Mit mér valójában? Mennyire veszik komolyan a diákok?
Mi történik, ha egy 15 éves diáknak azt mondjuk: ülj le, oldd meg ezeket a nehéz feladatokat, de az eredmény nem számít bele a jegyedbe, nem múlik rajta a továbbtanulásod, és holnapra valószínűleg el is felejted az egészet? Valószínűleg nem ugyanúgy fog hozzáállni, mint egy érettségihez.
A PISA éppen ezért egy különösen érdekes mérés: miközben azt szeretné megmutatni, mit tudnak a tanulók, az eredményt az is befolyásolhatja, mekkora erőfeszítést hajlandók tenni azért, hogy ezt megmutassák.
Amikor néhány évente megjelennek a PISA-eredmények, rendszerint egyetlen szám kerül a figyelem középpontjába: Magyarország hányadik helyen áll matematikából, szövegértésből vagy természettudományból.
Pedig a PISA ennél sokkal többről szól.
Mi a PISA?
A PISA az OECD nemzetközi tanulói teljesítménymérése. Az első mérés 2000-ben zajlott, Magyarország pedig kezdettől fogva részt vett a programban. A mérés alapvetően a 15 éves tanulók tudását és készségeit vizsgálja, elsősorban három területen: szövegértésben, matematikában és természettudományban.
A PISA egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem egyszerűen azt kérdezi, mit tanult meg a diák az iskolában, hanem azt is, hogyan tudja használni a megszerzett tudást.
Tud-e következtetni?
Tud-e adatokat értelmezni?
Képes-e egy számára ismeretlen problémát megoldani?
Tudja-e a megszerzett tudását hétköznapi élethelyzetben alkalmazni?
Éppen ezért a PISA fontos mérés.
Mi az előnye?
Az egyik legnagyobb előnye az összehasonlíthatóság. Ugyanazon mérési keretek között kapunk képet arról, hogyan teljesítenek a különböző oktatási rendszerek tanulói. Ráadásul a teszt nem csak a teljesítményről gyűjt adatokat. A tanulói és iskolai kérdőívek segítségével a tanulók hátteréről, tanulási tapasztalatairól, attitűdjeiről és motivációjáról is képet ad.
A PISA így nem pusztán azt mondja meg, hogy „ennyi pontot értek el a magyar gyerekek”, hanem arra is lehetőséget ad, hogy megvizsgáljuk, milyen társadalmi, iskolai és tanulói tényezők kapcsolódnak a teljesítményhez.
Mik a korlátai?
A PISA egy fontos mérés, de nem az oktatás teljesítményének teljes mérőeszköze. Nem méri meg teljes egészében például a kreativitást, a művészeti nevelést, a személyiségfejlődést, a pedagógusok munkájának minden aspektusát vagy az iskola közösségformáló szerepét.
És van még egy ennél is érdekesebb kérdés. Mégpedig az, hogy mennyire akarja a diák jól megírni a PISA-t?
A PISA nem érettségi. A diák nem kap rá osztályzatot. Nem ezen múlik közvetlenül a továbbtanulása. Az eredménye nem kerül be a bizonyítványába. A tanulóban emiatt könnyen kialakulhat az a gondolat, hogy: „Ez csak egy mérés. Írjuk meg, aztán menjünk haza!”
Ez nem pusztán elméleti probléma. Az OECD korábban, a PISA 2022 során például külön vizsgálta, hogy mekkora erőfeszítést tettek a tanulók a teszt megírásakor. Az OECD-országok tanulóinak 71 százaléka azt jelezte, hogy nagyobb erőbedobással dolgozott volna, ha a PISA-eredmény beleszámított volna az osztályzatába.
Magyarországon 2018 és 2022 között 8 százalékponttal nőtt azoknak a tanulóknak az aránya, akik ugyanezt jelezték.
Feltételezésem szerint a magyar 15 éves tanulók egy részénél valószínűleg azóta is megjelenhet az alacsony tétet jelentő mérési helyzethez kapcsolódó motivációs probléma.
Önmagában persze ez még nem jelenti azt, hogy a magyar PISA-eredmények „rosszabbak a valós tudásnál”. Azt viszont érdemes figyelembe venni, hogy egy alacsony tétet jelentő mérési helyzetben a tanulói motiváció és erőfeszítés is hatással lehet arra, milyen teljesítményt látunk.
Módszertani szempontból fontos kérdés, hogy vajon a PISA eredménye minden esetben a tanuló tényleges képességeit mutatja, vagy részben azt is, hogy mennyire volt motivált az adott pillanatban? Különösen azért is érdekes ez, mert a PISA éppen olyan képességeket próbál mérni, amelyeknek hosszú távon óriási jelentőségük van: problémamegoldást, önálló gondolkodást, alkalmazható tudást és szövegértést.
Mit mutatnak a legfrissebb eredmények?
A 2025-ös PISA-ciklus eredményeit 2026. szeptember 8-án hozták nyilvánosságra. Ez a mérés már több mint 760 ezer tanulót érintett 91 országban és gazdaságban, Magyarországon pedig 269 iskola 6387 tanulója vett részt a mérésben. A friss magyar eredmények alapján 2025-ben a matematika és a szövegértés teljesítménye 2022-höz képest romlott, míg a természettudományokban elért pontszám stabil maradt.
Számít, honnan indul a diák
A PISA egy másik fontos tanulsága a társadalmi háttér szerepe.
Magyarországon a társadalmi-gazdasági szempontból legkedvezőbb helyzetű tanulók természettudományos teljesítménye átlagosan 103 ponttal volt magasabb a legkedvezőtlenebb helyzetűekénél. Ez nagyobb az OECD 85 pontos átlagos különbségénél, és azt mutatja, hogy a családi háttér, valamint a tanulói teljesítmény között Magyarországon szoros kapcsolat figyelhető meg.
Az iskola természetesen nem tud minden otthonról hozott különbséget megszüntetni. Éppen ezért fontos kérdés, hogy mennyire képes kompenzálni a hátrányokat, és mennyire képes lehetőséget teremteni arra, hogy egy diák képességei a családi háttértől függetlenül kibontakozzanak.
Mit mond nekünk a PISA?
Talán nem azt kellene elsősorban megkérdeznünk, hogy Magyarország hányadik lett.
Sokkal érdekesebbek ezek a kérdések:
Mit tudnak a magyar tanulók?
Mennyire képesek ezt a tudást új, hétköznapi helyzetekben alkalmazni?
Mennyire akarják megmutatni, amit tudnak?
Mennyire függ a teljesítményük attól, hogy milyen családi és iskolai környezetből érkeznek?
A PISA önmagában nem fogja megjavítani a magyar oktatást. Egy rangsor sem fogja. A mérés akkor ér valamit, ha az eredmények mögött meglátjuk a tanulót, az iskolát, a pedagógust, a családi hátteret, a motivációt és az egész oktatási rendszer működését.
Végső soron nemcsak az a kérdés, hogy mit tud egy diák, hanem az is, hogy amikor lehetőséget kap rá, akarja-e és képes-e megmutatni, hogy mit tud.
És nagyon is pedagógiai és motivációs kérdés.
Felhasznált irodalom
Nyitókép forrása: racorn / depositphotos.com
