Az oktatási tér hatása: a flexibilis tanulási környezet szerepe az oktatásban
Egy tanterembe belépve ritkán gondolunk arra, hogy a falak, a bútorok elrendezése vagy akár a fényviszonyok is hatással lehetnek arra, hogyan tanulnak a diákok. Pedig a kutatások szerint az oktatási tér több mint puszta háttér: aktív szereplője a tanulási folyamatnak.
Ez a felismerés szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy a XXI. század tudásalapú gazdaságát a „folyékony modernitás” jellemzi, ahol a változás az egyetlen állandó tényező. Ebben a komplex és bizonytalan világban az oktatás alapvető feladata, hogy felkészítse a tanulókat a rugalmas alkalmazkodásra, vagyis az adaptivitásra. Ez a készség segíti a változások követését, és a folyamatos tanulói megújulást, a kreatív problémamegoldást és a perspektívaváltás képességét is magában foglalja.[1]
Az iskolai tér – és annak legfontosabb oktatási helyszíne, a tanterem – esetében fontos, hogy visszatükrözze a fenti társadalmi folyamatokat. A hagyományos, frontális berendezésű tantermek, ahol a diákok a tanárral szemben sorokba, illetve oszlopokba elrendezett padokban ülnek, az uniformizálásra és a tanári előadás befogadására építenek, miközben gondolkodásukkal többnyire követik, értelmezik és feldolgozzák az elhangzottakat.
A tanterem mint „harmadik pedagógus”
Loris Malaguzzi, a Reggio Emilia pedagógiai szemlélet megalapítója, már az 1960-as években rámutatott e hagyományos tantermi berendezés a korlátaira, ennek figyelembevételével dolgozta ki pedagógiai módszertanát. Kiindulópontja az volt, hogy a gyermek nevelésében három tényező játszik aktív szerepet:
- Az első pedagógus: a szülő, a család és a szűkebb környezet.
- A második pedagógus: a hivatásos nevelő, a tanár vagy a tanító.
- A harmadik pedagógus: a fizikai környezet, vagyis a tér, a bútorok, az anyagok, a fények és a textúrák.
A Reggio-szemlélet eszerint a tér nem semleges helyszín, ahol a tanítás zajlik, sokkal inkább önállóan kommunikáló, stimuláló és cselekvésre ösztönző tényező. Ha a környezet nyitott, esztétikus, jól strukturált és rugalmas, akkor szinte észrevétlenül együttműködésre, önállóságra és kreatív alkotásra hívja a gyerekeket, miközben csökkenti a felesleges fegyelmezési helyzetek számát. Véleménye szerint a fizikai környezet nem más, mint a „harmadik pedagógus”, amely aktívan képes támogatni vagy éppen gátolni a hatékony tudásszerzést.[2]
Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy a valódi pedagógiai megújuláshoz a módszertani eszköztár fejlesztésén túlmutató, átfogóbb szemléletváltásra van szükség. Azaz, legalább ilyen fontos az oktatási tér tudatos kialakítása és pedagógiai célú használata, hiszen a tanulási környezet jelentős szerepet játszik a tanulók kognitív képességeinek komplex fejlesztésében.
A téma fontosságát jelzi, hogy az OECD (Organisation for Economic Co-operation and Development) már 2013-ban megfogalmazta az innovatív tanulási környezetekre vonatkozó hét alapelvet, amelyek a mai oktatási rendszerekben támogatják az adaptív és modern tanulási helyzeteket.[3]
Mitől lesz rugalmas egy tanulási környezet?
A rugalmas tanulási környezet azonban többet jelent a mozgatható bútoroknál: a fizikai tér alakíthatóságának a módszertani rugalmasságot és a tanulói szabadságot kell kiszolgálnia. Az OECD 7 alapelve iránytű ehhez.
1. A tér, ami szabadságot ad
A rugalmas környezetben a diák nem passzív befogadó, hanem aktív formálója saját környezetének. A könnyen átrendezhető bútorok és tanulási zónák lehetővé teszik, hogy a tanuló az adott feladathoz a leginkább megfelelő környezetet válassza: egy kényelmes babzsákot az egyéni olvasáshoz, egy elvonulásra alkalmas sarkot az elmélyült munkához, egy csoportos munkaasztalt a közös feladatmegoldáshoz.
2. Közösségi terek az együttműködésért
A merev, frontális padsorokkal szemben a flexibilis tér a sokszínűséget támogatja: lehetőséget teremt a projektalapú és a kooperatív tanulás megvalósítására. Olyan jól szervezett, együttműködő környezetet teremt, ahol a diákok természetes módon kapcsolódhatnak egymáshoz, megoszthatják gondolataikat, vitázhatnak és közösen kereshetnek megoldást a felmerülő problémákra.
3. Érzelmi biztonság és motiváció
A barátságos, jól tagolt és alakítható környezet csökkenti az osztálytermi stresszt. Segíti az érzelemszabályozást és fenntartja a motivációt, hiszen az, hogy a tanulók egyéni igényeikhez igazíthatják a közvetlen tanulási terüket, növeli a komfortérzetüket.
4. Személyre szabott, formatív értékelés
A hagyományos, egységes bútorokkal berendezett tantermekkel szemben a rugalmas térben a pedagógus is könnyebben mozog a diákok között. A változatosan módosítható környezet ideális a formatív (fejlesztő) értékeléshez: a tanár könnyen odaülhet egy-egy tanulóhoz vagy kisebb létszámú csoporthoz, hogy az előzetes tudásukhoz mérten személyre szabott visszajelzést adjon.
5. Zónák a kognitív kihívásokhoz
Egy jól kialakított flexibilis teremben jelen vannak a különböző funkciójú zónák, például a „kihívás zónái”, amelyek a felfedezést és az elmélyült gondolkodást támogatják. Ezek közé sorolhatók többek között a kutatósarkok, a digitális állomások vagy a kísérletező pultok. Itt a diákok képességeik határát feszegető, ugyanakkor motiváló feladatokkal találkozhatnak, ami elősegíti az aktív tudás felépítését és a kognitív fejlődést.
6. Transzparens elvárások, rugalmas keretek
A rugalmas térben különösen fontosak az egyértelmű elvárások és a kiszámítható keretek. A jól láthatóan megjelenített tanulási célok, értékelési szempontok és a folyamatos visszajelzések biztosítják azt a biztonságos keretet, amelyben a tanulók önállóan mozoghatnak, miközben a tér és a tanulási folyamat rugalmassága is érvényesül.
7. Tantárgyközi hidak (horizontális összekapcsolás)
A hagyományos tantárgyakra tagolt tanulásszervezést gyakran a fizikai falak és a merev tantermek is erősítik. A flexibilis tanulási környezet ugyanakkor vizuálisan és fizikailag is összemossa a határokat: ideális helyszíne a komplex, tantárgyközi projektek megvalósításának, támogatja az új ismeretek új környezetben való átadását. A rugalmas tanulási környezet tehát messze túlmutat a mozgatható asztalokon és a színes babzsákokon. Ha az osztálytermet ezek mentén rendezzük át, egy olyan támogató teret hozunk létre, amely a gyermekek kognitív, érzelmi és társas fejlődését egyaránt szolgálja.
Mit mutatnak a kutatások?
A tanterem felszereltsége és berendezése lényegesen több egyszerű dekorációnál, mivel a fizikai tér és a pedagógiai rugalmasság közvetlen hatással van a tanulás eredményességére. Ezt a közvetlen kapcsolatot a nemzetközi kutatások is egyértelműen igazolják. Peter Barrett és munkatársai (2015) átfogó, hároméves kutatásukban (Clever Classrooms) kimutatták, hogy a jól megtervezett, rugalmasan alakítható és személyre szabható osztálytermek akár a 16%-kal is gyorsabb tanulási előrehaladást tehetnék lehetővé az olvasás, az írás és a matematika területén. A kutatás rávilágított arra, hogy a fizikai tér változtathatósága kulcsszerepet játszik a diákok elköteleződésében és fejlődésében.[4]
A pedagógus szerepe a tanulási környezet kialakításában
Mindezek alapján fontos, hogy a gyakorló pedagógusok és a tanárképzésben részt vevő hallgatók mind az elméleti, mind a gyakorlati felkészítés szintjén elsajátítsák a modern térpedagógiai és környezetpszichológiai ismereteket. A leendő pedagógusoknak már az egyetemi évek alatt célszerű megtapasztalniuk, hogyan működnek a flexibilis terek, hogy később magabiztosan, a diákjaik egyéni szükségleteihez mérten és tudatos tervezéssel alakíthassák saját tantermeiket.
A megvalósításhoz nincs szükség a hagyományos tantermek teljes átalakítására és az ezzel járó idő- és költségtöbblet átgondolására. A tér átalakítása elsősorban szemléletváltás kérdése, amely akkor a legjobb, ha a már meglévő keretek között is azonnal elkezdhető.
A frontálisan berendezett tantermekben a tér aktívvá tétele a meglévő elemek rugalmas újraértelmezését jelenti. A mozdíthatatlan infrastruktúra helyett a fókusz a mobilitásra és a funkcionalitásra helyeződik. Egy-egy különböző színű padsziget kialakítása azonnal támogatni tudja a kooperatív munkát vagy a diskurzust.
A Reggio-szemlélet lényege, hogy a tér visszatükrözi a benne folyó tanulást, így a falak és a felületek a diákok gondolkodási folyamatainak, projektjeinek és alkotásainak vizuális dokumentációjává válhatnak, megszüntetve a tanterem steril vagy csupán dekoratív jellegét. A különböző tanulási zónák kijelölése, akár egységes iskolai szabályozással, olyan megoldásokat eredményezhet, mint egy csendes olvasókuckó vagy egy közös ötletelőasztal, amelyek további lehetőséget jelenthetnek az egyéni tanulási folyamatok támogatásában és a csoportdinamika kialakításában. A tér átalakítása így nem építészeti feladat, hanem egy közös, a diákokkal együtt alakított pedagógiai folyamat, amely bármely hazai iskolában megvalósítható.
A XXI. századi, folyamatosan változó világban a rugalmas alkalmazkodás kulcskompetenciává vált. Ennek fejlesztése viszont nehezen képzelhető el rugalmas tanulási környezet nélkül. A valódi módszertani megújulás alapfeltétele, hogy a tanteremet az oktatás háttereként értékeljük, és a pedagógiai folyamat aktív, tudatosan alakítható részének tekintsük.
Felhasznált irodalom
[1] Túri, K. (2025). A tanulói adaptivitás fokozása a mentális időutazás és képzeleti munka segítségével a változó világ kihívásai között. Iskolakultúra, 35(7), 69–89.
[2] Malaguzzi, L. (1996). The Hundred Languages of Children: The Reggio Emilia approach to early childhood education. New Jersey: Ablex Publishing Corporation.
[3] OECD (2017). The OECD Handbook for Innovative Learning Environments. OECD Publishing. DOI: 10.1787/9789264277274-en
[4] Barrett, P., Davies, F., Zhang, Y., & Barrett, L. (2015). The impact of classroom design on pupils’ learning: Holistic, multi-level; analysis of school reception, year 1 and year 2 classrooms. Building and Environment, 89, 118-133.
Nyitókép forrása: denisismagilov / depositphotos.com




