A nyomtatott formában félévente megjelenő Il Pensiore Storico eszmetörténeti szemlét 2016-ban egy olasz társadalomtudósokból álló csoport ösztönzésére alapították.
A nyomtatott formában félévente megjelenő Il Pensiore Storico eszmetörténeti szemlét 2016-ban egy olasz társadalomtudósokból álló csoport ösztönzésére alapította a két világháború közötti fasiszta állam felépítését kutató Antonio Messina, aki egyúttal az orgánum főszerkesztője is. A Sienai Egyetem által támogatott lap címe szó szerinti fordításban elég sután hangzik: „történelmi gondolat”, ezért helyesebb és elegánsabb „Eszmetörténet”-ként magyarítani. A storico jelző híján magyarul még szóba jöhetne A Gondolat cím is.
A kezdeményezés nemzetközi jellege kifejeződik a szellemi háttér szervezeti kialakításában, személyi összetételében egyaránt. A politikaelmélet olasz művelőiből, történészekből, jogtörténészekből, szociológusokból álló tudományos tanácsadó testület mellett egy külhoni tudós csoport is szerepet vállal a folyóirat arculatának formálásában úgy is, hogy többen szerzőként is rendre feltűnnek az eddigi folyóiratszámokban. Köztük a politikafilozófia, az államelmélet és a politikatörténet nemzetközileg neves alakjaival találkozhatunk. Itthon talán a Raymond Aron-tanítvány Pierre Manent a legismertebb, akinek 1994 óta három könyvét fordították magyarra; de jól cseng a fasizmuskutatás nemzetközileg jegyzett szakemberének, az oxfordi történész Roger Griffinnek a neve is. Két, a nacionalizmusok történetével, önképével foglalkozó historikus szintén hozzájárul a közös munkához. Matthew D’Auria, a kelet-angliai egyetem oktatója elsősorban a francia nemzeti identitás kialakításával s a nemzeti narratíva e folyamatban betöltött szerepével foglalkozik. Sergio Fernández Riquelme a Murciai Egyetemről viszont nemcsak a nyugati, hanem a közép- és kelet-európai nacionalizmusok iránt is érdeklődést tanúsít, amelynek egyik számunkra érdekes eredménye a Hungría y la defensa de la civilización europea (Magyarország és az európai civilizáció védelme) címmel 2016-ban napvilágot látott könyve. A horizontot szélesíti, egyszersmind az Európa-központúságot oldja a hatalmi küszöb fogalmát kidolgozó argentin politológus és közíró, Marcelo Gullo bevonása. A lokalitás és a globalitás együttállására tekintettel az olaszok csoportjából talán a leginkább figyelemre méltó jelenség a konzervativizmuskutató Spartaco Pupo, a Calabriai Egyetem tanára, aki David Hume itáliai recepciója révén és Robert Nisbet politikafilozófiájának a monografikus feldolgozásával szerzett megbecsülést. S nem mellékesen kezdeményezője, spiritus rectora, és igazgatója a Cosenza megyei Rende városkában megalakult OIKOS Politikai Tanulmányok Központjának, amelyhez eddig mintegy hetven tudós csatlakozott szerte a nagyvilágból azzal a céllal, hogy megállítsa a közösségi keretek kiüresítésének veszélyes tendenciáját, és elősegítse a kis közösségek, a „Mi” újrafelfedezését a politikában.
Míg a tanácsadó testületek a maguk területén nemzetközi tekintélynek számító társadalomtudósokat, a Pensioreszerkesztősége zömmel fiatal, a tudományos pályája első évtizedét taposó eszmetörténészeket, filozófiai stúdiumokkal és államelmélettel foglalkozó kutatókat tömörít.
A lap küldetésnyilatkozata három vezérelvet nevesít. A multidiszciplináris megközelítés szükségszerűen magában kell, hogy foglalja más tudományágak, így a politológia, a szociológia és a filozófia hozzájárulását az eszmék mozgásának alapvetően történeti fókuszú vizsgálatához. Az alapvetés, a történeti elemzéssel szemben támasztott tudományos igényalatt nem csupán a szubjektivizmus magától értetődő elutasítását érti, de nemet mond az élettelen, vegytiszta objektivizmusra is. Az alapítók ezen a ponton a magyar történettudomány szemhatárán sajnálatosan kívül rekedt Henri-Irénée Marrou 1954-ben napvilágot látott, a nyugati történeti irodalomban sűrűn idézett De la connaissance historique (A történelmi tudásról) című könyvének arra a részletére hivatkoznak, amely a történeti megismerést a megismerő alany és a tárgy, a tények között bekövetkező „szellemi kalandnak”, küzdelmes párbeszédnek nevezte. Ez egybevág John Lukacs Marrou-interpretációjával, amely szerint a tények rögzítésénél, leszögezésénél fontosabb a megértésük. Az utóbbi feltétele s egyben eszköze nyilvánvalóan az aprólékos és gondos forráskritika. A lap számára kijelölt harmadik fő szempont és követelmény a racionalitás, mivel „a történelmi tények tanulmányozása elsősorban az azokat előidéző eszmék megértését”, észelvű, logikán alapuló magyarázatát jelenti akkor is, ha a történelmi események esetlegességét, formátlanságát vagy éppen érzelmek, szenvedélyek vezérelte irracionalitását kell konstatálnunk.
A mostanáig nyomtatásban megjelent nyolc szám mindegyike tematikus jellegű. Az első öt meglehetősen tágas perspektívát nyitott az általában öt-hat rovatban (tanulmányok/esszék, interjúk, reflexiók, recenziók s egy klasszikus szerző munkájából közölt hosszabb szemelvény) megjelenő írásoknak. Többek között olyanoknak, mint: Egyén és közösség, Szabadság és demokrácia a történelemben vagy éppen az Ideológiák, doktrínák, intézmények. Az utóbbi három számnak a fókusza némileg már élesebbnek tűnik: Populizmusok avagy új nacionalizmusok, Konzervativizmus: régiek és újak, Ami él és ami meghalt a keresztény Istenből. Az eddig követett gyakorlat szerint – az utolsó kivételével – az összes szám elektronikusan nem csak elérhető, de le is tölthető.
A legutóbbi ily módon teljes terjedelmében olvasható lapszámot betöltő tanulmányok a 19–20. század konzervativizmusának néhány korai, illetőleg újabb szeletét érintik. Carlo Marsonet a konzervatív paradigma kezdeteit faggatja Burke és Mme de Staël francia forradalomról írott reflexióinak a felidézésével, ami a nyugati politikai gondolkodás örökzöldje. A szerző azt elemzi, hogy a forradalom során a szabadság és egyenlőség iránti szenvedély miként vált új vallássá – s itt a másik klasszikust, Tocqueville-t is segítségül hívja – Isten, istentisztelet és síron túli élet, valamint a köztársaság mozgatórugóját (Montesquieu) képező erények nélkül, amiért ez az út azután nem meglepően önkénybe, despotizmusba torkollott. Ennek az ész nevében önmaga ellentétébe forduló, torzult népuralmi formának találóan a demolátria nevet adja, amit szó szerint leginkább népimádatnak lehetne fordítani. A szuverenitás forrásaként Isten helyébe emelt nép fogalmának az olasz konnotációja azáltal is erősebb, hogy az alkalmi szóalkotás az idolatria (bálványimádás) analógiájára született. Spartaco Pupo tanulmánya Rousseau, John Rawls és Robert Nisbet intellektuális háromszögében tárja fel a hatás- és értelmezéstörténetet. Két tanulmány foglalkozik Roger Scrutonnal mint a konzervatív kultúra utóbbi évtizedeinek reprezentánsával, élő cáfolatául annak, hogy csupán aktuálpolitikai szempontok miatt alakult volna ki munkásságának a magyarországi tisztelete, amint ez egy nemrégi megnyilatkozásban idehaza elhangzott. MacIntyre etikai rendszerével (az erény és emberi természet, illetve egyén és közösség közötti antinómiák) kapcsolatos esszék egy külön rovatot töltenek meg. A jókora recenziócsokor kronológiai szempontból két leginkább feltűnő darabja Mme de Staël Considérations sur les principaux événements de la Révolution française (Elmélkedések a francia forradalom fő eseményeiről) először 1818-ban megjelent több kötetes opusának 2018-as, olaszra fordított centenáriumi kiadásáról, valamint az Egyesült Államokban 2019-ben az év Konzervatív Könyvének díját elnyert Yoram Hazony A nacionalizmus erénye című (magyarul is olvasható) művéről született.
A Pensiore rugalmasságáról, „átváltozási képességéről”, s valóban nemzetközi voltáról tanúskodik, hogy 2019 óta létrehozták a lap elevenebb, gyorsabb reakcióidejű digitális változatát is, amelyet történelmi és jelen mindennapokat egyaránt felölelő tematikai sokszínűség, erősen globális, interkontinentális szemlélet jellemez. A bőség érzetét csak fokozza, hogy a digitális változat összes írása nyolc, még a Nigériában beszélt igbo nyelven is olvasható.A szerkesztőségnek egy Róma közeli, húszezer lakos alatti kisváros, Ariccia ad otthont, ahol a barokk kor kiváló szobrásza és építésze, Bernini is ott hagyta a keze nyomát. Ez a stílus- és arányérzék, vagy inkább merő véletlen is megérdemel egy lájkot a folyóirat Facebook-oldalán.
A kép forrása: Il Pensiore Storico