Ugrás a tartalomhoz
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Menü
  • MAGAZIN
  • BLOGTÉR
  • PODCAST
  • TV
  • GYŰJTEMÉNY
  • WEBSHOP
  • FOLYÓIRATOK
  • KIADÓ
Dobos Gábor

Óda a minimális helyi államhoz

Egy könyv a sorsolásos demokrácia erényeiről és egy gördeszkaparkról.

Dobos Gábor 2021.09.21.
Gyulai Attila

Weber, Schmitt és Kelsen mint kortárs demokráciaelméletek?

Magalhães könyve valódi tudományos aknamező.

Gyulai Attila 2021.07.05.
Hörcher Ferenc

A józan ész hangja kataklizmák idején

Hogyan kerülheti el az emberiség a legnagyobb katasztrófákat?

Hörcher Ferenc 2021.05.26.
Vasas Géza

Az eszmetörténet nemzetközi műhelye

Nemzetközi csapat dolgozik a Il Pensiore Storico arculatán.

Vasas Géza 2021.05.18.
Orbán Endre

Újabb adalékok az alkotmányos identitás diskurzusához

Recenzió az alkotmány forradalmi változásait, annak szakaszosságát vizsgáló könyvről.

Orbán Endre 2020.12.09.
CONTINUUM BLOG
Pető Zoltán
Pető Zoltán
tudományos segédmunkatárs, NKE Molnár Tamás Kutatóintézet
  • 2021.03.12.
  • 2021.03.12.

Kemény Zsigmond – „egy kiábrándult liberális”

A leginkább komor hangvételű romantikus történelmi regényeiről elhíresült Magyargyerőmonostori báró Kemény Zsigmond, akit Takáts József Modern magyar politikai eszmetörténet című könyve a „19. század legjelentősebb magyar konzervatív politikai gondolkodójának” nevezi az egyik legrégibb erdélyi arisztokrata család egyenes ági leszármazottja volt. A fiatal Kemény a nagyenyedi kollégiumban jogi stúdiumai során ismerkedett meg a német felvilágosodás, romantika és idealizmus legfontosabb szerzőivel – gondolkodásuk alapvonásai, a történetiség filozófiai szempontú megközelítése, az emberi természet és racionalitás lehetőségeivel kapcsolatos szkepticizmusuk, állásfoglalásaik a kétely nélküli haladáshittel szemben, közreműködött Kemény világnézetének kialakulásában és megszilárdulásában. Kemény azonban sohasem volt tagja formálisan a konzervatív pártnak: kezdetben az ellenzéki sajtóban működött, a reformkor számos politikai-filozófiai irányzatához közel kerülve. Kétségkívül erősen hatottak rá korának liberális eszmeáramlatai is (John Stuart Mill) azonban Kemény, a gyerekkorától fogva melankolikus, szkeptikus és tépelődő természet, véglegesen e „haladó eszmék” egyik iránya mellett sem kötelezte el magát: Mindez különösen jól nyomon követhető irodalmi alkotásainak komor, sötét hangvételén, az emberi természettel szembeni határozott pesszimizmusán a vágyaknak és az akaratnak különösen tragikus ábrázolásmódjában.

Korai, liberális hangvételű cikkeiben még hasonult a politizáló reformnemesség általános követeléseihez, a feudalizmus ellenfeleként lépett fel, „ó intézményeink” átalakítását követelte, a magyar nemesség műveletlen és provinciális állapotát bírálta, a cenzúra megszüntetését, „hírlapszabadságot” követelt. Az 1848-49-es forradalom és lázadás leverését követően írta meg két, politikaelméleti szempontból legjelentősebb munkáját, és ekkoriban vált szemlélete szkepticizmusra hajlamos liberálisból végérvényesen konzervatívvá.  1850-es a Forradalom után, és különösen a második, 1851-ben megjelent röpirata, a Még egy szó a forradalom után Takáts szerint „a magyar konzervatív gondolkodás talán legfontosabb alkotása.”

Báró Kemény Zsigmond

Amellett, hogy Kemény Zsigmond a régi rend elkerülhetetlen felbomlását írói pályája folyamán mindvégig tudomásul vette, sohasem állította azt, hogy e folyamatnak nincsenek árnyoldalai. Megközelítése, a pályatársainak többsége által kritikátlanul elfogadott haladáseszmével szemben, filozófiai előképzettségének és talán lelki alkatának köszönhetően már ekkoriban is hajlott a szkepticizmusra, a leegyszerűsítő és absztrakt megoldásokkal szembeni kételyekre: akár a francia felvilágosodás materializmusát katolikus-konzervatív alapról bíráló De Bonald, Kemény is felhívta a figyelmet a modern ipari munkásságnak a lét és a vallás hagyományos forrásaitól történő elidegenedésére, a parasztság gyökértelenedésére és életkörülményeinek romlására. Sőt, Kemény a kapitalizmus bírálata kapcsán, anélkül persze, hogy egyetértett volna ateizmusukkal és materializmusukkal, még a kortárs baloldali szerzők (például Marx vagy Engels) bizonyos javaslatait is figyelembe vette.

Egy Szalay László nézeteit bíráló cikkében például szembeállította az „ideális törvénykönyv tudományos megalkotásának” eszméjét az ún. „históriai oskolával”, amely elveti az emberi természetre vonatkozó absztrakt univerzalizmust. Kemény az „általánosan emberivel” szemben – vagyis végső soron a létező emberekre vetített absztrakt egyenlőségeszmével szemben – egy lényegében nem elalitárius jogkoncepciót vett védelmébe: e „históriai” szemlélet értelmében a jogfelfogásnak nem az „általános emberi jogokból”, hanem a konkrét társadalmakban megtestesült konkrét jogszokásokból kell kiindulnia, hogy elkerüljük az erőszakos nivellációt és a forradalmi zsarnoksághoz vezető egyenlősítést, mindenkor tiszteletben érdemes tartani a társadalom történetileg kialakult formáját, hiszen a törvényekben az emberek és társadalmak eltérő természete jelenik meg.

Kemény, a „kiábrándult liberális” a Forradalom utánban elsősorban azt igyekezett bebizonyítani, hogy a tragikus következményekkel végződő politikai felfordulás nem szükségszerűség volt, hanem a természeti katasztrófákhoz hasonló véletlen balsors. Erősen filozófiai szempontból közelítette meg a forradalom jelenségét és eszmeiségét – bírálata részben saját korábbi törekvésének elvetése és újraértékelése is: nézete szerint a magyar nemzet karaktere nem hajlik a forradalmiságra, azonban „örökölt nemzeti fogyatékosságai” miatt, a szónoklatok és üres ígéretek a sorsfordító pillanatban erősebbnek bizonyultak a racionális, megfontolt politikai vélekedéseknél.

A forradalom tehát, nem a magyarságnak a király által megjelenített legitim hierarchia elleni alapvető lázadásából, hanem a magyar nemzet megvezetésének és eltévelyedésének volt köszönhető: a tragédiát az egy egyszerre gátlástalan és zseniális demagóg, Kossuth Lajos „egyedül idézte fel.” „Ellenállhatatlan varázsú” szónoklatai mintegy a nemzetet kiragadták saját természetéből, amelyet egyébként a „nyugalom, józan értelem és monarchikus érzelem” jellemez. Kossuth, Kemény szerint a „politikai és vallási álmodozók” fajtájához tartozik, vagyis olyasvalaki, mint A rajongók című regényében az izgató templomi beszédet mondó Dajka püspök. Kossuthtal szemben Deák áll: ő egyben a nemzet jellemének valódi megtestesítője is. „Mert Deák kiválólag a logika, Kossuth a képzelődés embere volt. Deák a szenvedélyek legingerlőbb perceiben is a törvényes út tántoríthatatlan barátja vala, Kossuth pedig hajánál fogva vonszolta a kérdéseket a forradalmi térre.”

Kemény álláspontja egyáltalán nem volt a korban megalapozatlannak nevezhető. Eszerint, a Kossuthot követő radikális forradalmárok, a márciusi ifjak, mintegy „forradalmi szolidaritásból” szerették volna, ha a „Habsburg-birodalom” szétesik, sőt azt is, ha a monarchiák, mint olyanok megszűnnek, mert a monarchiákban az emberiség, a szabadság, a „demokrácia” ellenségét látták. Kemény szerint akkoriban ez a túlzó, szélsőséges hangulat ragadt át 1848-49-ben a parlamenti többségre és ezért kellett lemondania az uralkodó által kinevezett magyar kormánynak is. Ezzel pedig nem csak a liberálisok álmai vesztek oda, hanem meghiúsult a fontolva haladás, a reformkori országgyűlések korszerűsítő eredményeinek beépítése is, azok a lassú reformok, amelyekért reformpolitikusok eredetileg küzdöttek: Ezért kellett lemondania Batthyány grófnak, és ezért kellett elmenekülnie Eötvösnek, ezért borult el az elméje Széchenyi grófnak, ezért hagyta ott a közéletet Deák Ferenc is 1848 után. Ezek a politikusok (szerinte helyesen) nem vállaltak közösséget mindazzal, ahová a kossuthiánusok forradalmisága vezetett. Mivel az uralkodó ezt követően feloszlatta az országgyűlést, és innentől kezdve a hatályos törvények értelmében (amelyet a Batthyány-kormány is elfogadott) semmi, ami az országban történt a király ellenében, az nem lehetett legitim, egy illegitim állapot állt fent, és lehetett volna ezt békés úton is rendezni, úgy, hogy a feloszlatott országgyűlés befejezi működését. Kossuth Lajos és köre azonban ezt nem akarta, mert ideologikus kalandorságában bízott a „világforradalomban” és abban, hogy a „régi rend” hamarosan és forradalmi módon elvész.

A Még egy szó a forradalom utánban Kemény megkülönböztette a „gerjedelmek kalandorát” (Kossuth és a tőle balra állók), valamint „pedant elméletgyárnokot” (centralisták) – szerinte ezek a politikusi beállítódások azok, amelyek a nemzetet tévútra vezették. Edmund Burke hatását mutatja e művében a társadalom „mechanikus” felfogásának szembeállítása az „organikus” koncepcióval: amíg a mechanikus felfogás az absztrakt racionalitás túlműködéséből és életidegen „elméletgyártásból” fakad, addig az organikus felfogás az államot és társadalmat nem gépezetként, hanem élő, lélekkel és szellemmel, egyfajta sajátos „értelemmel” rendelkező szervezetként szemléli, amelyben a múlt a jövő és a jelen egymástól elszakíthatatlan egységben tárul fel. „Én egy nemzet szerencsétlenségének tartom intézményeiben és közéletében a históriai fonalak megszakadását” – írja Kemény.  Nem mellékesen, ebben a műben teremtette meg Kemény azt a Kossuthtal szembeállítható Széchenyi-képet, amely később hatalmas karriert futott be, később Szekfű Gyula is átvette azt a Három Nemzedékben.

Kemény szerint Széchenyi volt a liberális reformerek elsöprő többségével ellentétben az egyetlen olyan politikus, aki nem racionalista előfeltevésekből, hanem a „nemzeti geniuszból” indult ki, és figyelembe vette a magyarság „sajátságainak, erkölcseinek, szokásainak, társadalmi és állami intézményeinek, erejének és érdekeinek”, kül- és belviszonyainak összességét.”


Irodalom:
Takáts József: Modern magyar politikai eszmetörténet.  Osiris Kiadó, Budapest, 2007. 
Kemény Zsigmond: Forradalom után.
http://mtda.hu/books/kemeny_zsigmond_forradalom_utan.pdf (Utolsó letöltés: 2021. 01. 27.)
Kemény Zsigmond: Még egy szó a forradalom után.
https://mandadb.hu/common/file servlet/document/797742/default/doc_url/BALL_000014_003.pdf (Utolsó letöltés: 2021. 01. 27.)

Témakörök: Kemény Zsigmond, politikaelmélet, reformkor
nke-cimer

LUDOVIKA.hu

KAPCSOLAT

1083 Budapest, Ludovika tér 2.
E-mail:
Kéziratokkal, könyv- és folyóirat-kiadással kapcsolatos ügyek: kiadvanyok@uni-nke.hu
Blogokkal és a magazinnal kapcsolatos ügyek: szerkesztoseg@uni-nke.hu

IMPRESSZUM

Ez a weboldal sütiket használ. Ha Ön ezzel egyetért, kérjük fogadja el az adatkezelési szabályzatunkat. Süti beállításokElfogad
Adatvédemi és süti beállítások

Adatvédelmi áttekintés

This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these cookies, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may have an effect on your browsing experience.
Necessary
Always Enabled
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Non-necessary
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.
SAVE & ACCEPT