Hogyan kerülheti el az emberiség a legnagyobb katasztrófákat? Erre a sokak által nagyon is aktuálisnak tartott kérdésre keresi a választ Cass R. Sunstein, akinek idén megjelent könyve a világválság kihívására is reagál. E blogbejegyzés írója nem járatos a döntéselmélet és a viselkedésközgazdaságtan világában. A könyv viszont igen tanulságos a bizonytalanságokkal szembesülni kénytelen politikai helyzet filozófiai értelmezése szempontjából is.
A szerzőről
Cass. R. Sunstein egyike a legdivatosabb harvardi professzoroknak. Szakterülete valahol az alkotmány- és közigazgatási jog, a közpolitika, a döntés-elmélet és a viselkedésgazdaságtan határterületein keresendő. Úgy is mondhatjuk, hogy egy univerzális érdeklődésű jogász, jog- és társadalomtudós, aki ráadásul igencsak kiterjedt politikai tapasztalatokkal is rendelkezik. Legfontosabb politikai feladata az volt, amikor az Obama kormányzat számára dolgozott mint az Információs és Szabályozási Hivatal (Office of Information and Regulatory Affairs) vezető tisztviselője. Rendkívül termékeny szerző, talán a legtöbbet idézett kortárs jogtudós. 2018-ban elnyerte a Holberg-díjat, amelyet a jog- és társadalomtudományok Nobel-díjaként tartanak számon. A díjat elnyertek között találjuk egyebek mellett Kristevát, Habermast, Jürgen Kockát és Stephen Greenblatt-et, valamint azt a Martha Nussbaumot is, akivel jó tíz évig együtt élt Sunstein. Talán legismertebb munkája a Nobel-díjas Richard H. Thalerral együtt jegyzett Nudge: Improving decisions about health, wealth, and happiness (2009) (magyarul 2011-ben jelent meg Nudge. Jobb döntések egészségről, pénzről és boldogságról – a pénzügyi válság után címmel), amelyet másfél millió példányban adtak el, és a Google Tudós nyilvántartása szerint 19 318-an hivatkoztak rá eddig. A szerző két fontos tudósi tulajdonsága révén válhatott megkerülhetetlenné: rendkívül sokat publikál, valamint könyvei és cikkei viszonylag jó találati aránnyal veszik célba kutatási területe, de talán általánosabban is fogalmazhatunk: korunk legizgalmasabb kérdéseit. Nem csoda, ha a COVID-korszakban a katasztrófák elkerülésének kérdését tűzi napirendre. A New York University Press-nél idén megjelent A katasztrófa elkerülése (Averting Catastrophe) című idei könyvének alcíme így szól: Döntés-elmélet a COVID-19-re, a klímaváltozásra, és mindenfajta más, potenciális elemi csapásra.
A szerző kiindulópontja pont az Obama-adminisztrációban töltött éveinek tanulsága. Az a hivatal, amelyben akkor dolgozott, arra szolgált, hogy segítse a föderális szabályozás előkészítését olyan kérdésekben, amelyeket nagyfokú bizonytalanság és kiszámíthatatlanság jellemez. Az ott dolgozó szakértők a tudomány és a közgazdaságtan területéről érkeztek, s a politikai döntéshozatal hátteréül szolgáló anyagokon dolgoztak. Többek között arra alkottak módszertanokat, hogy miként csökkenthető a bizonytalanság, vagy hogyan támogatható a döntéshozatal olyan bizonytalan és kockázatos közpolitikai témákban, mint amilyen a közlekedésbiztonság, az egészségügy, a víztisztaság, a légi közlekedés, a mezőgazdaság, a belföldi biztonság vagy a klímaváltozás. A helyzet az, hogy e közpolitikai területek csakugyan kiszámíthatatlan, nehezen algoritmizálható problémákat vetnek fel, miközben velük kapcsolatos döntésre mégis szükség van.
A döntéselmélet szerepe
A kihívások értelmezhetővé tételéhez a döntéselmélet adott támpontokat nekik. Ez ugyanis számos belátást kidolgozott már a kockázat és a bizonytalanság kérdésének kezelésére. Itt van mindjárt e két fogalom, a kockázat és a bizonytalanság megkülönböztetése. Míg a kockázat esetében nagyjából meghatározható, hogy a döntés következményei mik lehetnek, s még bekövetkezési valószínűségük is számszerűsíthető, a bizonytalanságnál ilyen támpontjaink nincsenek. E tekintetben Sunstein kiindulópontja az, hogy még a Knight-bizonytalansággal azonosított helyzetek, vagyis amikor a következmények valószínűsége nem számszerűsíthető, akkor is lehetséges racionális megfontolás (erről lásd: Bélyácz 2010).
Knight mellett Keynest is idézi a szerző a kötet egyik mottójában, aki szintén arra keresi a választ, mi a teendő ilyen esetekben, amikor dönteni kell, de nincs megbízható tudásunk a lehetséges következményekről és azok valószínűségéről. A matematikus végzettségű Keynes három megfontolást ajánl olvasói figyelmébe: 1. próbáljuk meg a jövőt a jelen meghosszabbításaként értelmezni; 2. feltételezzük, hogy például a piaci árakba bekódolt, a jövőre vonatkozó várakozások helyesek; 3. hozzuk meg saját döntésünket a világ rajtunk kívül eső felének döntéseire támaszkodva, vagyis a többség vagy az átlag véleményére hagyatkozva. Különösen ez utóbbi ajánlása kifejezetten érdekes a konzervativizmus nézőpontjából is. E megfontolást Keynes konvencionális döntésnek nevezte. Ez a konvencionális döntéstípus különösen fontos a hagyományelvűség számára, amely az egyedi döntések bizonytalanságait maga is épp a szokásokkal és a konvenciókkal ajánlja ellensúlyozni.
A józan ész fogalma
A konvencionális döntés keynesi kifejezése elvezethet bennünket a józan ész közkeletű fogalmához. A könyvben körvonalazódó sunsteini gondolkodásmódnak általánosságban is meghatározó jegye, hogy a józan észre apellál, s annak a következtetéseit próbálja szisztematikusan végiggondolni és alkalmazni, úgyis mondhatjuk, a politikai döntéshozatal számára operacionalizálni. Vagyis a matematikai végzettséggel, s egyébként baloldali értékorientációval rendelkező Keynes felfogása e tekintetben, a bizonytalansági és kockázati tényezőkkel szembesülve, döntéskényszer esetén, a konzervatív felfogáshoz meglepően közelinek bizonyul.
Knight és Keynes termékeny megidézésén túl persze Sunstein maga is végiggondolja a lehetséges támpontokat. Érdekes ötlete a maximin-elv felhasználása a súlyos következményekkel járó elemi csapások elkerülésére. A legtöbb olvasó Rawls nevéhez köti a maximin-szabályt, holott azt már ő is a döntéselméletből hozta. A maximin-szabály lényege, hogy „a lehető legrosszabb eredmény szerint rangsoroljuk az alternatívákat: azt kell választanunk, amelyiknek a legrosszabb eredménye jobb a többi legrosszabb eredményénél”. (Rawls: Az igazságosság elmélete, 191.) Rawls maga körülbelül a következőképp alkalmazta a maximin-elvet igazságosság-kritériumként:
„a társadalmi egyenlőtlenségek akkor engedhetők meg, amikor a lehető legnagyobb vagy legalábbis valamilyen – mértékben javítják a társadalom legkevésbé szerencsés csoportjának hosszú távú várakozásait.”
Rawls: Az igazságosság elmélete, 189.
Sunsteinnek a katasztrófák elkerülését lehetővé tevő döntésre vonatkozó gondolatmenete maga is hivatkozik Rawlsra, s felidézi azt a három feltételt, amelyet elődje szabott az elv alkalmazási feltételeként:
- fennáll a knighti bizonytalanság (vagyis nem tudunk valószínűséget rendelni a kimenetekhez);
- a döntéshozónak nem ígér nagy hozamot a minimum biztosításán túli nyereség;
- az elkerülni igyekezett szcenárió viszont súlyos fenyegetést jelent.
Úgy véli, e feltételeknek megfelelnek az általa vizsgált elemi csapások (világjárvány, klímaváltozás, terrorizmus stb.).
Az elővigyázatossági elv
Sunstein azt is elárulja, hogy mi, pontosabban ki vezette rá a rawlsi gondolat átvételére. Stephen Gardiner írt egy fontos cikket, amelyben az alapvető elővigyázatossági elvre (Core Precautionary Principle) hívta fel a figyelmet.
„Ha csakugyan egy elemi csapással szembesülnénk, ha nem érdekelnének a lehetséges nyereségek, amelyek a katasztrófa elkerülésével érhetők el, és ha nem lenne róla megbízható információnk, hogy mekkora az esélye az elemi csapás bekövetkeztének, s minden más körülmény változatlan maradna, kockázatot vállalni csakugyan vakmerő és extrém döntésnek tűnne.”
Gardiner: The Core Precautionary Principle, 49.
Gardiner maga a klímaváltozásra alkalmazta az alapvető elővigyázatosság elvét; de Sunstein utal Jon Elsterre is, aki viszont a nukleáris hatalommal kapcsolatban beszél arról a helyzetről, amikor azonosítani tudjuk a lehető legrosszabb következményt, s amikor a lehetséges alternatívák nem különböznek lényegesen a tekintetben, hogy milyen legjobb következményeik lehetnek. Szerinte is ebben az esetben a maximin elvét érdemes alkalmazni. (Jon Elster: Explaining Technical Change, 1983.) Végül Sunstein még egy lépést megtesz a gondolatmenetben: a „vastagfarkúság” esetére utalva. E szerint vannak olyan súlyos, ritka események, amelyeknek valószínűsége nem csökken a megfelelő ütemben az esemény alapvető tendenciájától távolodva. Sunstein e megfontolásokkal, vagyis Rawls, Gardener és Elster állításaival egyetértve, és az említett kritérium esetén jut el addig a tézisig, hogy a szabályozó szakpolitikák számára a maximin-elv nagyon is fontos lehet a pandémiák és a klímaváltozás elleni küzdelemben, ahogy újabb kockázatok és a megjelenő új technológiák alkalmazása esetén is.
Az extrém vészhelyzetek kezelése
Itt most nincs mód kitérni Sunstein további fontos javaslataira. Számunkra itt most elegendő, hogy a maximin-szabály csakugyan alkalmazhatónak tűnik az extrém vészhelyzetek kezelése esetén. Ez ugyanis azt az általánosabb tételt igazolja, hogy az ilyen, egyébként tudományos eszközökkel nehezen modellezhető helyzetek kezelésére is vannak racionálisan igazolható támpontjaink. Márpedig épp ennek bizonyítása a célja a szerzőnek: hogy nem csak a kétségbeesés, vagy az ad hoc döntések lehetségesek a bajban. Szerinte úgy kell működnie egy kormányzatnak, vagy valamely más, szabályozásra jogosult döntéshozónak, hogy felkészül a lehetséges legrosszabb forgatókönyvre is, anélkül, hogy kizárná a lehető legkedvezőbb fordulat lehetőségét (amit Sunstein katasztrófa-csoda optimalizálásaként emleget). Ha ilyenfajta megfontolások vezérlik, a döntéshozót nem érheti készületlenül a bekövetkező legnagyobb baj sem.
Persze a maximin-szabály alkalmazásának szoros korlátai vannak szerinte is. Csak ha elég nagy baj fenyeget, amely ráadásul valóban be is következhet, s az ellene való védekezés nem jelent túl nagy áldozatot, még ha jelentős költségekkel is kell számolnunk, akkor lehet racionális választás ez az opció. Általa ugyanis elkerülhető a legnagyobb baj – s mint láttuk, a legtöbb állam ebbe az irányba mozdult a COVID elleni küzdelemben.
A konzervatív szempont
Konzervatív szempontból nem a maximin-elv a legnagyobb érdeme a könyvnek – hisz a konzervatívok eleve is óvatosak és általában kockázatkerülők. A számukra fontos prudencia, vagyis gyakorlati bölcsesség fordítható egyszerűen körültekintésként is (erről lásd bővebben: Hörcher 2020). Fontosabb tanulsága a könyvnek, hogy a fenyegető veszedelmek számbavételére kidolgozható racionális és indokolt stratégia. Persze a konzervatív azt is tudja, hogy a bajra való felkészülésben nem merülhet ki a kormányzati tevékenység. Továbbá, szemben a keynesi megfontolással, a konzervatívok nem a jelent tekintik gondolkodásuk kiindulópontjának, hanem a múltat. Ám e megkötésekkel együtt is igaz marad, hogy megegyezik a konzervativizmus és a sunsteini döntéselméleti alapállás abban, hogy a józan ész soha nem hagy bennünket választási alternatívák nélkül, és a helyes döntés kiválasztásához szükséges támpontokat is biztosítja. Abban is egyetértenek, hogy a kormányzat cselekvőképessége nélkül mindez mit sem ér. Mindezt összefoglalva: mind a hagyományelvűség, mind pedig Sunstein álláspontja szerint a józan ész szavára kell hallgatnunk kataklizmák idején.
Irodalom
Bélyácz Iván: Kockázat vagy bizonytalanság? Elmélettörténeti töredék a régi dilemmáról, Közgazdasági Szemle, LVII. évf., 2010. július–augusztus, 652–665. o.
Ferenc Hörcher: A Political Philosophy of Conservatism. Prudence, Moderation and Tradition, Bloomsbury, London és New York, 2020.