. Például 1987-ben ezekkel a szavakkal zárult az évfordulót felidéző cikk, amely Kovászna megye napilapjában, a Megyei Tükörben jelent meg: „Ma, a román hadsereg napján, katonáink a rájuk háruló feladatok teljesítésének büszke tudatában tisztelegnek a haza, a Legfelsőbb Parancsnok, NICOLAE CEAUŞESCU elvtárs előtt, biztosítva népünket arról, hogy bármikor küldetésük magaslatán állva készek határozottan megvédelmezni a békés építőmunka feltételeit, az ország függetlenségét, szuverenitását, a szocialista építésben elért kimagasló sikereinket.”
Az államszocializmus időszakának hivatalos szóhasználatában Észak-Erdélyt a hitleristák, fasiszták vagy hitlerista-hortista (sic!) megszállás alól szabadította fel a „dicsőséges szovjet hadsereg” és a román hadsereg, de ez a terminológia részben még ma is tartja magát. A román nemzeti hírügynökség, az Agerpres 2020. október 25-i közleménye szerint is az adja az évforduló jelentőségét, hogy ezen a napon került sor „a nemzeti terület teljes felszabadítására a horthysta-fasiszta megszállás alól”. Idei ünnepi beszédében, illetve sajtóközleményében azonban a román honvédelmi miniszter inkább a román hadsereg aktuális szerepvállalásait és Romániának a NATO, az EU és az USA melletti elkötelezettségét hangsúlyozta. A miniszterelnök, Ludovic Orban is Románia jelentőségét emelte ki a régió stabilitása és biztonsága szempontjából. Ugyanakkor a Calea Neamului nevű – korábban több provokációt is szervező – román soviniszta szervezet néhány órára ismét „elfoglalta” a székelyföldi Csíkszentmártonhoz tartozó úzvölgyi katonatemetőt, hogy ott ünnepelje meg az évfordulót.
A román hadsereg napjának legfontosabb megemlékezéseit általában a bukaresti Ismeretlen Katona Sírjánál, Szatmárnémetiben, valamint Nagykároly központjában tartják meg, magas rangú politikusok részvételével. A program rendszerint koszorúzásból, katonai felvonulásból és ünnepi beszédekből áll.
Nagykárolyban az 1944-es események huszadik évfordulóján, 1964-ben leplezték le a „Hősök Emlékművét” (másik nevén a „Felszabadító Katona Emlékművét”), Anton Dâmboianu építész és Vida Gábor szobrász munkáját.
Az obeliszk és a domborművekkel díszített, „arcával” nyugat felé néző tömb a Károlyi-kastély szomszédságában, az 1918. december 1. út és az Október 25. sugárút kereszteződésénél lévő téren található. Mellette a néhány éve felavatott I. Ferdinánd-szobor, továbbá az 1990–2007 között épült ortodox templom emelkedik. Egy 1994-es kezdeményezés az évforduló emlékére „Hős várossá” nyilvánította volna Nagykárolyt, ám a törvényjavaslatot végül a parlament 1997-ben leszavazta.
Az 1944. augusztus 23-i román átállás komoly csapást jelentett a Harmadik Birodalomre és szövetségi rendszerére. A keleti front megroppant, és a németek csak nagy nehézségek árán tudták újra – úgy-ahogy – stabilizálni. Ez viszont csak azon az áron sikerült, hogy feladták és kiürítették a megszállt balkáni területeket, nehogy az ottani német egyégek a gyorsan előretörő szovjet csapatok, a hozzájuk csatlakozó románok és a jugoszláv partizánok harapófogójába kerüljenek. Észak-Erdély visszafoglalását követően a román hadsereg Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria területén folytatta a németellenes harcot, kivéve részüket – többek közt – Budapest és Besztercebánya felszabadításából is.
A román történeti tudatban ugyanakkor érdekes kettősség figyelhető meg a második világháború kapcsán. Egyrészt ellentmondásos a Szovjetunióhoz való viszonyulás, mivel Sztálin 1940-ben megszállta, majd a világháború után is megtartotta Besszarábiát és Észak-Bukovinát, néhány év alatt pedig Romániában is kiépítette a kommunista diktatúrát. Ugyanakkor Románia visszakapta a második bécsi döntés nyomán Magyarországhoz visszacsatolt Észak-Erdélyt. 1945 után Romániában előszeretettel hangsúlyozták a román hozzájárulást a német vereséghez, amelyre a „nyugati hadjárat” keretében, szovjet szövetségben került sor. (Idén is erre emlékeztetett az Agerpres már idézett közleménye.) A kommunista diktatúra bukása óta viszont már szabadon lehet beszélni és emlékezni a németekkel együtt a Szovjetunió ellen, eredetileg Besszarábia és Bukovina felszabadításáért indított keleti hadműveletekre is. Ezek során, 1941–1943 között egészen Sztálingrádig és a Kaukázusig jutottak el a román csapatok (a román zászlót Nagykárolyban kitűző, majd nyugaton tovább harcoló csendőrtiszt egysége is korábban Besszarábiában, majd Odesszában és Transznisztriában teljesített szolgálatot.) A témának komoly szakirodalma van, sőt az 1990-es években valóságos kultusz bontakozott ki a Romániát 1940 és 1944 között ténylegesen irányító (1946-ban pedig háborús bűnösként kivégzett) Ion Antonescu marsall személye körül is. A kérdés tehát meglehetősen összetett, miközben a két „hadjárat” között végeredményben egyetlen sorsfordító esemény, az 1944. augusztus 23-i román kiugrás áll.
Források és szakirodalom:
Ioniţă Borşan – jandarmul care a participat la eliberarea oraşului Carei, la 25 octombrie 1944. Satmareanul.net 2012. 10. 24.
A Román Népköztársaság Fegyveres Erőinek Napja. Vörös Zászló, 1959. október 25. 3., 7.
A Hadsereg napja. Függetlenség, haladásunk védelmezői. Megyei Tükör, 1987. október 24. 2.
25 octombrie – Ziua Armatei Române. Agerpres.ro 2020. október 25.
Ciucă: Munca serioasă a personalului MApN justifică încrederea pe care românii o au în Armată. Agerpres.ro 2020. október 25.
Orban, de Ziua Armatei: România e privită ca un veritabil pilon de stabilitate şi securitate în regiune şi joacă un rol important în apărarea colectivă aliată. Adevărul.ro 2020. október 25.
Román katona emlékműve. Köztérkép.hu
Propunere legislativă privind declararea oraşului Carei, “ORAŞ – EROU”. cameradeputatilor.ro
Dinu C. Giurescu (coord.): Istoria Românilor. Vol. IX România în anii 1940–1947. Editura Enciclopedică, București, 2008. 335–338.
Iszlai Katalin: Járványhelyzetben is ünnepséget tartottak a román hadsereg napján Úzvölgyében. Székelyhon.ro 2020. október 25.
Ablonczy Bálint: Hol lesz a következő? Az úzvölgyi temetői „csata” teljes háttere. Válaszonline.hu 2019. június 11.