Beszélgetés Pintér-Kiss Viktóriával
Pintér-Kiss Viktória 2001 óta tanít a veszprémi Padányi Katolikus Iskolában, és azon kevesek közé tartozik, akik már az egyetemi tanulmányaik elején biztosak voltak benne, hogy tanítani szeretnének. E hivatástudatot tanulmányai során mindvégig megőrizte, és diplomája megszerzése után azzá vált, amire mindig is készült: pedagógussá. Első diplomáját tanító szakon szerezte, majd a Pannon Egyetemen német nyelv és irodalom szakos tanárként végzett. Idegen nyelv szakosként sokszor kérdezték tőle, miért a közoktatásban dolgozik, nem pedig magántanárként. Egy soproni nyelviskolában lehetősége volt kipróbálni az ottani tanári munkát, de úgy érezte, hogy a közoktatás az a közeg, amelyben a tanítás lélekemelő erejét leginkább meg tudja élni. A gyerekektől kapott szeretetteljes visszajelzések, és annak a folyamatnak a végigkövetése, ahogyan a diákok az első osztálytól a tizenkettedikig fejlődnek, számára semmi mással nem pótolható élményt jelent.
Mi indította el Önt ezen a pályán, és honnan eredt ez az erős hivatástudat, ami végül a pedagógia felé terelte?
Gute Frage! A pedagóguspálya választása nálunk részben családi hagyomány. Édesanyám tanítónő, apai nagyapám pedig iskolaigazgató volt, így gyerekkoromtól kezdve pozitív pedagógusi példák vettek körül. Számomra teljesen természetes volt, hogy ezt az utat választom: amikor kiskoromban megkérdezték, mi szeretnék lenni, mindig azt válaszoltam, hogy tanár. Bakonycsernyéről származom, és a mai napig emlékszem arra a tiszteletre és megbecsülésre, amely édesanyámat és nagyapámat övezte a közösségben. Az ő példájuk tanított meg arra, hogyan lehet szeretettel és elhivatottsággal fordulni a gyermekek felé.
Német nyelvtanárként mi motiválja Önt a mindennapi munkájában?
Sokan naivnak tartanak ezért, de úgy gondolom, hogy nyelvet tanítani a legjobb dolog a világon. Nyelvtanárként hihetetlenül jó dolgom van, mert a nyelven keresztül bármit taníthatok: megmutathatom a kultúrát, a gasztronómiát vagy a földrajzi érdekességeket. Természetesen követem a tanmenetet, de ezen túlmenően teljesen szabad kezem van. Nagyon szeretem a digitális alkalmazásokat is használni, mert változatossá teszik az órákat. Egy interaktív feladat vagy egy digitális matrica a felnőtteket is motiválja egy továbbképzésen, a gyerekek pedig különösen hálásak a tanórai játékosságért. Ez a folyamatos megújulási lehetőség jelenti számomra a szakmai motivációt.
Milyen módszertani elveket vall a nyelvoktatásban?
Az élményalapú tanulás a vesszőparipám. Szeretném, ha a diákok nemcsak bemagolnák a tananyagot, hanem lenne róla véleményük és a személyiségük részévé válna. Igyekszem kerülni a merev, sémákat tanító módszereket és feladatokat. A nyelvoktatás jó eszköz arra, hogy hasznos kulturális tudást adjak át a diákjaimnak, ezért is szeretem a gyakorlatias projekteket. Alapvetően a tankönyv szerint haladok, ugyanakkor nyitott vagyok arra, ha valamely tananyaghoz gyakorlatias projektfeladatot tudunk kapcsolni, és úgy látom, ez a gyerekek körében is kedvelt. Volt olyan alkalom, amikor egy nemzetközi versenyen a diákokkal közösen egy komplett reggelit készítettünk, miközben mindvégig németül beszélgettünk. A legnagyobb öröm számomra, amikor a gyerekek lelkendezve mesélnek arról, hogy Ausztriában járva végre „élesben” is tudtak beszélni. A nyelvtani alapozás mellett fontosnak tartom, hogy megértsék, mikor, milyen helyzetben milyen szófordulatot vagy szerkezetet használjanak. A német nyelvtan logikája jó alapot ad ehhez. A nyelvtani ismeretek alapos gyakoroltatásán túl a hangsúly nálam a használható, kommunikációképes nyelvtudáson van.
Hogyan látja a diákjaival való viszonyát az évek tükrében?
23 évesen, egyedülállóként álltam munkába, ma pedig már háromgyermekes anya vagyok. A tanársággal nagyon sok tapasztalatot szereztem, az idő előrehaladtával megéltem a különböző szerepváltásokat. Eleinte szinte egyidős voltam a diákjaimmal, később a szüleik generációjához tartoztam, ma pedig már idősebb vagyok náluk. A diákokkal való kapcsolatom alapja azonban máig nem változott, hiszen a szeretet, a bizalom és a kölcsönös tisztelet hármasa örök érték egy pedagógus számára. Nagyon örülök, ha sikerül megtartanom a kapcsolatot a régi tanítványaimmal is, de ez nem „haverkodást” jelent, a tisztelet megmarad. Fantasztikus érzés, amikor a diákok olyan problémákkal is hozzám fordulnak, amelyek nem a nyelvtanuláshoz kapcsolódnak. Számomra ez a bizalmi kötelék jelenti az igazi jó tanár–diák viszonyt.
Mit tart a legnagyobb szakmai sikerének?
Számomra a siker nem kitüntetésekben mérhető. Siker a sok-sok nyelvvizsga, de ennél is nagyobb öröm a közvetlen visszajelzés. Például amikor egy diák megjegyzi, hogy a magyar nyelvtanórán hirtelen beugrott neki egy szerkezet, mert németből már tanultuk a logikáját. Szakmai elismerésnek élem meg azt is, hogy a kollégáim – köztük idősebbek is – támogattak a munkaközösség-vezetésben, és nagy öröm számomra az is, ha a kollégák kikérik a véleményemet, és együtt beszélhetünk meg egy feladatot. Emellett motivál maga a keresés folyamata. Előfordul, hogy egyetlen német dalt többször meghallgatok, és képes vagyok akár huszonöt számot is végighallgatni, amíg megtalálom a megfelelőt. A német popzene alapvetően nem igazán ismert a mai gyerekek körében, és lássuk be, sokszor nem is annyira dallamos vagy fülbemászó! Az idei adventi műsorhoz választott Mariah Carey All I Want for Christmas Is You című dala német nyelven telitalálatnak bizonyult, több szempontból is nagyszerű választás volt. Meséltem is a diákoknak, hogy amikor otthon először hallgattam a konyhában, még a kislányom is megkérdezte: „Anya, biztos vagy te ebben?” Nagyon szeretem az ilyen pillanatokat, mert fantasztikus élmény látni, ahogy a gyerekek képesek egy kicsit saját magukon és a helyzeten is nevetni. Emellett hatalmas élmény számukra egy jól ismert, akár angol nyelvű kulturális mintát egy teljesen más nyelvi és kulturális közegben viszontlátni – ez egyszerre rendkívül vicces és fejlesztő hatású.
Munkaközösség-vezetőként hogyan tud együttműködni a kollégáival?
Ezt vékony jégnek érzem, mert vigyázni kell, mikor érzik soknak az ötleteimet, vagy mikor tűnik pozícióból való nyomásgyakorlásnak egy kezdeményezés. Annak idején fontos volt számomra, hogy ha már elvállaltam, ez ne legyen egy névleges, formális szerep. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen egy összetartó, szakmailag jól együttműködő közösséget „örököltem meg” – célom ezt megtartani és olyan innovációkat, fejlesztő dolgokat behozni, amelyek ténylegesen segítenek, mindezt úgy, hogy ne érezzék tehernek vagy „nyomulásnak”. Ha van egy jól kidolgozott anyagom, mint például legutóbb a húsvéti tradíciókról szóló anyag, azt szívesen megosztom a kollégákkal. Örülök, hogy ők is nyitottak a közös munkára. A tágabb szakmai közösséget pedig az iskolán kívül, online csoportokban és a Goethe Intézet továbbképzésein találom meg.
A helyi identitás és a hagyományőrzés is fontos Önnek. Hogyan jelenik ez meg az iskolai munkában?
Veszprém környékén sok sváb falu található, és bár nálunk nincs nemzetiségi oktatás, sok gyermek kötődik akár nagyszülők vagy dédszülők révén ehhez a kultúrához. Pár éve vezettük be a TrachtTag (a magyarországi német viselet napja) kezdeményezést, ami a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának programja. Nem teljes népviseletet várunk el a tanulóktól, csak egy-egy apró kiegészítőt a mindennapi ruhán, mint egy kékfestő szalag vagy egy rozmaringszál. A kollégák és a szülők is nagyon pozitívan fogadták ezt a javaslatot. Az ehhez hasonló apró, mindennapi figyelmességek megerősítenek a munkámban, ezeken keresztül érzem igazán a közösségünk erejét.
Mit tanácsol a jövő nyelvtanárainak?
Mindenképpen fontos és nagyon hasznos lenne, hogy jussanak ki autentikus nyelvi környezetbe, akár csak egy hónapra is! Ha ez nem valósítható meg, akkor keressék az aktuális nyelvhasználatot televízióban, blogokban és egyéb csatornákon keresztül. Én magam is voltam Grazban, Bécsben és Brémában a főiskolai tanulmányaim során, ahol jó volt megélni a mindennapi életet. Egy ilyen tapasztalat nemcsak nyelvi, hanem kulturális szempontokból is sokat ad, és később jól beépíthető a tanári munkába. Fontosnak tartom a folyamatos szakmai fejlődést, és ezzel együtt a nyitottságot a módszertani újításokra és az új technológiákra. Ugyanakkor az is lényeges, hogy ezek közül tudatosan válasszák ki azokat az eszközöket és megközelítéseket, amelyek illeszkednek a személyiségükhöz és pedagógiai szemléletükhöz.
Nyitókép forrása: Kovács Adrienn
